Pállya István
Pállya István
Határozott drámaírói tehetsége volt PÁLLYA ISTVÁN (1740–1802) rendfőnöknek, Széchenyi Ferenc gróf benső barátjának. Három színműve maradt ránk; mind a hármat ifjú korában írta. Ezek között legkiválóbb a Veszprémben előadott névtelen vígjáték. (Ravasz és Szerencsés?) A darab tartalmát ekkép adja elő a szerző: »Két negédes, kérkedékeny ember kimondhatatlan nagy kivánsággal viseltetvén a tanácsbéli tisztséghez, azt tőlök minden kitelhető móddal és tehetséggel keresték. Csörgő hadi ember lévén, nagy vitézi cselekedeteit hányja-veti, s azoknak úgy mint jutalmát várja; a Deáki pedig csak oskolamesternek tisztét viselvén és deákságával fölötte kérkedvén, kimondhatatlanul bízik a szenátorsághoz. Ezekkel egy Ravaszy nevű fortélyos férfiúnak színes barátsága vala, a ki mesterséges találmányival és elmés csalárdságával mindakettőt úgy megutáltatta a bíróval, hogy minden reménységtől elhagyattak. Azonban pedig azon mesterkedik, hogy valami Szerencsés nevű embert a bíróval megkedveltessen és azt szenátorrá tegye. A mint hogy úgy is lett!«
Ez egyszerű tanácsosválasztást a szerző rendkivül érdekessé tudta tenni mulatságos alakjaival és leleményes meseszövésével. Alig van e korból vígjátékunk, mely oly gazdag volna komikus jelenetekben, mint Pállya e színműve. A szerző nagyon értett az alakoskodásokból és félreértésekből keletkezett komikus helyzetek teremtéséhez; tudta, miként kell a torzképekben a valódi életet feltűntetni; ismerte a hatáskeltés titkait s eleven humorával, csattanós dialogusaival bőven kiveszi abból a maga részét. Szinte kár, hogy a szerkezetre és a bonyodalom fejlesztésére nem fordított nagyobb gondot. Torz alakjai közt legsikerűltebbek a két főszereplő: Csörgő és Deák. Csörgő uram a Hári Jánosoknak igazi mintaképe. Egész életében nem tanúlt semmit, de a hadi pályán mégis nagyságos úr lett. Fitymálja a tudósokat, s megvetőleg beszél a költőkről. Nagy Sándor vitézsége az övéhez képest semmi! Hadseregeket vert szét egymaga, s »Európa meghajtá magát vitézsége előtt!« S ez a rettegett katona egy pisztolydurranástól úgy megijedt, hogy futtában tízen sem tudják megállítani! – Deák Mátyás a tudákos és hóbortos iskolamesterek mintaképe, ki »a sok tanulásban és az régi dolgoknak fölnyomozásában egészen megbódult, még az asszonyokkal is görögül és latinul beszél«. Ábrázata olyan, hogy mikor távolról látja az ember, »azt gondolná, hogy az isten és a természet nem más végre alkotta őt, hanem, hogy valamely jeles bibliotékába a többi auctorok közé tétessék«. Egy megavult Orbilius, ki még tudatlan inasától is azt kérdezi, tudja-e, mit mond Amos Comenius Vestibulumjában? – Eredeti két alak Deáknak és Csörgőnek inasa. Tudatlan, de furfangos és találékony parasztok ezek, kik sok kacagtató jelenetet rögtönöznek a színpadon. Ilyen a többi közt a hetedik jelenés. Csörgő ezredes elküldi inasát a poétához (rongyos ruhájukról, úgymond, bizonyára megismeri) egy vezért, hogy a bírót üdvözölhesse nevenapján. Péter furfangjával hét garasért megveszi a pár soros verset, ámbár a poéta másnak nyolc garason alúl nem szokta adni. Otthon gazdájának két tallérért adja el a verset, s elhiteti vele, hogy a költemény annál drágább, minél rövidebb. Csinál az a poéta – úgymond – olyan verset is, mely csak egy szóból áll, de annak árát lehetetlen megadni. Fölötte komikus a két szolgának párbeszéde a világ sorjáról. Ilyen a részeg és ingadozó Péter monologja is »édes, szerelmes, támogató, ápolgató, szép, gyönge lábacskáihoz«. Mulattató az a jelenet is, midőn Csörgő »minuetát« akar táncolni, de bizony csak »ángliai figurákat csinál«; vagy midőn megtámadja katonáival a bíró házát s a hős, ki Schweidniz város templomának támaszkodva, egymaga ezer embert vágott le, egy kis lármára katonáival együtt vitézül megszalad.
Pállya István.
A vígjáték értékét növelik a politikai célzások a kor felfogása ellen. A jómódban élő tudatlan katonát szembe állítja a nyomorgó, rongyos poétával. Szomorúan mondatja el egyik alakjával, hogy »a nemzetünktől elfajúlt magyarok« már leveleiken is németül címeztetik magukat, s kapkodnak minden után, a mi német vagy francia.
E vígjátéknál jóval csekélyebb értékű a Pazarlay és Szűkmarkosy című színműve, mely tulajdonkép a nemzeti nyelv és szokások védelmére készűlt iránymű. Élet és halált nem ismerő gúnynyal, gorombasággal, de egyúttal észokokkal is harcol ebben a szerző minden ellen, a mi magyar erkölcseinket, magyar nyelvünket a sír szélére vitte.
