Budapest történetének okleveles emlékei. Csánky Dezső gyűjtését kiegészítette és sajtó alá rendezte Gárdonyi Albert. I. kötet. (1…
Budapest történetének okleveles emlékei. Csánky Dezső gyűjtését kiegészítette és sajtó alá rendezte Gárdonyi Albert. I. kötet. (1148–1301). Budapest, 1936. XIX. + 384 l., 12 fényképmelléklettel.
Minden oklevéltárral szemben két követelményt kell megkívánnunk: az első az, hogy az oklevéltár gyüjtési köréből teljességre törekedjék, míg a másik az, hogy a kiadott oklevélszövegek helyes megfejtése szempontjából még a legkisebb kifogást se lehessen emelni és a közlés a fennálló és érvényes szabályok, jelen esetben a M. Tud. Akadémia 1920-ban megjelent előírása szerint történjék.
Ami az első követelményt illeti, e tekintetben a 25 év óta folyó gyüjtés már magában véve is azt a megnyugtató érzést kelti bennünk, hogy minden megtörtént azoknak a szétszórt okleveles emlékeknek összeszedésére, amit a kegyetlen sors Pest, Buda és Óbudára nézve el nem pusztított. Ennek a gondos gyüjtésnek köszönhetjük, hogy a kiadott 320 oklevél közül 40 oklevél szövege most először lát napvilágot, vagyis az anyag 12.5%-a, mi azt mutatja, hogy még egy-két kötetre való az ismeretlen Árpád-kori oklevelekből a levéltárak mélyén lappang. Ha néhány oklevél 1301-ig bezárólag mégis felszínre vetődnék, ennek bizonyára maguk a kiadók örülnének a legjobban.
A másik követelmény dolgában néhány megjegyzést a következő kötetek érdekében szükségesnek tartunk megtenni.
Az Akadémia nagyon jó közlési szabályzatától lehet eltérni, ha legalábbis olyan jóval tudjuk azt pótolni, és szükséges eltérni, ha még jobbal helyettesítjük az előírtat. Ezekre az eltérésekre ebben az esetben nagyon helyesen a bevezetésben körülményesen felhívják a figyelmünket és mi nem emelünk kifogást ellenük, sőt helyeseljük azokat; de az alábbiak kivételével:
Nem felesleges a kiegészítések jelzésére a kétféle zárójel alkalmazása, sőt nagyonis hasznos. Az egyféle zárójel használata zavart kelt és ezért a jövőben ennek feltétlen kerülését javasoljuk, mert nem mindegy, hogy csak egy példát említsünk, hogy az 1212. évi kiváltságlevél B. példányában (8. oldal b. hasábján) H[emerici] olvasható-e, avagy – helyesén – H(emerici). Egyik esetben törésre gondolunk, másik esetben pedig tudjuk, hogy az író a szokásos rövidítéssel élt.
Egyetértünk a kiadóval abban, amikor a szándékosan elhagyott részeket etc.-val jelzi, kívánatos azonban, hogy jövőben a figyelem nagyobb felkeltése céljából kurzív betűkkel szedesse ki az ilyen etc.-ákat, amiként a 307. számú peresiratban a római és kánonjogi utalások zárójelben való feloldása – igen helyesen – ilyen betűkkel történt. Ezt az eljárást alkalmaznók a hamis okleveleknél is a szöveg után közölt megjegyzésekben, sőt ajánlatos lenne már a regesztában valamiképpen ezt a körülményt megemlíteni.
Sajnálattal kell kiemelnünk a név- és tárgymutató elmaradását és nem osztjuk e tekintetben a kiadónak azt a felfogását, amelyet a bevezetésben kifejt. Nem kételkedünk ugyan abban, hogy a most megjelent I. kötet után rövidesen következni fognak a többiek is, de az egységes elvek szerint készíthető mutató kedvéért éveken át várakozni erre a nélkülözhetetlen és az oklevéltár minden kincsét összesűrítő segédeszközre, ezt senki sem helyeselheti. Ezt a hiányt véleményünk szerint egyedül úgy lehet helyrehozni, hogy a II. kötet tartalmazni fogja az I. kötet mutatóját is, vagy pedig a mostani I. kötethez rövid időn belül elkészítik a mutatót, azt külön kinyomatják és az I. kötettel együtt árusítják. (Értesülésünk szerint ez az utóbbi formában már munkában van. Szerk.)
A közölt fényképmásolatok után és a bécsi Staatsarchivban őrzött 2. számú, a soproni városi levéltárban található 293. és 317. számú oklevelek eredeti példányán ellenőriztük a szöveg pontos megfejtését. Itt-ott hibákat találtunk, ami kétségkívül arra vezethető vissza, hogy a korrektúránál a becsúszott hibák kijavítása nem az eredetivel való összeolvasás, hanem a másolat alapján történt. A másolási vagy összeolvasási hibákat az alábbiakban közöljük: 4. l-on 2. sz. okl. 12. sorában Morouhc helyett Mouruhc, 15. sorban Martini h. Mortini, utolsó sorban Desidirio h. Desiderio, 5. l-on 2. sorban Ipoch h. Ipohc és Budrogiensi h. Budrugiensi, 204. sz. okl.-nél a 219. l. 10. sorában Ambrosium h. A(mbrosium), 225. sz. okl.-nél a 244. l.-on 6. sorban minister h. ministri, 262. sz. okl.-nél 283. l-on 2. sorban Helelus h. Helelias és Conch h. Cunch, 272. okl.-nél 290. l-on 4. sorban Kerenfeld szónál meg kellett volna jegyezni, hogy alatta Sancto Jacobo át van húzva és cultello h. cu(l)tello, 296. sz. okl.-nél 321. l-on 4. sorban Mechfreth h. Mechfreih filius Mechfreth, a 317. sz. okl.-nél 351. l-on 1. sorban A[gnes] h. Ag(nes) lett volna helyesen írandó és ez oklevél regestájában nem azt mondtuk volna, hogy a királyi palota tatarozásával, hanem inkább felügyeletével lett Soproni István mester megbízva, hogy így elejét vegyük annak a tévedéskeltésnek, mibe pl. Horváth Henrik (Budai kőfaragók és kőfaragójelek, 35. l.) esett, ki Soproni Istvánt építőmesternek tartja, pedig ez előkelő nemes volt, ki követjárásaival tűntette ki magát és szerzett érdemeket.
Mindezeket az apró-cseprő másolási vagy összeolvasási hibákat és elvi jelentőségű kifogásainkat azzal a jószándékkal közöltük, hogy a következő köteteknél ezek kiküszöböltessenek és Budapest székesfőváros oklevéltára necsak nyomdai kiállítás tekintetében szolgáljon mintául és követendő például minden más és későbbi oklevéltár számára, 92hanem a szövegközlésben is mentesítse magát azoktól a csekély tévedésektől is, amilyeneket ebben az első kötetben szerencsére csak elvétve lehetett találni.
Illenék, sőt kötelességünk lenne legalább rövid szemlét tartani a kiadott anyag felett, mivel azonban folyóiratunk szűk terjedelme arra kényszerít, hogy rövidek legyünk, másrészt az oklevelek túlnyomó része már ismeretes, itt csak arra mutatunk rá, hogy ezek a Pestre, Budára és Óbudára vonatkozó töredékes adatok, melyek nagyrészükben a budai káptalan és a margitszigeti apácák fennmaradt okleveleit tartalmazzák, most, hogy összesítve állanak előttünk, véleményünk szerint alkalmat fognak szolgáltatni arra, hogy Budapest helytörténeti irodalma örvendetes fejlődésnek indulhasson. De ahhoz, hogy e jóslatunk valóra váljék, elengedhetetlenül szükséges, hogy az első kötet után minél hamarosabban következzenek a további kötetek. Mi bizonyosak vagyunk abban, hogy Budapest székesfőváros áldozatkészsége ez örvendetes kezdet után semmiképpen nem fog elapadni vagy megszűnni, annál kevésbbé, mert egy jól megszerkesztett oklevéltár értéke örök, míg ezzel szemben a legjobbnak látszó feldolgozás is néhány évtized múlva elavulhat.
Végezetül pedig kell, hogy a magyar történetírók kegyeletes hálája fonja körül Csánky Dezső emlékét, akinek gondolata volt, hogy ez az oklevélkiadás meginduljon, másrészt minden elismerés és dicséret megilleti azokat a munkatársakat, akik tudásuk legjavát nyújtva, ezt a gondolatot valóra váltották. Budapest székesfőváros pedig, amikor lehetővé tette a kinyomatást, minden szónál szebben bebizonyította, hogy fényes múltja iránt táplált megbecsülését és tiszteletét nemcsak átérzi, hanem annak feltárása érdekében még a súlyos áldozatokat is szívesen meghozza. Ez a szellem nem fog nyugodni addig, míg Csánky nagyszerű gondolatát teljesen meg nem valósítja.
Vitéz Házi Jenő.
