Czímer.

Full text search

Czímer.
Az új szab. kir. városnak a kiváltságlevél ezt a czímert és pecsétet állapította meg: Vörös álló katonai pajzs. Pázsitszerű zöld mezején hegyesfalú három tornyos ezüst vár emelkedik, védelemre készűlt nyílt ablakokkal. A felső ablakból egyik oldalon egy kinyújtott vörös kar kivont kardot tart, mely a pajzs jobb sarkában levő nyolczsarkos aranycsillag felé irányúl. A másik oldalon kék zászló lobog, melyen két összekötött repkénygaly között aranyos hármas látható. A nyílt kapu előtt hegyes vasrács. Előtte két katona őrt áll. A jobboldalon álló kékruhás, fején hajdúkalap, lábán fekete lábpánczél (csizma), kezében puska. A bal felől állónak ruhája kék felöltő, vörös nadrág, aranyos lábpánczél, vörös magyar kalap. Feje mellett lefelé álló kivont kardot tart. A pajzson ellenzős, koronás vert sisak, tetején természetes színű álló oroszlán, mely farkát hátra kunkorítja, piros nyelvét kiölti. Bal karmai között zászlót, a jobban palloskardot tart. Kétfelűl még ezüst és vörös zománcz díszlik. A pajzsnak kerületét ez a fölírás díszíti: Zombor szabad királyi város pecsétje. 1749.
A szabadlomlevél pallosjogot is adott Zombornak, s engedelmet, hogy szégyenoszlopot s akasztófát állíthasson föl.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit