VII. A REAKCZIÓ ÉS A NEMZETI KÜZDELMEK. 1815–1848.

Full text search

VII. A REAKCZIÓ ÉS A NEMZETI KÜZDELMEK.
1815–1848.
A nagy Napoleon napja végleg leáldozott, Ferencz császáré felkelőben volt: visszanyerte elveszett országait. A bécsi kongresszus után létrejött közte, a porosz király és az orosz czár között a szent szövetség, mely azonban semmit nem tekintett szentnek, még a népek üdvét sem, csak – a trónt. Ezt valóban megszilárdította. 593Ferencz császár hatalma tudatában újból foglalkozhatott régi tervével: az egységes birodalom megteremtésével. A magyar nemzet kénytelen volt az elnyomott fél álláspontjára helyezkedni. A vármegyék tiltakoztak, de panaszuk nem jutott el a felséges császár színe elé. Az ellenszegülőket a kir. biztosok katonai karhatalommal törték meg. Az országgyűlés nem szólalhatott meg, mert az uralkodó össze sem hívta. A sok törvénytelenség, erőszakosság végre észre térítette a nemzetet. Az 1825–43. évi országgyűlések tanácskozásain három hatalmas lángelme – Széchenyi, Kossuth, Wesselényi – tört elő s megkezdődött a diétákon, az irodalomban a társadalmi téren az a fenséges nemzeti küzdelem, melynek határköve az 1848-i törvények megalkotása.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit