Almássy József.
Almássy József.
A vármegye politikai szereplésében szerencsétlen fordulatot idézett elő az 1822. évi május 1-én kelt királyi leirat, mely Fischer érseket megrongált egészségére és agg korára való tekintettel főispáni tisztétől felmentette s főispáni helytartóvá Almássy József királyi tanácsost és szeptemvirt, a vármegye volt alispánját nevezte ki. A rendek nem sejtették, mit rejt magában a kinevezés; a május 13-iki közgyűlésen nemcsak gyanútlanul, hanem kitörő örömmel s a kinevezett adminisztrátor nagy erényeibe vetett bizalommal fogadták s pesti lakásán nagy küldöttséggel üdvözölték. (1822. év 183. vmjkl.)
A székfoglaló teljes szertartásossággal július 29-én ment végbe. A vármegye határán, a székvárosba érkezésekor ünnepiesen fogadták, a gyűlésből pedig két küldöttséget menesztettek eléje: az egyik a szállásán kereste fel, hogy a gyűlésbe meghívja, a másik a vármegyeház lépcsőházán fogadta el, hogy a gyűlésterembe kísérje. A vármegye hangulatát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a fogadtatásnál s a székfoglalón elhangzott összes beszédeket – 50 folió oldalra terjednek – a jegyzőkönyvbe beiktatták és kinyomatták.
A beiktatást követő legelső gyűlésen, nov. 15-én már megtörte Almásy a rendek ellenzéki szellemét. A király leiratát, hogy az arany és ezüstérték behozatala miatt ezentúl az adót is konvencziós pénzben fizessék, most már végrehajtották 596s nem feszegették többé a rendelet törvénytelenségét. Mivel pedig a leszerelő határozat következtében a szegény nép adója 108.817 frtról 239.369 frtra emelkedett, csupán arra kérték a királyt, ne nehezteljen a tisztikarra, ha a behajtás elé akadályok gördülnek. (1822. év 663 vmjkl.)
Míg ebben a gyűlésben az adóügyben tette le a fegyvert a vármegye, deczember 17-én feladván az előző években folytatott elvi küzdelmét, megszavazta az ujonczokat; megszavazta pedig fenntartás nélkül és ő felsége alkotmányhűségének magasztalása mellett, sőt még annak is szükségét érezte, hogy előző feliratait „a nemzeti konstitucziónak sérthetetlenül való fenntartása iránt támadott szorgalmával” mentegesse. A jegyzőkönyvben foglalt bejegyzéseket azonban némi tartózkodással kell fogadnunk, ha meggondoljuk, hogy ezeket a főispántól kinevezett főjegyző teljesítette.
De nemcsak az országos fontosságú ügyekben, legbelsőbb házi ügyeiben is készségesen engedelmeskedett a vármegye a felsőbb parancsnak. 1824 évi november 8-án oly rendelet érkezett a helytartótanácstól, mely a legsúlyosabb aggodalmat idézhette volna fel, sőt az előző években alkalmas lett volna a tiltakozásra is. A rendelet értelmében a vármegyének megparancsolta a király, hogy a házipénztárból csak a költségvetés keretén belül szabad kiadásokat teljesítenie, a költségvetést minden évben fel kell terjesztenie; épületeket, hídakat, útakat készítenie, valamint 1000 frton felüli munkálatokat végeztetnie csak felsőbb jóváhagyás mellett lehetséges. A vármegye szinte szó nélkül hajolt meg e parancs előtt. (1824. év 799. vmjkl.) Ilyen szellemben kormányozta Almássy az egykor oly makacs ellenzéki vármegyét, olyan tisztikarral, melynek a vármegyétől mandátuma nem volt.
Az 1814. évben megválasztott tisztikar megbizatása még 1817. évben lejárt s a restauráczió egyre késett, mert a rendek nem akartak behódolni az 1819. évben kiadott s 1821. évben megismételt ama felsőbb rendelkezésnek, hogy a tisztújítások minden esetben – ha az összes választók egy jelölt mellett foglalnak is állást – névszerinti szavazással történjenek. Fischer tehát az összeütközést kerülendő, inkább nem tartott tisztújítást, Almássy ezt is végrehajtotta, még pedig a kormány utasítása szerint.
