Zsigmond.
Zsigmond.
Az uralomravágyó anyakirályné ekkor Mária férjével, Zsigmonddal igyekezett egyességre lépni; miután május 12-én Zsigmonddal az egyesség létrejött, a királynők, Komáromot útba ejtvén, visszatértek Budára, honnan a délvidéki lázadás lecsendesítése végett Gyakovár felé indultak. A lázadók azonban a királynőket megtámadván, miután kíséretüket felkonczolták, őket Novigrad várába hurczolták. E rémhírre Zsigmond ismét az országban termett, s miután a rendek őt Magyarország királyává választották, 1387. július 4-én találkozott a fogságból megmenekült Máriával, kivel együtt a délvidéki lázadás lecsendesülése után Székesfehérvárott megjelent az ország rendei előtt, mely alkalommal Mária átengedte neki a királyi hatalom gyakorlását. 1388. őszén Mária királyné Zsigmonddal együtt Gesztesre jött, hol hosszabb ideig tartózkodott. Zsigmond egyik oklevele október 24-én, Mária királynéé pedig október 30-án szintén Gesztes várában kelt. Csak november negyedike táján indultak haza, útba ejtve a majki zárdát, honnan Visegrádon át Budára utaztak. (Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja. 132. l.)
A belnyugalom helyreálltával Zsigmond bőkezűen jutalmazta híveit. 1387-ben a komáromi várat minden tartozandóságával Simontornyai Laczkfi István nádornak és rokonainak, továbbá Laczkfi Dénes vajda fiának, Istvánnak 8000 arany forintért elzálogosította, mely összegben e várat már előbb Mária királynő átírta volt. Valószínűleg Zsigmond király adománya útján jutott Tata és Laczkfi István nádor birtokába, a ki Bebek (Bubek) Imre országbíró 1391. évi oklevelében már úgy szerepel, mint e város ura. (Wenzel: Tata fénykora.) Zsigmond könnyelmű, pazarló életmódja, de különösen az udvarában tartózkodó idegenek előtérbe helyezése mindegyre jobban szította az elégületlenséget. Az elégületlenek közül az a párt, mely Nápolyi Lászlót óhajtotta a magyar trónra, egyre háborgott. Nápolyi László hívei, kikhez II. János győri püspök is csatlakozott, Zsigmond távolléte alatt 1403. elején főleg az ország déli vidékén kitűzték a lázadás zászlaját. De a Zsigmondhoz hű Garaiak és Stibor vajda egész erejükkel hozzáláttak a lázadás elfojtásához.
Stibor vajda Győrt foglalta el, míg Szántói Laczkfi Jakab és testvére, Dávid Komárom várát szállották meg. (Millenn. Tört. IV. 458–460.) A Garaiaknak és Stibor vajdának sikerült rövid idő alatt a forradalmat elnyomniok, mire Zsigmond közbocsánatot hirdetett, majd 1404. husvét ünnepére Pozsonyba országgyűlésre hívta meg a rendeket. Ez országgyűlés törvénybe iktatta (A. 17. §. 1.) a városi polgárok vármentességi jogát, de miután Zsigmond király előzőleg 1401-ben, majd újból 1411-ben már megerősítette Róbert Károly király 1331. évi szabadalomlevelét, Komárom polgárai e törvénynyel újabb kiváltságokat nem nyertek.
Az időtájt (1411.), midőn Zsigmondot a német birodalmi rendek királylyá választották, került Tata vára a király birtokába, mely ez időtől kezdve éveken át gyakran látta falai közt királyi urát. 1411-ben Zsigmondot már egy ízben, decz. 17-én és 18-án Tatán találjuk, mely alkalommal a pécsváradi konvent és Bátmonostori Tőttös László részére adott ki rendeleteket. (Zichy Oklt. VI., 162–168.) Valószínűleg már ekkor kezdetüket vették a nagyarányú építkezések, melyek alkalmassá tették a várat a fejedelmi udvartartás befogadására, mert midőn 1412-ben Zsigmond és Jagelló Ulászló lengyel király közt márczius 15-én Lublyón béke és szövetség jött létre, fejedelmi vendégével Budára jött, hol a német birodalmi fejedelmek részvételével fényes ünnepélyeket tartottak. Innen június és július havában Tatára és Neszmélyre is átrándultak.
4341419. április 6-án a király ismét Tatán tartózkodott, hol ekkor több, a német birodalomra vonatkozó intézkedést tett.
Zsigmond 1419 őszén hosszabb időre elhagyta Magyarországot s csak 1422. április végén tért vissza. Ebben az évben adta zálogba Komárom várát és tartozékait 6840 arany forintért Garai Miklós nádornak, a ki németországi útjában hű kisérője volt.
Hosszas távollét után 1423 őszén találkozunk Zsigmonddal Ismét Tatán, hol ez időtől kezdve 1426-ig gyakran tartózkodott.
Ez a néhány év volt Tata fénykora, hol ez időtájt nem csupán fejedelmi vendégek fordultak meg, hanem gyakran jöttek ide a német birodalomi főurak és más államférfiak, hazai előkelőségek és külföldi követek is, a kik országos, sőt néha nemzetközi ügyeket intéztek el.
