IV. A legújabb nemzeti ellentállás.

Full text search

IV. A legújabb nemzeti ellentállás.
Az a czim, melyet e czikkely homlokára írtam, mutatja, hogy a történelem legújabb lapjához érkeztünk. Még friss rajta az írás, az idő hatása még nem sárgította el betűit. Ha nyelvtanilag akarnám meghatározni amaz eseményeket, melyek e lapról szólanak hozzám, talán folyamatos múltnak kellene neveznem, mert hiszen a reájok vonatkozó akták, éppen a jelen fejlemények bizonysága szerint, még egyáltalában lezárva nincsenek.
410Sokszor ültem levéltárak boltozatos ívei alatt, tanulmányozva a poros iratokat. Ilyenkor megjelentek lelkem előtt a megyei rendek, kaczagányos, mentés, mindig süveges és mindig kardos, tiszteletreméltó sorai. És nyomukban mindenütt ott settenkedett a sérelmi politika, mily sok szép időt rabolt el a nemzettől és sok előhaladásnak volt az akasztéka. És 1522-től végig az eltűnt századokon keresztül, hasztalan keresek időt, a mely kizárólag a nemzeti erő tápláló forrásainak, a közgazdasági ágazatok fejlesztésének lett volna szentelve. És a mikor merengő lelkem visszatérve a jelenbe, végigsiklik a mostan való életen, úgy látom és úgy érzem, hogy a rendek lelkes, hazafias, áldozatkész sorai ma is megvannak, csak ruházatuk változott. Ezzel az anyaggal íródott meg a legújabb történelem utólsó lapja, a melyet, mert elfogulatlanul megítélni azt ma még senki sem tudja, nem a történetíró, hanem csak a történetkutató módszerével fogok bemutatni. Adatot rovok adathoz, eseményt eseményhez, hogy az utókor lássa, miként folyt le ez a küzdelem.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit