Fazekas Ágoston válasza Tahynak.

Full text search

Fazekas Ágoston válasza Tahynak.
Erre következett Fazekas Ágoston főjegyzőnek az a nevezetes válasza, mely később bűnvádi eljárás tárgya is volt. E levél teljes szövege a következő:
„Méltóságos úr! F. hó 4-én kelt levelére, melyben főispánná történt kinevezésére hivatkozván, az 1886:XXI. t.-cz. 46. §-ának harmadik bekezdése alapján engem, mint ez időszerinti alispánhelyettest arra hív fel, hogy a Méltóságod által f. hó 15-ére összehívandó közgyűlésre a készített tárgysorozatot tegyem közhirré és a meghívót portómentesen küldessem szét, hogy ez által a közgyűlésnek törvényesen történt összehívása megállapítható legyen, törvényes álláspontomat a következőkben terjesztem elő:
Föltétlenül törvényen alapulónak ismerem el Felséges Uram, Apostoli Királyom főispán-kinevezési jogát. Mivel azonban az alant hivatkozott törvények, illetőleg igazságügyminiszteri rendelet szerint, a főispáni szék ezidőszerint üresnek, illetőleg a kinevezett főispán a joghatóság gyakorlásában ez idő szerint akadályozottnak tekintendő, a tárgysorozat kihirdetését a törvényszerű előfeltételek hiányából megtagadom.
Mert az állami tisztviselők szolgálati idejét, tehát a kinevezett főispánét is, az 1885. évi XI. t.-cz. 7. szakasza az eskű letételétől állapítja meg. Ezen pedig 420az 1893. évi IV. törvény sem változtatott. Törvényen alapul tehát az a régi gyakorlat, hogy kinevezett főispán csak akkor lép joghatóságába, a mikor az 1886:XXI. t.-cz. 60. szakaszának értelmében az esküt szabályszerűen leteszi.
Ezt igazolja az igazságügyminiszter által a kir. főügyészséghez és ügyészségekhez a minisztertanács határozata alapján f. évi 37482. sz. a. intézett rendeletének negyedik bekezdése is, a mely szerint a főispáni joghatóság gyakorlása az eskü letételétől veszi kezdetét. Ebből tehát önként következik, hogy a kinevezett, de még esküt nem tett főispán, az 1886:XXI. t.-cz. 46. szakaszában meghatározott azon jogot, hogy a saját hatáskörében rendkívüli közgyűlést hívhat össze, nem gyakorolhatja. Minthogy pedig ezek szerint joghatóságot gyakorló főispán még nincsen, illetve a főispáni szék még nem foglaltatott el: a főispáni szék üresen, illetve a kinevezett főispán a joghatósága gyakorlásában ez idő szerint még akadályozottnak tekintendő és a már hivatkozott törvény értelmében a rendkívüli közgyűlés összehívása ez idő szerint kizárólag az alispánnak, illetőleg törvényes helyettesének jogkörébe tartozik. Ezért alkotmányunk iránt érzett feltétlen tiszteletem, illetőleg a törvényekre letett esküm akadályoz abban, hogy a fenti levélben kifejezett óhajnak eleget tegyek.”

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit