A városi tanács tagjai idősebb emberek voltak, a kik hosszú szakált viseltek s hosszú fehér köpönyegben mentek a tanácsba. Ama kor szigorú erkölcsei következtében 426a legkisebb kihágást is könyörtelenül torolták meg. A büntetések végrehajtása leginkább az egyház közbejöttével történt. Ha a tanács valakit büntetésre méltónak talált, azt ponyvába takarták és a bíró után minden tanácsbeli egyet-egyet csapott a bűnösön. A tolvajokat és a paráznákat a prédikátor közbenjárásával eklézsia-követésre itélték, míg a dohányzást fogsággal büntették. A dohányzás a Kőrös városi hadnagyoknak, az 1636. évtől kezdődő régi jegyzőkönyvekben olvasható esküminta szerint, a XVII. század második felében is szigorúan tiltva volt, s a hadnagyoknak kötelességévé tették, hogy a tetteseket a tanácsnak feljelentsék. A város régi jegyzőkönyvei több halálbüntetésről emlékeznek meg. 1654-ben Posghay Gergelyt a tanács erkölcstelen élete miatt fejvételre ítélte, ugyanez évben Pánczél Istvánné és Nagy Mihályné ördöngösséggel vádolt asszonyokat máglyára itélte a törvényszék. E boszorkányégető törvényszékre, valószínűleg az ügy fontossága miatt, nem – a rendes szokás szerint – a három városból, hanem a hét szomszéd községből voltak a bírák egybehíva, ú. m. Kecskemétről hárman, Czeglédről, Abonyból, Kécskéről, Szent-Mihályról, Szent-Lőrinczről és Nyárs-Apátiról ketten-ketten.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.