Mellette van a róm. kath. templom, mely 1782–88-ban, a róm. kath. egyház megújításakor épült. Régente a mai ref. templom volt a kath. híveké, de midőn a török korban a ref. vallás túlsúlyba került, egy darabig közösen használták, később pedig a történeti részben vázolt összekoczczanás következtében egészen a reformátusok birtokában maradt. A kath. egyház 1668-ban majdnem teljesen megszünt, mert sem templomuk, sem lelkészük nem lévén, istentiszteletet nem tarthattak és így a hívek vagy áttértek, vagy elköltöztek. 1733-ban Nagykőröst fiókegyházként Alpárhoz csatolták, majd 1768-ban megengedték a kath. híveknek, hogy az ú. n. Kvártélyház egyik termében istentiszteletet tarthassanak. Végre sok viszontagság után Mária Terézia 1778-ban helyreállította az egyházat. Majd a templom, plebánia és kántorlakás is fölépülvén, azóta állandó lelkészük van a katholikusoknak. Ma a hívek lelkiszükségletéről a plebános gondoskodik, két segédlelkészszel.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.