IRODALOM, TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET.

Full text search

235IRODALOM, TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET.
Írta Vende Ernő tanár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja
A tudomány és irodalom virágzásának egyik alapfeltétele a kifejlett társadalmi és városi élet. Somogy vármegye a mult század első feléig még teljesen „várostalan megye” volt. Egész területén alig lehetett találni egyetlen olyan helységet, a melynek népessége elérte volna a háromezeret, s ezért a vármegyében nem is fejlődhetett ki sohasem mélyebb irodalmi és tudományos élet.
Somogy vármegye azonban minden időben kivette részét a nagy nemzeti kultúrmunkából, és a vármegye önérzetes büszkeséggel tekinthet vissza hazánk szellemi művelődésének emelésében kifejtett hasznos szolgálataira, mert habár a vármegye területén, sajátos népességi viszonyainál fogva, nem is volt mozgalmasabb tudományos és irodalmi élet, de a vármegye szülötteit mindig ott találjuk a nemzet szellemi munkásai között, sőt többeket látunk olyanokat is, a kik vezérekként a művelődésnek, a haladásnak új útjait megnyitva, nemcsak hazájukban, hanem a külföldön is dicsőséget szereztek szülőföldjüknek.
Hiszen a dolgok rendjének egyszerű logikájánál fogva sem lehetett ez másként. A magyar lélek evolúcziója hozta magával, hogy a legmagyarabb vármegye mindig tevékeny részt vegyen a magyar faj és nemzetiség megtartásában, fejlesztésében és emelésében.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit