A szabácsi hősök
A szabácsi hősök
Háromszázezer emberrel állt Szolimán Adrinápolyban, midőn még a magyar királynak háromszáz embere sem volt Budán.
A követek meggyilkolása vagy fogságra vetése elég ok volt bármely időben a háborúra, mert a követ nemzetét és uralkodóját képviseli.
Két vár őrizte a Duna túlpartján Magyarhon határát: Belgrád és Szabács; hatalmas két erősség, miknek falai alatt sok magyar és török bajnok kezdé dicsőségét, vagy végezte életét.
E két várnak kelle legelőbb elesni.
Belgrád védelme nagyon meggyengült; mióta Zápolya elveszté nyílt csatában a vár öreg ágyúit, még rosszabbul állt Szabács. A fellegvár, mit egykor Mátyás ellen négyezer janicsár védett, most hétszáz harcosra volt bízva; sem lőpor, sem ágyú, sem eleség a védelemre.
A jobb érzelmű főurak megtudva a fenyegetett várak állapotját, hirtelen pénzt gyűjtöttek a fölszerelésre, de a pénz Szerencsés Imre és társai kezébe került, s sohasem jutott egy fillér is abból a haza védelmére.
Ezek az emberek képesek voltak még a fegyvert is ellopni a magát védeni akaró nemzettől. A szabácsiak magukra hagyattak, s midőn Ahmed basa húszezer emberrel megjelent falaik alatt, jól tudták, hogy senki sem fogja őket felszabadítani.
Ekkor vezérük, Logody Simon megesketé őket, hogy nem fogják megadni magukat, amíg egy ember él. Ahmed véres ostrom után jutott a bástyák birtokába, a vitéz védőknek könnyű lett volna ekkor a Dunán átmenekülniük, de nem mozdultak helyükből, ott várták be elleneiket a piacon, s vitézi, dicső viadalban elhullottak, elvérzettek a hazáért, meg nem adta magát egy is.
Oh, szép és magasztos tettekben sohasem volt szegény e nemzet története, de azokat most csak a csatamezőn keressétek; mert amik az idő szerint az országgyűlésekben s a főúri termekben történtek, azoknak neve gyalázat és őrültség.
