XIX. A háromélű dákos

Full text search

XIX. A háromélű dákos
Ezután a nagy veszteség után rohanva szállt alá Ocskay László csillaga.
Hogy feleségét, gyermekeit nem találhatta meg, hogy Ozmondát megutálta, nem maradt egyéb világa, mint a harc és a tivornya.
Azok se váltak már be nála, a dáridóban fejébe ment a bor; s a harcban hullott fejéről a babér.
Katonái szöktek tőle, s akik vele maradtak, azoknál is elmúlt minden erkölcs. Verekedni sem tudtak már. A császári fővezérek kezdték nem sokra becsülni – se vitézségét, se hadi tudományát.
Még ez az „egy” nemesebb érzés ébren maradt szívében. A többi téli álmát aludta már, mint a lárvabáb.
A hír, a dicsvágy melegét kereste.
Haditervet csinált; merészet, nagyszerűt. A hadjárat tűzgóca Érsekújvár vala, ahol Csajághy parancsolt. Ocskay László ilyen tervvel járul a fővezér elé:
Két nap egymás után a Tormás-szigetből ki fognak száguldani Ocskay László hadnagyai a csikós csapatokkal az újvári sáncok legszélső ravelinja felé, ahol a várbeliek vágómarhái legelésznek, mintha azokból akarnának elkapkodni. A kurucok erre természetesen kirohannak a sáncból a maguk lovasságával, s összecsetepatéznak, mire a hadnagyok visszavonulnak a szigetbe. A harmadik napon azonban a portyázók csapatja nyomában maga ront elő Ocskay László az egész huszárságával, amit még akkor ezrednek nevezett, s komoly harcba keveredik a kuruc lovassággal, azt visszaveti, összekeveredik vele úgy, hogy kurucok és Ocskayék egyszerre jutnak be a ravelinba. Ott aztán hirtelen nekifordítják az elfoglalt ágyúkat a várbelieknek; mire azokat Heister és Pálffy minden oldalról megtámadja. Ilyenformán foglalták el egykor a kurucok is ezt a nevezetes várat a császáriaktól; miért ne sikerülhetne ugyanaz a hadifortély másodszor is?
A fővezér elfogadta Ocskay László tervét, s ahhoz mérten tette meg az intézkedéseit. Ha Ocskay László betörése sikerül a ravelinba, akkor egy rohammal el van foglalva Érsekújvár.
Egy ilyen fényes sikerre nagy szüksége volt Heisternek, de még nagyobb Ocskaynak.
Hogy a merész csapás annál jobban sikerüljön, de hogy a katonáiba is bátor lelket ébresszen, azt tette Ocskay, hogy magát az előcsapatot vezette ő maga személyesen, a harmadik napon. – Pedig már akkor tudta azt, hogy négy hajdani bajtársa összeesküdött ellene, hogy őt élve elfogják. Egy népballada maradt abból a korból, amiben ezt megéneklik, s azt Ocskaynak is meghozták nyomtatásban.
Mikor a csikósgúnyába öltöztetett portyázó csapatjával kicsapott a rekettyésből, a ravelin kapuján egyszerre szemberohant rá egy kuruc csapat. Ráismert messziről a vezérükre, Rácz Miskára.
Az egyenesen Ocskaynak rugaszkodott; jobb kezében egy összegöngyölt pányvát tartva; nyilván azzal a szándékkal, hogy azzal lerántsa Ocskayt a lováról.
Ocskay László bevárta a kuruc vezért csendes nyugalommal, s mikor az közel ért hozzá, egy pisztolylövéssel úgy főbe találta a lovát, hogy az hanyatt bukott, a lovasát maga alá teperve. Rácz Miska kitörte a lábát.
– No, fogod-e már Ocskay Lászlót? Rácz Miska! – kiálta az elbukottra a győztes ellenfél, s azzal kirántva a kardját, nekivágott a kuruc csapatnak, aki nagy hamar tapasztalá, hogy nem a tegnapi csikóshordával van ezúttal dolga, s futott visszafelé.
Nagy hamar azonban segítségére jött a szorongatottaknak a ravelinból öt század Bercsényi-huszár; rendes, vezényszóra bontakozó sereg; egy ezredes vezénylete alatt. – De ugyanakkor előrobogott Ocskay László ezrede is a fűzfaerdő mögül, s ekkor aztán ő vette át maga annak a vezetését.
A két lovasezred szép rendes zárt sorban robogott egymásra szemközt; messze a csapatok előtt a két ellenséges vezér, egymást keresve a lovagi találkozásra, ahogy vezetőkhöz illik.
Ez időben mind a két félen, a rendes könnyűlovasság is hegyes csúcsú vassisakot viselt, hátul réteges nyakvédővel, elöl pedig egy, az ernyőről harántul lenyúló keskeny arcvédővel, mely csak az orrot és az ajkat takarta; de amely miatt mégis az arc ismerhetlenné vált.
Mikor a két vezér összetalálkozott, egyszerre vágott a másikhoz mind a kettő. Nem volt szokás a parírozgatás. A kuruc vezér kardja nagyot csattant Ocskay László mellén, de nem tett benne kárt a páncéling miatt; Ocskay ellenben a maga fortélyával visszakézzel csapott az ellenfele fejére úgy, hogy attól az ütéstől a sisak hátulról előre bukva, leesett annak a fejéről.
Ráismert azután. – A testvére volt, Ocskay Sándor.
Két ilyen nehéz ütésre, ha vér nem eredt is utána, kell nehány pillanat, hogy kábulatából egyik is, másik is összeszedje magát; és amint a vágtató paripák egymás mellett rohanva elvitték az összecsapókat, ismét szemközt fordítsa a lovát az ellenfelére.
Ocskay Sándor, észrevéve, hogy ellenfele páncélinget visel, változtatta a fegyvert. A kengyelvasába tűzve ott volt jobb keze ügyében a dákos. Az az öt láb hosszú, háromélű fegyver, aminek „páncéltörő” a neve; azt ragadta kézbe. – Ocskay László pedig csak bámult elmeredve, s rémülten tekinte testvére arcába. Az egész ég, az egész harcmező ezt a szót dörgé a fülébe: „A testvér dákosa megtalálja sebhető részedet!” Azt is elfeledte, hogy megvédje magát, hogy kezében a kard, és az arra való, hogy a dákos döfését elhárítsa vele.
Ocskay Sándor pedig nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki ez a német, bajusztalan?
Csak akkor ordított fel Ocskay László, mikor a döfést megkapta. Nem volt az halálos, nem is volt nagyon mély, a páncél láncszemei nem engedik a tőrt messze behatolni, de mégis eltemető szúrás volt az. A testvér adta.
Ocskay László rémülten fordított hátat ellenfelének, s lovát sarkantyúba kapva, lélekvesztett kétségbeeséssel rohant árkon-bokron keresztül; folyvást testvérének haragos lihegését vélve hallani a háta mögött, s mikor egyszer a háta mögé mert tekinteni, olyan messze volt már a csatatértől, hogy se kurucot, se labancot nem látott sehol.
Üldözőjének a lova valahol elbukott egy árokban. Ha az nem történik, Ocskay László hátulról kapott sebben esik el testvére kezétől.
Ez a rémjelenet az utolsó erőt is elvette lelkéből. Nem volt vitéz többé. – Kerülte a harcot. – Nem is bízták reá. – Úgy bántak vele, mint egy leszámolt emberrel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit