Zsolt. 137.
Zsolt. 137.
Visszaemlékezés a babiloni fogságra.
Zsolt. 137,1
Babilon [Jer. 39,9.] folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
Zsolt. 137,2
A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
Zsolt. 137,3
Mert énekszóra nógattak ott [2 Kir. 25,1. 11.] elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
Zsolt. 137,4
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Zsolt. 137,5
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem [Jer. 51,50.] felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Zsolt. 137,6
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Zsolt. 137,7
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, [Ésa. 34,5-8.] a kik azt mondták Jeruzsálem napján: [Jer. 39,2. 3. 8.] Rontsátok le, [Ezék. 25,3. 6. 8. 26,2. 35,15. Abd. 1,11.] rontsátok le fenékig!
Zsolt. 137,8
Babilon leánya, [Jer. 50,1-3. 51,1-49.] te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
Zsolt. 137,9
Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja [Ésa. 13,16. 17. Dán. 5,30. 31.] kisdedeidet!
