Zsolt. 142.
Zsolt. 142.
Az üldözött és bajokkal terhelt ember esdeklése a szabadulásért.
Zsolt. 142,1
Dávid tanítása; imádság a barlangban [1 Sám. 24,4. Zsolt. 57,1.] létekor.
Zsolt. 142,2
Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
Zsolt. 142,3
Kiöntöm [Zsolt. 2,19.] előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,
Zsolt. 142,4
Mikor [Zsolt. 40,13.] elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.
Zsolt. 142,5
Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
Zsolt. 142,6
Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és [Zsolt. 16,5.] örökségem az élőknek földén;
Zsolt. 142,7
Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg [1 Sám. 23,26.] engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!
Zsolt. 142,8
Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.
