JÓZSUÉ BÚCSÚJA ÉS HALÁLA
JÓZSUÉ BÚCSÚJA ÉS HALÁLA
Érezvén halálát közeledni, az agg vezér magához hívta Szikembe egész Izraelt, és a nép vénei, a törzsek és a nemzetségek fejei, a bírák és a felügyelők emlékezetébe idézett mindent, amit az Úr tett népéért, attól fogva, hogy Ábrahámot kihozta a Folyamközből Kánaánba, azon át, hogy József révén megmentette az éhínségtől és Egyiptomba telepítette őket, odáig, hogy csodásan kivezette népét Mózes kezével a fogság földjéről, s szövetséget kötvén velük, a megígért földet birtokukba adta.
– Valljátok meg hát, hogy egy szó nem maradt beteljesületlen mindabból, amit az Úr ígért! Elűzte előletek a nagy és erős népeket, senki ellenetek nem állhatott. De ahogyan kegyét mutatta hűségtekért, forduljatok csak el Tőle, s megtudjátok, hogy tud sújtani is! Azért tehát tartsátok meg az Ő szövetségét minden időkben! De ha terhesnek ítélitek az Ő szolgálatát, ám válasszatok még ma más istent, ahogy atyáitok tették Egyiptomban és a sivatagban, és ám lássátok, mi végre juttok. Én és az én házam az Úrnak szolgálunk!
A nép pedig egy emberként kiáltotta:
– Mi is az Urat szolgáljuk, és az Ő szavára hallgatunk!
Józsué ekkor megerősítette a szövetséget az Úr és a nép közt, elmondta rendelkezéseit, és mindezeket leírta a törvény könyvébe. Majd a szentély előtt álló cserfa tövéhez egy követ állított, és így szólt:
– Ez a kő lesz a tanú ellenetek, ha szívetek elfordul az Úrtól, mert hallotta minden szavunkat!
És elbocsátotta őket; ki-ki megtért az ő földjére.
Józsué pedig, Nun fia, az Úr szolgája meghalt száztíz esztendős korában, és örökségének határában, az Efraim hegyén helyezték sírba.
