DÁVID ÉS BETSABÉ
DÁVID ÉS BETSABÉ
A hódító háborúk következő célpontja Ammon, amely a Jordán túlpartján, Gileádtól és Gád törzsi területétől keletre terült el. Az ammonitákat a Biblia ugyancsak Lót vérfertőző ölelkezéséből származtatja, annak másik leányától. A bírák korában Jefte aratott diadalt felettük, majd uralma elején Saul verte szét Náhás királyuk seregét, aki Jábest ostromolva, lakóit fél szemük kiszúrásával fenyegette.
Most a Biblia meglepő közlést tesz: Náhás barátsággal, jóindulattal volt Dávid iránt! Hogy miért, és hogy ez az atyafiságos lelkület mikor s miképpen nyilvánult meg, arra nézve nem találunk utalást. Talán mint egykori ellenségének, Saulnak az ellenségét támogatta őt? De mikor? Saullal való konfliktusa idején Dávid nyugaton tartózkodott, bajos lett volna érintkezniük. Vagy később, az Isbóset elleni harcok idején? Ez már hihetőbb, hiszen Mahanáim, Isbóset székhelye egészen közel esett Ammonhoz, s elképzelhető, hogy Náhás, Dávid szövetségeseként, katonai akciókat vezetett ellene. Mondom, ezt csak találgatni lehet, tény, hogy Dávid a derék Náhás halála után elküldi jó embereit utódához és fiához, Hanunhoz, hogy megvigasztalják az árvát a fájdalmas veszteségért. Megható gesztus, de merőben szokatlan, és talán nem is lehet csodálkozni rajta, hogy az ammonita főemberek félreértik…
Komolyra fordítva a szót, a céltudatosan hódító Dávid eme kissé mosolyt keltő „casus belli”, azaz háborút kiváltó ok nélkül is előbb-utóbb megindulna, hogy leszámoljon az utolsó néppel, amely szépen alakuló birodalmára nézve fenyegetést jelenthet. Az első ütközetet hadvezérei vívják, és sikerül is az arám–ammonita hadi szövetséget meggyengíteniük. Ezután Dávid maga lép a hadszíntérre, végleg pacifikálja északi ellenfeleit. Rabba ostromát-ide vonult vissza az ammoniták fő ereje – Joábra hagyja, s visszatér Jeruzsálembe.
Betsabét igazában nem is csábítja el Dávid, hanem egyszerűen magához rendeli, és magáévá teszi, ahogy az természetes egy keleti kényúr esetében. A Bibliában ugyan ritkán találkozunk az események szentimentális beállításával vagy kommentálásával, de a következményekből kiderül, hogy mindez nem puszta érzéki fellobbanás a király részéről. Minden bizonnyal megszerette a szép és odaadó asszonyt, hiszen amikor megtudja, hogy várandós, nem taszítja el magától, hanem inkább bűnt vesz a lelkére, hogy megtarthassa, s mindvégig kitünteti kegyével nagyszámú felesége és ágyasa között.
Igaz, legelső gondolata az csupán, hogy a botrányt el kell tussolni. Azért hívatja haza a Rabbát ostromló seregből az asszony férjét, Uriást, hogy az a feleségével háljon, és így a nagyjából kilenc hónap múlva születendő gyermeket gyanakodás nélkül elfogadja majd a magáénak. (Ellenkező esetben a mózesi törvény alapján joga van hűtlennek bizonyult asszonyát megölni!) Csakhogy Uriás be sem lép a házába, mert noha idegen eredetű (hettita) zsoldos, tartja magát a zsidók törvényéhez, amely hadban álló férfinak tiltja, hogy asszonyt érintsen. Dávid kénytelen drasztikusabb eszközökhöz folyamodni, vezérével lényegében megöleti az útjában álló férjet, s az özvegyen maradt asszonyt a gyászidő leteltével háremébe fogadja.
Ha Dávid egyike csupán Kelet korlátlan hatalmú despotáinak, akik tetszésük szerint rendelkeznek alattvalóik életével és halálával, a dolog ennyiben is marad. Dávid azonban az Úr választottja, és habár saját lelkiismerete még nem eléggé kifinomult ahhoz, hogy magától is figyelmeztesse bűnére, ott van Isten embere, Nátán próféta, és tőle elfogadja a feddést a király. És alázattal, zúgolódás nélkül fogadja a büntetést is, a gyermek haláláról és a későbbi bajokról szóló jövendölést.
