AZ UTOLSÓ ÍTÉLET
AZ UTOLSÓ ÍTÉLET
A diadal, amely a fentiekben már véglegesnek látszott, még mindig nem teljes. A Fenevad még él, s a földi királyokat összegyűjti egy újabb végső csatára. (Ez már a harmadik, de még mindig nem az utolsó.) Jézus, noha a Bárány formájában már misztikus menyegzőjére készült, most harcias Ige alakjában lóra kap, és angyalai élén leveri az ellenséget, a Fenevadat és a hamis prófétát a tüzes tóba veti. Rövidesen ez a sors éri a Sátánt is, de az ő veresége még nem végleges, az Úr döntése alapján ezeréves fogság után még reménykedhet átmeneti szabadulásában.
A Sátán veresége és a végítélet közé, amely két esemény az Újszövetség más idevágó szövegei alapján egybeesik, a Jelenések szerzője egy ezeréves időszakot iktat közbe, amelyben Krisztus uralkodik az ő választott szentjeivel – azokkal, akik érte mártírhalált szenvedtek, és ez alkalommal, vagyis az első feltámadás során életre keltek. Ezt az elgondolást nem a korai keresztény gondolatkör, hanem a zsidó apokaliptika művei ihlették; a jelzett időtartamot egyébként nem kell pontos értelemben venni, hisz Péter második levele (3,8) is hangsúlyozza egy eszkatológiai okfejtésben: „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, és ezer év annyi, mint egy nap”. Kétségtelen viszont, hogy a kereszténység első századaiban több olyan szekta támadt, amely a Jelenések nyomán azt vallotta, hogy az ezeréves korszak már megkezdődött, ezt az eretnekséget kiliazmusnak (kilia görögül ’1000’) vagy a latin millennium (’ezer év’) nyomán millenarizmusnak nevezték. A gondolat felbukkant a középkori kathar mozgalomban, és több mai szekta is vallja, pl. az adventistáké.
Ez a közbülső időszak kitolja csupán a Sátán újabb fellépését, amikor az egy újabb Armageddónt készít elő, ismét felvonultatja Isten ellenségeit, az Ezékiel próféciájából ismerős Gógot és Magógot (ott: Gógot, Magóg királyát), hogy ezek az erők végső megsemmisítő vereséget szenvedjenek, majd szövetségeseit követve a Sátán is eljusson megérdemelt helyére; őt pedig a halál követi és mindazok lelkei, akiket a végső ítélet a kárhozatra vet.
Az Élet könyve már Mózes második könyvében is szerepel, olvasunk róla a zsoltárokban és Dánielnél is: a kiválasztottak listája, amely eszkatologikus értelemben az örök életre kijelöltek nevét tartalmazza. Aki belőle kimarad, az a kárhozatra van ítélve.
A nagy Ítélettel egyidejűleg semmivé lesz a jelen világ, hogy helyet adjon az újnak.
