A műipar akadályai és ellenszerek.*
A műipar akadályai és ellenszerek.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 293-ik számából. K. F.
Az iparműkiállításnak vége van. A közönség folytonos részvétével dicsekedhetett teremek, melyekben az utolsó napon is 1750 ember hemzsegett, megürültenek, s a szemlélőnek öröm és bánat közt habozott érzelmei komoly elmélkedéssé változnak. – Miben pontosul össze a kétszeri iparműkiállításból meríthetett tapasztalás? – Abban: hogy egyes igen jeles iparművesekben nem szűkölködünk; s a gyáripar egyes bimbóvirágai sem hiányzanak; örvendeztetők, mint zöld oázis homoktengerben; de általában véve azon magas és terjedt gyármunkásságot, mely a hon nyerstermékeit értékesítse, mily nélkül a földművelésben még oly gazdag nemzet is csak egy félkaru óriáshoz hasonlít; ezen gyármunkásságot még teremtenünk kell. – És e tapasztalásból önként azon kérdés fejlik ki: melyek hát a honi műipar felemelkedésének akadályai, s miként lehet azokat elhárítani?
Boldog nemzet az, melynél, midőn törvényhozásról, közintézkedésekről van szó, a törvényhozó hatalom előtt nyitva áll az összes nemzeti értelmesség tárháza. – Angolhon ezen állapotban van. E lapokban már említve volt, miként ott a parliamenti választmányok szakértőket hallgatnak ki, s minden honpolgárnak joga van kihallgattatást követelni; majd a tapasztalásnak, s gyakorlati ösméreteknek ekként gyüjtögetett kincshalmaza közrebocsáttatik, az időszaki sajtó elmélkedéseinek tárgyul adatik; s az ennyi adatom talapzatán emelkedett socialis meggyőződést a törvényhozó csak ezután alakítja törvénynyé. – És mi? ugyan miként állottunk mi ekkorig e példához képest? A magas aristocratia, mely ép azért, mivel magas aristocratia, igen sok nemzetgazdasági ágakban természeténél fogva nem lehet szakértő; és a középnemesség, melyet iskoláin át latin nyelvvel, s Verbőczyvel kínoztak; és a kisebb nemesség, mely még csak őseiről öröklött nemeslevelét sem mindig képes elolvasni; ezek valának a tényezők a törvényhozás ezerágazatu munkálatiban. – A magyar törvényhozás philosophiája ekkorig azon eszmén sarkallott: hogy a ki nemes ember, az már nemes levelénél fogva mindent tud és minden érdeket patriarchaliter képvisel. Azonban Istennek hála! e részben is javul az idő. A kereskedelmi választmány – a mint tudatik – első lépést tőn megnyitni a nemzet javára a nemzeti értelmiség tárházát, midőn magán tájékozása végett a nevezetesebb gyárnokokat, s kereskedőket a szakukba vágó kérdések iránt felvilágosításra kérte fel; s a kinek ezen feleletekbe betekinteni engedtetett, örömmel idvezlendi a polgári értelmesség jeleit; de megszégyenülve is fogja mondani: mi boldogtalan csillagzat uralkodott a magyar felett, hogy a közállomány jóvoltától ezen néposztályt – mindekkorig kitagadná; sőt még csak a hon földének birhatására is érdemetlennek proclamálná, míg a forintos csapatok, melyeknek sokszor sejtelmük sincs a közállomány azon érdekeiről, miknek elméletét, s gyakorlatát íme férfiak szálankint fejtik fel, miként nőkezek az aranycsipkét, mit a forintos csapatok mondám Brennusként vetik ki itt a mámor, amott a vak düh, s felizgatott erőszak eldöntő súlyát a sors mérlegébe, melyben e honnak jövendője libeg.
A közügynek hasznos, olvasóinknak pedig kedves dolgot vélünk tenni, ha azon szakértő derék polgártársaink véleményei közül Valero J. A. pesti nagykereskedő és selyemszövetgyár-tulajdonos úr tanulságos véleményének általános részét lényeges kivonatban közöljük. – Az iparegyesület igazgató-választmányának egyik szakosztályában épen most foglalatoskodunk ugyan e tárgybani véleményadással, egyszersmind a találmányok biztosítását czélzó rendszer javaslatával, miket a mint elkészülnek, szintúgy nem késendünk a közönség tudomására juttatni. – Most az említett kivonat itt következik:
A gyáripar felemelkedésének akadályai közé tartozik Magyarországon:
1. azon körülmény, hogy bérbe kapható alkalmas épületek nincsenek az országban; miből az következik, hogy a ki gyártáshoz akar fogni, mindenek előtt tömérdek összeg tőkepénzt képtelen holt falakba verni gyümölcstelenül, melyet, ha gyáripara forgalmába fordíthatott volna, sokkal könnyebben kiállhatja vala a versenyt azon ausztriai gyárnokokkal, kik e részbeni szükségöket nagy részben bérlet által fedezik, tehát csak kamatja által azon pénznek, melynek egész tőkéjét kénytelen a magyarországi gyárnok műipara forgalmából kiszakítani; mely egész tőke kiváltképen gyümölcstelenül hever akkoron, midőn a conjuncturák tanácsossá teszik, hogy a gyámok erejét egy kissé összevonja. Igy például Valero J. A. úr 350 munkásra számított pesti selyemszövetgyárának felépítésébe 100.000 p. ftot volt kénytelen fektetni, a nélkül, hogy a házban számára csak lakás is volna; s ezen 100.000 ft puszta szállásbér fejében hever még akkor is, midőn a conjuncturák 350 munkás helyett talán csak 150-nek vagy 200-nak foglalatoskodtatását javasolják.
2. Az ausztriai gyámok, ha saját házat kényteleníttetik is építeni, bőven talál pénzt száztól ötös kamatra; míg nálunk hatra is bajos találni.
3. A magyarországi gyárnok kénytelen munkásait drága pénzen taníttatni, s munkára alkalmasokká tétetni; sőt attól kelletvén tartania, hogy ha őket elbocsátja, szükség esetében más alkalmas egyéneket nem kap, kénytelen őket oly kedvetlen körülmények közt is kitartani, midőn foglalatoskodtatásuk nyilvános veszteséggel jár. Ellenben az ausztriai gyámok veszteséges körülmények esetében munkásai számát veszély nélkül megkevesbítheti; mert bizonyos lehet, hogyha dolgozó kezekre ismét szüksége leend, legfölebb a munkabért kell valami csekélységgel fölemelnie, hogy elegendő jó munkást kapjon; viszont a munkások is ott könnyebben találnak kivételi foglalatosságot, sőt gyakran a baj multáig magok a törvényhatóságok által is különféle munkákra használtatnak.
4. Az itteni gyámok mindaddig, míg annyi gyár nem lesz hazánkban, miszerint a szükséges elő- és segédmunkások, rajzolók, appreteürök stb. önállólag elegendő foglalatosságot találjanak; kénytelen mindezeket a legcsekélyebb részletekig egész éveken át fizetni csak azért, hogy legyen, a ki egy vagy más szükséges szert egyszer, másszor megkészítsen, vagy pedig kénytelen háromszoros, négyszeres költséggel minden legkisebb szerszámot, gépet, segédszert külföldről hozatni, s így mindkét esetben ügyvezetési költségeit tetemesen megszaporítani; míg a külhoni gyárnoknak mindez úgyszólván ajtaja előtt van, s az egy fillért sem kénytelen pillanatnyi szükségén felül kiadni.
5. A magyar gyámok kénytelen tanítványait vasárnaponkint maga költségén iskoláztatni, erszényének orvosi és gyógyszertári költségek, s egyéb szükségek fedezése végett munkásainak legnagyobb részéért mindig tárva kell állania; mert a hatóságok elegendő mértékben a szükséges intézetekről e részben sem gondoskodtak. Mind oly költségek, melyeket például a bécsi gyárnok nem is ismer.
Ezen akadályok a tőkehiány, s költségszaporaság körül forognak; de sokkal fontosabbak, s kártékonyabbak azok, melyek a személyekre, s jogokra vonatkoznak, s legnagyobb részben institutióinknak, törvényeinknek szomoru következményei.
Iparhoz tehetős középrend kell. Nálunk ez csaknem egészen hiányzik. Külföldi tehetősebb gyárnokok, s gyárvállalkozók inkább Amerikába, Austráliába, vagy épen az orosz kényúr ótalma alá vonulnak. A kivételek, miszerint becsületes emberek itt tetemes vagyonnal letelepednének, sokkal ritkábbak, hogysem az ellenkezőre bizonyítványul szolgálhatnának. A beköltöző idegenek egy része katonai szolgálat elől menekvő szökevényekből áll, kik munkára kedvvel, s tehetséggel birhatnak ugyan, de vagyonnal igen ritkán dicsekedhetnek; a beköltözők legnagyobb része pedig csőcselék nép, mely koldulás és tolvajság által tengeti henye életét, s országos rendőrség hiánya miatt kellő felvigyázat alatt nem tartathatik, sőt leginkább a nagy városokban talál menedéket, mivel a városi rendőrség saját kóborlóit sem képes féken tartani. A műiparos középosztály tehát vagyonos bevándorlók által csak igen kevéssé növekedik.
Az ország nemessége többnyire méltósága alattinak tartja az ország javára iparvállalatokkal foglalatoskodni, – azon nemesség, mely a mostani körülmények közt egyedül birhat szabad földbirtokot, s kiváltságképen birja mindazon szabadságot, s szabadalmakat, mik nélkül gyáripar lehetetlen.
A földművelő mind pénzügyi, mind szellemi, mind személyes és vagyonbátorsági tekintetben sokkal alacsonyabb fokon áll, hogysem az ipar iránt csak hajlamot is érezhetne, vagy épen versenyzést reméltethetne. – Ezek szerint tehát vagyonos vállalkozóknak mindenfelé híjával vagyunk.
De ha apadnának is vállalkozók, csekély az általános népesség, hiányzanak a munkás kezek; a hol pedig vannak, ott hiányzik a kedv, szorgalom, igyekezet. Az élet nélkülözhetlen szükségeinek fedezésén túl népünk alig ismer érdeket, s így hiányzik kebléből a vágy, ama nemesebb szükségek fedezése iránt, melyek a műveltségbeni előmenetellel karöltve járnak; s hiányozván a vágy, ösztönt sem érez a munkára és szorgalomra, mellyel azon vágyat kielégítené. Ekként történik, hogy nálunk jelenleg mind a mellett, hogy az élelem olcsóbb, a napszámosok pedig csaknem egészen adómentesek: a munkabér mégis oly drága, mint Bécsben; ámbár nálunk a gyárnok félig művelt, gyakorlatlan munkásokat kap csak, s gyakran rosszul sikerült művet hozhat csak létre drága költséggel, míg a bécsi gyárnok nem drágább munkabérre tökéletes munkásokat kap, s így szépet, jót, kitünőt, olcsóbbat készíthet.
De a mi legfőbb, hol telepedjék le nálunk a gyárnok vállalatával? népes falvak vidékén talán, hol az emberkéz bővében van, s így a munkabér jutányosb, a fa olcsó, vízerő elég van stb., hova tehát őt érdeke vonzza? Ámde ott domini est terra et plenitudo ejus; a gyárnok nem nemes ember létére földbirtokot nem szerezhet; százezerekbe kerülő telepeket pedig okos ember béresföldre nem épít. Vagy talán sz. kir. városokban állítson gyárat? ámde ott telelt és építés sokkal költségesebb, ott külső csínra is kell tekinteni; a munkabér magasabb, az élelem drágább, munkáskéz hevesebb van; mert a rendőrségi hiányok miatt a vétek könnyebb peresetet nyujt, mint a becsületes munka és szorgalom.
Mit szóljunk végre a polgárnak, mit a gyárnoknak ótalmáról? eléggé van-e ő bátorságosítva személyére, s vagyonára nézve? van-e tisztes, becsületes státuspolgári állása? miként állanak peres ügyei? számolhat-e gyors, szigoru, részrehajlatlan igazságszolgáltatásra? – A váltótörvények, melyekben az élet és tapasztalás annyi javítni valót mutatat ki, miként kezeltetnek? parancsok, az igazságos hitelező kijátszására irányzott csődök, félbeszakasztások, felebbvitelek, ujítások stb., szóval végnélküli hurczoltatások után, a perek esztendőkig hevernek, mivel teljes lehetetlen mindent oly gyorsan végezni, mint ezt a törvény, a váltótörvényszéki ügyek természete, s az ország hitele megkívánná. A csődök, úgy a mint kezeltetnek, valóságos fosztogatása a feleknek; ezrek, meg ezrek igértetnek a tömeg- és pergondnokoknak az ügyvédek által, kik a hitelezőket képviselik; tehát oly személyek által, kik semmit nem követelnek, kik tehát semmit nem is veszthetnek; s a tömeg pazaroltatik, minthogy a törvény az iránt határozottan nem nyilatkozik! És mi karban vannak utaink, s egyéb közlekedési eszközeink? nem kell-e a gondolkozó hazafinak minden lépésnél felsóhajtani, s pirulva vallani meg: hogy a művelt országoknak alig vagyunk csak kezdetöknél is!
Óh! a külföld igen is jól ismeri mindezen hiányokat; a közvéleménynek igen finom tapintata van; s a ki pénzzel, sok pénzzel bir, annyival, mennyi minálunk gyáripar-vállalatoknál szükséges: az vagy mást testen, vagy vándorbotját nem honunk, hanem oly országok felé irányozza, hol személy és vagyon tekintetében igaz valódi bátorlétet, tisztes állást, s kellemes életet talál; nem pedig hol védetlenül, jogtalanul áll. Csak okos szabadság, jog s biztosított védelem mellett virágozhatnak gyárak és kereskedés.
A gyártás, midőn új helyre ültettetik át, idegen növényhez hasonlít, melyet különös gonddal, végtelen előszeretettel – minővel szenvedelmi becsü dolog iránt viseltetünk – szükség ápolni, míg gyökeret ver, s meghonosul; akkor uzsorával hozza meg a reáfordított gond kamatjait; mint erre nem egy példát nyujtanak a természettől mostohán kezelt országok, virágzó anyagi jólétükkel, szabályozott pénzügyeikkel, s műveltségük magasabb fokával. És mi az, mi ez országokat silány terméketlen földjök daczára ennyire emelé? az ipar, a munka, a szorgalom. – Egy évben sem vetnek s aratnak annyit, mennyi életük fentartására szükséges és mégis gazdagok! És a mi áldott gazdag Magyarországunk mennyire szegény!! mert – mondjuk ki őszintén legfőbb bajunkat – szegény, mert rest!! Itt alig dolgozik valaki úgy s annyit, a mint dolgozhatna; a megbecsülhetlen drága idő az év nagy részén elhenyéltetik; a munkás méh kevés, többnyire fogyasztó herék vagyunk. Restségünk súlyosabban nyom, mint az adó, súlyosabban, mint a tized, s az úrbéri tartozások; különben a »szabad« jászoknak, kunoknak, hajduknak »áldott térmezőikön« kitünőleg gazdagoknak kellene lenniök, holott gyakran a szegény nyomorgatott parasztnál is alantabb állanak; mi hát ennek az oka? nem dolgoznak!! még a jobbak sem oly szellemben, milyenben kellene; nem haladnak a haladó kor igényeivel, s a tudatlan előkor rest balitéleteiben tespednek el. Ki dolgozni szeret, az gyarapul, mutatják a német gyarmatok magyarnak, tótnak, rácznak ellenében.
Több, de jó iskola, kevesebb szeszégető gyárak, és szeszes italmérések; s nem fogna a nép eladósodni, nem fosztatnék meg évekig minden remélhető terméstől; és volna erkölcsösebb, s becsületes munkába több becset helyezne. S ha szabadelvű törvények ez ország, s lakosai minden közviszonyait, összhangzólag s illőleg elrendezik; ha a lakosoknak személyök, s vagyonuk bátorléte s tisztességes polgári állásuk törvény által ünnepélyesen biztosíttatik, s mindkettő nem csupán végrehajtó tisztviselők ingatag jóakaratától függ, szóval ha az emberben az ember tiszteltetik; törvény ad szabadságot, s azt mindenki számára biztosítja; és mit a törvény ad, az féktelen rendetlenségnek nem hulland, nem hullhatand áldozatul: ekkor – s csakis ekkor lehetséges a gyáripar felvirágzása, s mind azon áldások, mikkel az ápolóinak fizetni szokott.
