Adalék a teendők többi részeihez.*
Adalék a teendők többi részeihez.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 268-ik számából. K. F.
A törvényhozó nemcsak a jelen röppenő perczének él. Isten őrizzen ugyan, hogy gondoskodásában a jelent kifelejtse számadásából; annak szükségeit fedeznie kell, annak bajait orvosolnia kell, ez az, mi őt munkára hívja föl; – neki nem szabad a heroismus resignatiójával egy egész nemzedéket kíméletlenül oda vetni a jövendő reménységeinek áldozatul; de nem is szabad felejtenie, hogy a halandó polgárok szemeivel a halhatatlan hon pillant reá, nem szabad felejtenie, hogy a mai nap, a melylyel az élő nemzedéknek készített, a holnapnak magvát rejti méhében; nem szabad a jelen szükölködését akként enyhítenie, mint enyhítjük a koldus éhszomját alamizsnával, mely csak pillanatnyilag segít, de az éhségnek előkerültét nem hárítja el. Mint a kelő nap, mielőtt láthatárunkon feltünnék, a gőzkörből magát felénk tükrözi, úgy tünik elő a jövendő képe, úgy tükrözik még születetlen nemzedékek sorsa a törvény betüiből, melylyel a törvényhozó a jelen szükségeit fedezé.
És azért számba kell venni, – kivált a mélyebbre ható intézkedéseknél – hogy a jelennek röppenő perczenete hamar elmúlik, a jövendő pedig véghetetlen; – számba kell venni, hogy a törvény hatása ezen jövendőre is kiterjedend, s gonddal kell lenni, különös gonddal, hogy a törvény, melylyel a jelennek békét, boldogságot alkotánk, békét, s boldogságot készítsen a jövendőnek is; mert akarjuk, ne akarjuk, e törvény hatni fog a jövendőre is, s ha jól nem hatott, már ez maga is elég arra, hogy rosszul hasson. Törvény hatalma a nemzet életében soha sem lehet indifferens.
E tekintet lebegett szemeink előtt, midőn a megyei rendetlenségek elhárításának eszközei közt legelsőnek a szabad községek képviseletét ajánlók; s e képviseletben oly szert ajánlánk, mely nyugtató hatását ugyan már nyomban a jelenre is gyakorolja, de melynek teljes jótékonysága csak a jövendőben fog kifejleni. – Merítsétek bár ki elmétek találékonyságát a politialis rendszabásokban, hogy a rendbontó kicsapongásokat megelőzzétek, e gondoskodástok kétségtelenül üdvös, jótékony, halaszthatlan; – javasoljatok szigoru büntetéseket az áthágókra, s hajtassátok végre a pártszenvedély zajongási közt mulatni nem szerető Astraea kérlelhetlen kezével, mind jó, mind üdvös, mind halaszthatlan; – de mellőzzétek a szabad községek képviseletének beillesztésével megyei szerkezetünkbe a rend és szabadság új elemeit beoltani: az utókor hozand ítéletet munkátok fölött, és megmondandja, hogy az félszeg volt, hogy bölcsességtek hiu vala. – Legdrágább kincsünk, megyei szerkezetünk forog kérdésben, ezt puszta büntetőszabályok meg nem menthetik. – A képviseleti rendszer kikerülhetlen föladata a jövendőnek; vagy akként leszünk, vagy alkotmányos nemzet nem leszünk. – Itt az idő, itt az alkalom a szabad községek képviseletével a nagy munkának alapját megvetni. Csak ez képes a népképviselettel a megyei szerkezetet összeilleszteni; e nélkül a népképviselet a megyei rendszert fölemésztendi. Pedig – még egyszer mondjuk – ezen képviselet kikerülhetetlen.
Ezért óhajtanók minden szóba, melyet írunk, a honszeretet enthusiasmusát lövelleni; óhajtanók, hogy érezzük, miként a hont szeretni nem annyit tesz, mint szeretni a párnát, melyre nyugalommal hajtjuk enfejünket, hanem szeretni azon hont is, mely lesz, midőn mi többé nem leszünk; s azért mondjuk, és ismét és újra mondjuk: ne elégeljük a megyei kicsapongásokra nézve a politialis és visszatorló rendszabásokat; de terjeszkedjünk ki gondoskodásunkkal a jövendőre is, s hozzuk be megyei rendszerünkbe a szabad községek képviseletét; mert különben, ha ezt nem tevők, csak mának éltünk, és az épület, mit tatarozánk, holnap szertedől.
De azért ne felejtsük el a jelent is, ennek szükségeit se hagyjuk fedezetlenül, sőt ha gondoskodtunk értelmiségi, s névérdeki elemekről, miszerint legyen minek élni, s mozogni: gondoskodjunk a formákról is, melyek ezen formákat biztosíthassák. – És ez a politialis, ez a büntető rendszabások mezeje.
Mindenek előtt észbe kell vennünk, hogy a megyehatósági elemek működéseinek kettős tere van: a választási t. i. s a határozó tanácskozás. E kettő nem egészen egyenlő, s azért nem is egészen egyenlő rámát kíván. A választási jog gyakorlatára teljességgel nem kikerülhetetlenül szükséges, hogy a választók megyénkint mind egy helyre, egy tömegbe összecsődíttessenek; – s magának ezen minőségnek felismerése már a bajoknak két harmad részét el képes enyésztetni; ellenben a megye csak együtt, csak egy helyütt tanácskozhatik, s ez kimondhatlan nagy különbség.
* * *
A mi a választásokat illeti: nem tartjuk az időszaki sajtó körére tartozónak törvényt formulálni, minden aprólékos részleteiben, de igenis a vezérelvek iránt nyilatkozni, melyekből a részletek könnyen levonattathassanak; különben is meg vagyunk győződve, hogy habár a törvényhozás netalán szükségesnek vélné is positiv rendeletekbe bocsátkozva, kissé azon túlterjeszkedni, mit b. Wesselényi Miklós úr a jelen országgyűlés által teendőnek ítél, s különösen talán azért túlterjeszkedni, mivel némely megyéknek egészen desorganisált, s legalább választási tekintetben bizonynyal igen sajnálatosan demoralizált állapotja nem mindenütt engedné talán remélni, hogy a törvényhozás által becsületérzésökhöz, s hű honszeretetökhöz intézendő felszólítást a kívánt siker követendi; annyi mindazáltal bizonyos, hogy a megyéknek helyzete sokkal különbözőbb, semhogy az alkalmazási speczialitások iránt, nevezetesen oly forma politialis óvószerekre nézve is, minőket szintúgy a tisztelt báró úr előbbi czikkeiben kijelölt, a megyék statutarius jogának közremunkálását mellőzni kellene, avagy csak lehetne is. – Mindazáltal ezekre nézve is meg kell a körnek határoztatni, melyben a statutarius hatalom mozoghatand, nehogy imitt-amott a szabad választás alkotmányos elvének talán nem igen kedvező constellatio mellett, statutum útján jogok vétessenek el, miket alkotmányunk adott meg, mik annál fogva statutum útján el nem vehetők. Egyrészről tehát ez okért tartjuk a vezérelveknek törvény általi kitűzését is szükségesnek, hogy legyen a megyéknek körülményeik szerint mit alkalmazniok, másrészről pedig csakugyan azt gondoljuk, hogy vannak oly intézkedések, melyek nélkül a legderekabb rendőri statutumok is könnyen czélt téveszthetnének, mely intézkedések azonban csak törvényhozás útján létesíthetők.
Ide számítjuk mindenek előtt a kijelölés (candidatio) szabályozását. – Istent hívjuk bizonyságunkul, hogy ezt nem oly tartalékgondolattal említjük, mintha a felségi jogok azon részének, mit nem eléggé szabatos kifejezéssel legfelsőbb felügyelés jogának szoktunk nevezni, befolyását csonkíttatva látni kívánnók, a mennyiben az a szabad választás lényegével és alkotmányos nézetekkel összeegyeztethető, – ily csonkítgatás teljességgel nincs szándokunkban, hanem szólunk egyenesen a rend érdekében; mert a hoszszas tapasztalás és figyelmes szemlélgetés nyomán merjük állítani, hogy a tisztválasztási kicsapongások egy részben itt-ott a választók akaratának erőszakoltatásából vették eredetöket, s még most is, miután már sok helyütt a hivatalvágy csaknem rendszeresített depravatiót hozott divatba, miután a lélekvásárlás annyira megmérgezé némely megyék nemességének jellemét, miszerint vannak vidékek, hol a közelgő tisztválasztást a nemesség hónapokon át élelemforrásnak tekinti, melyre támaszkodva lelkének árúba bocsátása mellett, faluról-falura vitt szemtelen requisitiókkal vesztegeti az élet legbecsesb kincsét – a drága időt, s ingyenélő erkölcstelen henyeségbe sülyed lelkestől, testestől, családostól, s még – mondám – a baj ennyire növekedtével is nem egy példát tudnánk idézni, nyilván bizonyítót, hogy hol a kijelölési jog a választók akár önkéntes, akár megvásárlott rokonszenvének erőszakoltatását nem gyaníttatá, legalább e személyes bátorlétet veszélyeztető nyilvános rombolás vagy egészen elmaradt, vagy a büntető hatalom, s rendőri energia által könnyen fékezhető minimumra szállott alá. – Kormányunk világos loyalitása nem hágy kételkednünk, hogy e keserves bajoknak elintézésénél maga részéről is főleg és mindenek fölött a felbomlott rend helyreállításának magas tekintete által vezéreltetik; és azért tiszteletteljes őszinteséggel kimondjuk véleményünket: hogy ha a candidatio akként szabályoztatik, miszerint a választók akarata erőszakoltatást ne szenvedhessen, a kicsapongások egyik termékeny kútfeje lesz bedugva, s a bajnak felerésze már ezen egy intézkedés által is elhárítva; ellenben, ha e részben megnyugtatólag nem intézkednék a törvényhozás, a legszigorúbb rendőri és büntető szabályok sem fognak czélra vezethetni; mert – hiában – a lélektan szabályai nem másíthatók, erőszakoltatás szenvedélyt költ fel; ha pedig a szenvedély árja nagyszámú tömegekben egyszer földuzzadt, hasztalan rakunk gátat elibe.
Mi e tekintetben a szabad választás alkotmányos elvét a kormány alkotmányszerű befolyásával, mindkettőt pedig a rend érdekével akként vélnők egyeztethetni, ha, például, harmincz nappal a tisztválasztási törvényes cyclus lefolyta előtt, vagy pedig az első alispán időközbeni halála, vagy lemondása, avagy előléptetése esetében, harmincz nap alatt ezen rendkívüli alkalom időpontjától számítva, közgyűlés tartatnék, ott a megye táblabíráiból, más előkelő tagjaiból, s a nemes községek elöljáróiból egy bizottmány neveztetnék, – például 50 tagnál nem kevesebb, s 250-nél nem több – az 15 nap alatt az egész kijelölési lajstromot elkészítené, minden hivatalra például kettőt vagy hármat kijelölne, s e lajstromot egyenesen a megye főkormányzójának beküldené, a kinek szabadságában állana azon esetre, ha ezen előterjesztés valamely pontja saját nézeteit ki nem merítené, még tetszése szerint annyi nevet mellé tenni, mennyit a megyei bizottmány előterjesztett; sőt azon hatalommal is felruháztathatnék a megyei főkormányzó, hogy nem önkényleg, vagy szeszély, s a Camarillák sugallata szerint, hanem törvényes oknál fogva az előterjesztettek egyikét vagy másikát a lajstromból ki is törölhesse. Azonban szükség, hogy a törvény igen világosan kiszabja az okokat, melyeknél fogva ezt tennie szabad, és szükség másodszor, hogy a főkormányzó azon levelében, mely által a tisztválasztási határnapot a megyének hírül adja, az ily kitörlésről, s annak törvényes okáról a megye RReit tudósítsa; kik viszont, ha a kitörlés okát törvényesen elegendőnek nem vélnék, a dolgot azon bíróság elnökének, melyre a megyei kicsapongások elitélését alább előadandó nézetünk szerint bizandónak véljük, azonnal fölterjesztenék, annak eldöntő itéletéig a tisztválasztás természetesen meg nem tarthatván. – Azt hisszük, ilynemü intézkedéssel, melynek szabatos részletei könnyen kidolgozhatók, minden érdekek alkotmányszerüen kiegyenlítve, s az erőszakoltatás mellőzésével a szenvedelmek kitörése is elhárítva, következőleg a rend és nyugalom sikeresen biztosítva lennének.
Második alapszabálynak tartanók, hogy a tisztválasztási cyclus három évről hat évre emeltessék. Ezt talán nem szükség motiválnunk, mert hiszen e mellett ezer ok szól.
Harmadiknak, s pedig nézetünk szerint igen lényegesnek tartanók azt: hogy a mely megyében a választók száma, például, ötszázat meghalad, ott a választók egész serege, egy helyre, egy tömegbe össze ne gyüjtessék, hanem a például 100 vagy 200 szavazatot számláló községek otthon; a kisebbek pedig hasonló kerületekbe egyesítve végezzék a választást. – Ennek gyakorlati kezeléséről már többször volt szó e lapokban is; arra tehát nem tartjuk szükségesnek ezuttal kiterjeszkedni; de igenis azon meggyőződésünket kifejezni, hogy a hol ezernyi ezerek gyűjtetnek egy tömegbe, ott gyakran egy véletlen szikra elég, miszerint az egész – minden rendőrség mellett is – lángba törjön ki; s hogy ily sokaságban, annyi alkalom nyílik az indulatok felhevülésére, s abból eredő összeczivódásra, miszerint ha a választók mindenike egy-egy salonias simaságu udvaroncz volna is, a rend mégis könnyen felbomolhatna; – hát még a hol annyi parlagias nyerseség, annyi duzzadozó erő, annyi győzelmi öröm, annyi csatavesztési bosszúság szemközt találkozik! – Ily helyütt katonai disciplináról, vagy templomi csendről ne álmodozzunk; a fegyvergyakorlati téren lehet rend ezerek közt, mert ott csak egy hang az úr, a többi merő hallgatag gép, templomban pedig csak a pap beszél, azért van csendesség, s rend; ilyesmi népválasztásoknál lehetetlenség; ott indulat indulattal szabad kitörésben találkozik, s tömérdek a rakonczátlanság alkalma; és mi ennek legcsekélyebb, de mégis fontos következménye? Az, hogy a legintelligensebb rész, legtöbbnyire hátravonul, s nyilt részvéte helyét, a sötétben működő ármány foglalja el. – Valóban, ha szerfelett nagy tömegek egybe csődítését el nem mellőzzük, a gyulékony véralkatu magyarnál nehezen fogjuk a rendzavarások lehetőségének elejét venni, hacsak fegyveres erőhöz nem folyamodunk, ezt pedig szabad választás eszméjével össze nem egyeztethetőnek minden alkotmányos nemzetek egyaránt vallják.
Kettőt szoktak ezen javaslatunknak ellene vetni. Mondják ugyanis először: hogy ezáltal a vesztegetés, s lélekvásárlás nemcsak el nem háríttatik, sőt talán sokszoroztatik. Mi ez utolsót valónak el nem ismerjük; mert hiszen hol a lélekvásárlás gonosz mestersége üzletben van, ott a választók egész tömege, mint valamely adásvevési czikk, lajstromba foglaltatik, s a lélekvásárlás senkit sem felejtve ki számvetéséből, egy helyeni választás mellett sem egy, hanem ezer helyütt üzetik, s csak így is üzethetik, annak tehát sokszorozása már magában sem igen lehetséges; – egyébiránt ezen ellenvetésre főképen azt adjuk válaszul, hogy a javaslott mód, nem is a lélekvásárlás, hanem a személyes bátorlétet és szabad joggyakorlatot veszélyeztető kicsapongások elleni óvószer gyanánt ajánltatik; az említett ellenvetés tehát csak annyit nyom, mintha valaki azon gyógyszernek, mely a vértolulást meggyógyítja, azt vetné ellene, hogy nem jó, mert a köszvényt nem gyógyítja. – Második ellenvetés: hogy a választásoknak több helyekrei elosztása, a kijelölési jog miatt lehetetlen. Ezen ellenvetés már maga oda mutat, hogy a hol kijelölés nincs, s nem is lehet, ott javaslatunk gyakorlatilag könnyen kivihető; és így a követválasztásokra nézve legkisebb akadály sem áll kivitelének ellene. – Egyébiránt, hogy a kijelölés a dolgot nehezíti, azt elismerjük; de hogy lehetetlenítené; azt tagadjuk. – Ha valamely mód a felbomlott rend helyreállítására czélszerűnek, sőt talán csak egyedül bizonyos szernek elismertetnék: fel lehetne-e azt józanul áldozni egy másik tekintetnek, mely ha még oly fontos volna is, bizonyosan ezernyi ezerszer kevésbbé fontos; mint az, hogy az országban rend legyen. – Azonban mi teljességgel nem hisszük, hogy a kijelölés, a több helyeni választással ne volna összeegyeztethető; mert ha nem volna, csupán azon egy oknál fogva nem volna, mivelhogy a kijelölés egész lajstromát előre kelletvén elkészíteni, ugyanazon egyén több izbeni kijelölésbe nem jöhetne; és így némely megyékben nem jutna elég ember az egész tiszti karrai kijelölésre. Ezen ok pedig nézetünk szerint nem sokat nyom. Először azért, mivel azon megyék, hol ez utóbbi eset előfordulhat, épen azok lehetnek csak, melyek a nemesség számának csekélységénél fogva, a megállapítandó minimumot fel nem ütvén; nem esnek a választók több helyrei felosztása szükségének categóriájába, az aggodalom tehát magában elenyészik; – másodszor azért mivel a hol elég individium van, a többszöri kijelölés elmellőzése nemcsak valami nagy szerencsétlenség, melynek a rendet feláldozni méltó volna, – sőt inkább azt lehet botránynak nevezni, midőn valaki hét-nyolcz helyrei kijelölés által, a megyére kelletlenül felkényszeríttetik.
Egyébiránt lehet még e tekintetben több segédintézkedésekre találni. Ilyen volna például, hogy mivel a választók e szerint jóformán otthon, s rendszerint csak hat évben egyszer szavazván, a választásnak több napra terjedése nagy alkalmatlanságot épen nem okozna; a választás első napjára csupán a középpontinak nevezhető tisztviselők, nevezetesen az alispánok, jegyzők, ügyészek, főpénztárnokok, számvevő, s a hol szokásban van, főbiztos és fizetéses táblabirák kijelölését vinni szét magokkal a választási helyekre kinevezendő három tagbóli kormányzó bizottmányok elnökei (mely bizottmánynak elnökét a főispán, egy tagját a megye nevezné ki, harmadik tag pedig a helybeli nemesség hadnagya, vagy szabados községekben a helység bírája volna). Megtörténvén pedig ezen hivatalokra a titkos szavazás, a voksok számáróli jelentések, a középpontra azonnal beküldetnének, ott a főispán és a candidationális megyei bizottmány által felszámíttatnának; s legfölebb harmadnapra, minden választási helyre úgy a választás eredménye, mint a kerületi tisztviselőségekrei kijelölés szétküldetnék, – még pedig nézetünk szerint kerületi tisztviselőit minden járás, a többiek kirekesztésével, maga választhatná; mert abban különben is nagy anomalia van, hogy például a kecskeméti járás válasszon a pilisinek szolgabirákat, esküdteket; e végett azonban szükség volna, hogy vagy állandó polgári törvényszék állíttassék fel, s a szolgabirák az 1836-ki országos végzés szerint biráskodni megszünjenek; vagy pedig, ha ebbe jelenleg a törvényhozás bocsátkozni nem akarna, minden szolgabirónak birói hatósága a maga kerületére, vagy pedig ott, hol a főszolgabiráknak külön kerületök nincs, kirekesztőleg csak a föszolgabirákra, s ezekre is csak saját járásukban szoríttassék. Igaz, hogy a kerületi tisztviselők ily módoni választása által megszünnék az, hogy az egész tisztválasztás egy-két declarált vezér-egyén kezén forduljon meg; de hiszen ez inkább kívánatos, hogysem baj volna, ha mindjárt egy-két megyében pillanatnyilag nem tetszenék is. Nem mondjuk, hogy ezen észrevételeinkkel e tárgynak minden oldalát kimerítők, de annyit legalább hinni bátorkodunk, hogy javaslatunk gyakorlati kivihetőségét megmutassuk. Ezekhez járulnának még
4-szer a lélekvásárlásra szabandó szigoru büntetések, s ezek közt úgy a hivatalképesség, mint választói személyes jog elvesztése is. – Itt azonban szorosan meg kell határozni: mit tart a törvény lélekvásárlásnak, nehogy tökéletesen szabados és ártatlan dolgokra üttessék a vétek bélyege, vagy pedig víz ellen úszva azt akarjuk kiirtani, mi a népválasztásoknak természetökben fekszik, t. i. a pártalakulást, és azt, hogy a pártfőnökök – kiknek létezése ismét kikerülhetetlen – saját nézeteiknek, s jelöltjeiknek becsületes módon, erkölcsi eszközökkel többséget szerezni iparkodjanak. – Mert hiában, mindennek a világon megvan a maga sajátsága; s a népválasztásból a pártszakadást ép úgy nem lehet kiirtani, mint ministeri kinevezésekből a kényet, kedvet és pártfogást. – Egyébiránt Anglia példájával szemünk előtt nyiltan megvalljuk, hogy mi a lélekvásárlást olyannak tartjuk, mely alakját chameleonkint változtatva, a büntető hatalom kezéből, mint az angolna, oly könnyen kisikamlik; s mi e tekintetben sokkal többet várunk és remélünk a népneveléstől, a sajtónak szabad mozgásától, a közvagyonosságra jótékonyan hatandó törvényektől; s mindezeknek kölcsönhatása által, a polgárisodásnak, nemzeti becsületérzésnek, s bizonyos nemes büszkeségnek gyarapodásától, mintsem a büntető törvényektől, ámbár ezeknek szükségét is nyiltan elismerjük. – Ide járulnak
5-ször oly eljárási formák, melyek bizonyos értelmi qualificatiót tegyenek föl, például legalább az írni-olvasni tudást. – Ily eljárási forma, nézetünk szerint a szó legszorosabb értelmében vett titkos szavazat. – Mire nézve ha az vettetnék ellen, hogy némely megyékben ez által a nemességnek legnagyobb része kizáratnék a választásból, mert nem képes a szavazati láda jelnevét elolvasni; – elszomorodott szívvel mondjuk, hogy ez nemcsak azon szegény emberekre, hanem a státusra is vet némi árnyat. – E körülményben ösztönt kell találnunk, a nevelés ügyét tovább egy pillanatnyira sem halasztani; s ha mód nyujtatik a szegény embernek, hogy a köznevelésben részesülhessen, nézetünk szerint eleinte bátran kényszerítő lépéseket is használhatunk; mert ily nevezetes jog gyakorlásáért, minő a szabad választási jog, a státus legalább annyit joggal követelhet, hogy a választó írni, olvasni tudjon. – Megvalljuk azt is, hogy mindig nagy szerencsének tartjuk, ha egy bizonyos célrai intézkedéssel, egy más főcélt is elő lehet mozdítani, – mint itt a nemesi joggyakorlat szabályozásával a műveltség terjedését, a nevelést. – Egyébiránt a valóságot, ha még oly szomoru is, ignorálni nem lehetvén, azon megyékre nézve, melyek az érintett nyomoruságos állapotban vannak, a titkos szavazatnak mindenkire kiterjesztésére, bizonyos határidőt szabni, s addig az olvasni nem tudók szavazatára nézve némi kivételhez – például voksaiknak választmány általi összeírásához – nyúlni, keserves kénytelenség. – Végre még
6-szor. A rendőri és büntető szabályokat említjük, mikről már úgy lapjaink, mint más hirlapok is annyit szólottak, hogy azoknak fejtegetésével bizvást felhagyhatunk; csupán annyit említvén, miszerint e közül minden, nem annyira a törvények szigoruságától, mint a kérlelhetlen bizonyos végrehajtástól függ. – És itt a szirt, melyen ha magunkat papirostörvényeinkbe elbizzuk, legőszintébb czélzataink is hajótörést szenvedendnek. – Ennyit a választásokról; most még berekesztésül néhány rövid szót a tanácskozó gyűlésekről.
* * *
A tanácskozó gyűléseket illetőleg: annyi érdekes és fontos szózat után, mennyi e tárgyról emelkedett, szabad lesz – a hosszas motivatiókat mellőzve – véleményünket szárazon előadnunk:
1-ső, s legsikeresb gyógyszernek tartjuk az adózó szabad községek képviseletét, úgy hogy a képviselővé választhatási jog adófizetéshez, s szellemi és erkölcsi qualificatióhoz legyen kötve. – Erről, ha figyelmet érdemlő ellenvetések emelkednének, nem kérendünk bővebben szót váltani.
2-ik gyógyszerül említjük a szabad sajtót.
3-ikul a személy szerinti részvét jogában meghagyandó nemességre nézve azon értelmi qualificatiót, melyet b. Wesselényi Miklós kijelölt, t. i. Magyarországon magyar nyelv tudást (Posega, Verőcze, Szerém megyéknek bizonyos évekig kivételével) s írást, olvasást azonnal kivétel nélkül. Ez valóban legkevesebb, mit a státus a XIX-ik században attól, ki a köztanácskozásokban részt akar venni, méltán kívánhat; a közjog elemeinek ismeretét pedig néhány évi határidő közbevetésével. – Erre nézve határidőt engedni igazság és méltányosság kívánja; mert jogszerüleg nem igen lehet oly föltétel rögtönös teljesítését megkívánni, melynek teljesíthetését eddig a státus jóformán nem tette lehetségessé.
4. Oly eljárási formával óhajtanánk felállíttatni még inkább a tanácskozó gyűlésekre, mint a választásokra nézve, melyek magukban hordják a kezességet, hogy a köztanácskozásokban csak az vegyen részt, ki a műveltségnek bizonyos öntudatát érzi keblében. Ezen módok közt legfőbb az, hogy a határozatot soha és semmi esetben sem legyen szabad tömegek zajongó fölkiáltása után; hanem csak a szónoklatok többsége szerint kimondani. – Második, magában csekélynek látszó, de nem sikeretlen intézkedésnek tartanók azt, hogy a mint voksa csak annak van, a ki nyilvánosan felszólal: úgy felszólalnia csak annak lehessen, ki nemzeti öltözetben, s oldalán karddal van jelen; a máskép öltözötteknek helyök a gyűlésteremben csak a sorompón kívül, vagy a karzaton lehetvén. – A ki még csak ily állapotban sincs, hogy magának és egy még oly egyszerű nemzeti öltözetet, s oldalára kardot szerezhetett volna, az nehezen van oly állapotban, hogy egy kis szellemi műveltségre szert tehetett volna.
5. A rendbontási vétségeknek szabatos meghatározására és szigoru büntetésekre van szükség, miket csak a törvényhozás szabhat ki; és rendőri szabályokra, miket B. Wesselényi javaslata szerint ezuttal leginkább a megyék szabályozhatnak. – Nem utolsónak vélnők ezek közt azt, hogy valamint Angolhonban szükség esetében a helyhatóság special constablereket szokott százankint; sőt egy-két ezeret is fölesketni, kik azon egy esetben rendőri hatósággal birnak: úgy minálunk is minden gyűlés az együtt lévő nemesség számához képest minden esetre jó számu rendbiztosok kinevezésével, s fölesketésével kezdődik, kik aztán bizonyos jellel, például egy szembetünő medaillal volnának ellátandók; ezen tisztelő megbizásnál a becsületérző ifjakon kívül leginkább a nemesség elöljáróira kellene figyelmezni, miszerint a nemesség önmagát féken tartani megtanulja.
6. Egy merész szónk van hátra. – Büntetőtörvényeknek lelke a végrehajtás. Mi szívünk mélyében meg vagyunk győződve, hogy ha a tisztválasztási, s megyegyűlési kicsapongások megbüntetése a megyékre bizatik, a győztes, az erős, a hatalmas párt vétkei, melyek által magának győzelmet szerzett, igen ritkán lesznek megbüntetve. – Mi tehát az ezen vétkek ügyébeni biráskodást nem a megyére, de nem is a kormányra biznók, – okainkat nem szükség elmondanunk – hanem biznók azon bíróságra, melyet a büntetőjog ügyében munkálkodott országos választmány tekintélyes kevesebbsége Deák Ferencz vezérletével a politikai vétségekre nézve separatum votumul adott, s mely iránt azon választmány hivatalos jelentéséből magának kiki tudomást szerezhet. – Az elővizsgálatnak szintúgy az ott kiszabott módon kellvén megtörténni. – Ezen sanctio nélkül alkossatok bár egész külön büntető codexet a megyei kicsapongásokra, végeredménye az leszen, hogy »Vae victis«, s a dongó áttörend a hálón, melyben a legyecske fogva marad.
