Fiumei vasút*
Fiumei vasút*
Az 1844-ik évi »Pesti Hirlap« 347-iki számából. K. F.
Tisztelt olvasóink emlékezni fognak, hogy Wallan Károly Mária mérnök úr, előbb némely a magánosokkal kötött, később pedig a fiumei hatóság által elvállalt szerződésénél, s az ország RReihez saját nevében beadott folyamodásánál fogva, az alduna–fiumei vasút tervének, s költségvetésének jövő május hónap végeig elkészítésére magát lekötelezé; s hogy ezen nagyszerü vállalat tervezetéhez helyszinén néhány hónap előtt valósággal hozzá is fogott.
A mint különös örömmel vettünk részt – a mennyire tehetségünkben állott – a fontos ügynek a cselekvés ezen fokáig érlelésében; a mint nem kételkedénk, hogy a mérnök úr, kinek hű buzgalma minden esetre megtisztelő bizodalommal hivatva lőn a jövendődús eszme életbeléptetésének pillanatát közelebb hozni; a nemzeti szempontokat, miket vezérelvekül elibe szabottaknak tudunk, mindenkor szeme előtt tartandja; és soha, sem aprólékos provinciális igényeknek, sem más akármi tekinteteknek alá nem rendelendi; úgy meg kell vallanunk, hogy a benne vetett bizodalom viszonozásaul megvárhatni hittük, miként a magyar közönséget, melynek rokonszenvétől függ a terv jövendője, vagy valamely olvasott magyar organum által, vagy pedig megbizóinak, a fiumei hatóságnak útján, munkálódásainak folyamáról időnkint értesítendi, s értesítései által ébren tartani segítendi a közvéleményben a meggyőződést, hogy azon magasb nemzeti független szemponton, melyek a törvényhatóságok nagy többségét, az eszmének pártolására birták, a kivitel mezején sem tévesztesenek el. – Mert ki kell mondanunk tudomásaul minden illetőknek, hogy nagyon kevéssé ismerné a magyar közvélemény irányát, a ki azt hinné, hogy a nemzet a szükséges költségeket megajánlandja, ha csak tölkéletesen meg nern lesz nyugtatva, hogy millióit nem idegen érdekek oltárán áldozza fel, hanem az ország belsejének Fiumévali összekötése által a magyar külkereskedésnek, a rnagyar tengerpartra, független s akadéktalan kaput nyitott.
Mi azonban hasztalan vártuk, s a többi magyar lapokban is hasztalan keresők, mind e mai napig az ily értesítést; hasztalan keresők a fiumei »Eco«-ban is, melynek, minthogy Fiume a vállalkozó, ahhoz kétségtelenül legtermészetesebb joga vala.
És bár e hallgatást nem lehetett nem sajnállanunk, minthogy a nemzeti rokonszenv elhamvadását vonhatja maga után, úgy más részről megemlékezvén, mi roppant munka fekszik a tisztelt mérnök úr vállain; s mi kevés idővel rendelkezhetik, ha az országgyűlésnek adott szavát be akarja váltani; hallgattunk mégis, s legfölebb magánútra szorítkozánk hazafias figyelmeztetéseinkkel; – azonban elvégre nyilvános úton jöttek közbe némely körülmények, melyek kötelességünkké teszik, hogy a dologban nyilvánosan szólaljunk fel.
És pedig e körülmények következők: 1. Egy nvilvános szózat Wallan úr megbizásából. 2. A kereskedelmi s vele rokontárgyakban munkálódott kerületi választmány közkézen forgó jelentése. 3. Bizonyos triesti tervezetek s mozgalmak.
Most csak az elsőrül nyilatkozandunk: Károly-városban egy kereskedelmi s szépirodalmi hirlap jő ki »Der Pilger« czím alatt német nyelven. Ezen lapnak szerkesztősége ápr. 13-ikai 30. számában azon hírrel örvendezteti meg olvasóit, hogy Wallan úr szivességből a vukovár–fiume ivasút elődolgozatairól időnkint hiteles jelentést tehetend, s azt ugyanazon számban meg is kezdi. – Mi az érdeklett provincialis német lap iránya és szelleme felől, a mennyire ismerjük, csak jót mondhatunk, csak méltányolva szólhatunk; s örömmel teszünk tanuságot, hogy kereskedelmi tekintetben, különösen a magyar tengerparttali összeköttetés ügyében is, több derék dolgozattal ajándékozá meg a közönséget; s általában egész szellemére nézve, tekintve különösen megjelenési helyét is, némely horvátországi lapok badar szinétől magát eléggé emancipáltan tudja tartani; mind a mellett igen természetes is, hogy a kérdéses német lap, mint egy parányi provinciális városkának orgánuma, a német időszaki sajtó terméktengerében mint sóhajtás az orkánban elvész; s különösen a magyar olvasó közönség 9/10 része előtt alkalmasint még nevéről is ösmeretlen, sőt számításán a magyar közönség természetesen egészen kívül is esik. – És így nem belérdemének becsmérlése, hanem ezen tényleges körülmény mondatja velünk, hogy Wallan mérnök úr, midőn a magyar nemzet ügyében munkálódik, midőn munkálatának sikere a magyar nemzet rokonszenvétől függ, s azért a felvilágosítás, s részvétébresztés erkölcsi kötelességét ép a magyar nemzet irányában kell vala éreznie: minden tekintetben rosszul számolt, midőn sokáig hasztalan várt, s hiún remélt értesítéseinek organumául oly lapot választott, melynek a magyar közönség még csak létezéséről is alig tud valamit. – Ez azonban magában még nem baj; mi, s magyar pályatársaink majd feltalálandjuk jelentéseit a »Pilger«-ben is, s nem mulasztandjuk el azon közönség tudomására juttatni, melynek fóruma elibe tartozik. Sőt köszönjük Wallan úrnak, hogy elvégre csakugyan felszólal nyilvánosan; – Isten adná, hogy felszólalásának tartalmáért is szintoly szivesen mondhatnánk köszönetet; mit azonban – fájdalom – nem tehetünk; sőt meg kell vallanunk, mikép nekünk úgy látszik, hogy a tisztelt mérnök úr minden tiszta, jó szándéka mellett is – melyet semmi okunk nincs kétségbe vonni – a reá bizott nagy munka körül a fenforgó magasabb köznemzeti szempontokat több tekintetben eltévesztette.
Az érdéklett czikknek rövid tartalma oda megy ki: miként Wallan úr, a vasútvonal kijelölésében, Vukovártól már közel Sziszekig haladott, s úgy találta, hogy legkönnyebb lesz azt Vukovártól (egy 6 mértföldnyi mellékvonallal Eszéktől) Bródhoz levinni a Száva partjára; s onnan a Száva völgyén fel Sziszekig. Ezen vonalon a földtéri viszonyokat igen kedvezőknek találta; az esés alig teszen 1/4 hüvelyket egy folyó ölre; minélfogva gőzerőveli vontatást hoz javaslatba, s azt gondolja, hogy egy mázsának vontatódíja, mértföldenkint egy fél krnál; tehát Vukovártól Károlyvárosig, mintegy 40 mértföldnyire, egy mérő gabonának szállítási ára 15 p. krnál többe nem kerül.
Nem tagadhatjuk, hogy nekünk e jelentés több tekintetben aggodalmat okozott; s ki a földabroszra egy gondolkozó tekintetet vet, ki a fenforgó viszonyokat figyelembe veszi, s tisztában van magával a czél iránt, melyre e vállalatnál ügyelni kell: aggodalmunkban alkalmasint osztozni fog.
Először is ki kell mondanunk, hogy a nagyszerü terv jövendője azt kívánta volna, miszerint a nemzet mindenek előtt a Károlyváros, s Fiume közti hegyláncz nehézségeinek legyőzhetése iránt lett volna megnyugtatva. A munkát tehát ott kellett volna, s talán utasítás szerint is ott kellett volna kezdeni. – Arról, hogy a Dunától Sziszekig vasút lehetséges, rnég pedig könnyen lehetséges, nem volt ember; a ki kételkednék; – ez oly dió volt, melyet minden ember maga is megtörhetett; valamint az is közönségesen tudva van, hogy a magyarországi árúszállításnak költséges volta, s e miatt Odessa s Galacz által a világpiaczról rendes körülmények közt lett leszoríttatásunk nem annyira a Duna és Sziszek, mint inkább a Károlyváros és Fiume közti nehézségekből ered, s épen ezen nehézségek technikai legyőzhetésének kimutatása, az egyik nagy nemzeti szempont, melyet vezérelv gyanánt kell vala szem előtt tartani; mert tisztán, világosan ki kell meggyőződésünket mondanunk, miszerint mi, a mily hő barátai voltunk, vagyunk, s leszünk mindig a fiumei vasútnak, s azt nemzeti virágzásunk oly fontos tényezőjének ismerjük, hogy létesítésére semmi áldozatot nagynak nem tartanának: úgy, ha csak Károlyvárosig építtetnék vasút a Dunától, mi az eszmének merőben ellenségei volnánk, mert meg vagyunk győződve, hogy akkor a vasutat nem magunknak, hanem Triestnek nem a magyar tengerpart javára, hanem kárára, örök romlására építenők. Hiszen Sziszek és Károlyváros között vasútépítésre már régen épen a triestiek vállalkoztak, s gróf San Fermo által tervet is készíttettek; s azt gondoljuk talán Fiume, s a magyar tengerpart java forgott e tervnél szemeik előtt? azt akarák talán, hogy tervezett vasútjok által Magyarhonnak saját tengerpartjávali összeköttetéseit előmozdítsák, tehát kereskedésünket a triesti piacz idegenszerű egyedárúságától megmentsék? ki higyje ezt triestiekről? ki tehessen fel rólunk öngyilkolási resignatiót? Bizonyosan nem a magyar tengerpart java, nem a magyar külkereskedés függetlenítése volt tehát a Károlyvárosig tervezett vasútnak czéljokban, hanem Triest java, s a mi ezzel ugyanazonos, a magyar tengerpart elnyomása; mert hiszen a magyar árúkra Károlyvárostól Fiumeig még a vám, s a fuvarterhes 18 mértföldnyi Luiza-út várakozik, ellenben a Sziszek és Károlyváros közti vasút egyik pontjától (gr. San Fermo terve szerint) Brezoviczától, Zágráb egy mellékvonal segedelmével csak egy ugrás, onnan ismét Steinbruch csak szomszédban van; Steinbruch pedig már a bécs–triesti vasút kijelölt vonalába esik. Ez annyira világos, hogy ha Wallan úr nem úgy mint gr. San Fermo, ki Sziszektől a vasútvonalt a triesti szempontból igen szembetünő nagy kanyarulatban a carnioliai határszélhez tehetségig közelre rugtatá, ezen nemzeti – érdekellenes kanyarulatot elmellőzné is, s a vonalt a Kulpa völgyén egyenesen vinné Károlyvárosig, hacsak Károlyvárostól egész Fiuméig nem viszi, nem Fiume, nem a magyar tengerpart, hanem akaratlanul bár, egyenesen Triest érdekében dolgozott.
Ámde, – fogják talán mondani – hisz ez még hátra van, erről még Wallan úr nem nyilatkozott; várjunk tehát és reméljünk, míg elődolgozataival egész Fiuméig készen leszen. – Jó, de épen ez a baj, hogy erről nem nyilatkozott, mielőtt a vukovár–sziszeki vonalról oly igen-igen kedvezőleg itélt volna; ez a baj, ezer meg ezer tekintetből; ez a baj már csak azért is, mert a tisztelt mérnök úrnak az ország színe előtt adott szava szerint munkájával május végéig el kell készülni; most ápril végén vagyunk s a sziszek–fiumei vonal, mely valóságos életkérdés, még hátra van!! – Mi lesz ennek Wallan úr minden technicus nagy tehetségei mellett is valószinü következése? az, hogy ezen problematicus térre nézve majd egy rövidke categoricus nyilatkozattal kellend beérnünk, mely azt mondandja: hogy a Gyulahavasokon keresztül vasutat vonni nem lehet; s míg a nemzet nagyszerü reményei dugába dőlnek, a vukovár–sziszeki vonal kedvező tervezetét, Fiume kárára, a magyar tengerpart romlására, Triest ki fogja zsákmányolni.
Wallan úr minket azzal vígasztal, hogy a vukovár–károlyvárosi tér annyira kedvező, miszerint ott egy mérő gabonának vasútoni szállítása 15 krnál többe nem fog kerülni. – Szépen köszönjük! ez nem kedvezés, s kedvezéssé csak az által válhatik, ha Károlyvárostól Fiuméig is mérföldenkint 1/2 krért szállíthatunk; mert hiszen (és itt figyelmet kérünk) jelenleg azon vidékeken a siciliai szűkölködés, s vámfelfüggesztés következtében a gabonakereskedés nagyon élénk; mart. 10-kétől apr. 12-ig Becséről s Pancsováról Károlyvárosba 81,204 mérő gabona szállíttatott, – s mi volt most, midőn vasutunk nincs, a szállítási bér a Bánátból Sziszekig egy mérőre? nem több, mint 14 kr; pedig a Bánátból, nem Vukovárról; ellenben mi volt s mi most is a szállítási bér Károlyvárosból Fiuméba a Luiza-úton? 30 pkr. minden mérőtől, ezenkívül az útvám rnérőnkint 12 kr., s azon felül minden lótól 6 kr; és így ha egy négylovas szekéren 50 mérő gabona szállíttatik, minden mérőnek szállítása, a fel- és lerakodáson kívül, Károlyvárostól Fiuméig 42 1/2 kba kerül. – Ez az, uraim! a mi a magyar kereskedést megöli, a mi a magyar tengerpartot tengésre kárhoztatja. Itt van a nemzeti szempont hű figyelembe vételének nagyfontossága mezeje; és ezen nemzeti szempont van eltévesztve, midőn Wallan úr fontos munkálatát nem itt kezdette, s mielőtt a különféle érdekmachinatiók mozgásba jöttek volna, a nemzeti aggodalmat erre nézve most, míg a rokonszenv eleven, meg nem nyugtatá.
Mondhatná ugyan valaki, hogy a Luiza-út költségességét, azon útnak megváltása, s vámmentessé tétele tetemesen megkönnyítené, – igaz, de a 30 krajczár szállítási bér mindig megmarad, s a vámmentes Luiza-úton a versenyt Odessával semmi esetre, Triesttel pedig csak addig állhatnók ki, míg a bécs–triesti vasút Steinbruchig el nem készül; ekkor többé rajtunk a Luiza-út vámmentessége nem segít, a vukovár–sziszeki vasút pedig, melyet Wallan úr oly kedvezőnek fest, egyenesen romlásunkra vezet. – Míg ellenben állítani merjük, hogy ha nekünk Fiuméig vasutunk lesz, a délausztriai vonal Triesthez soha fel sem épül, hanem inkább a milano–velenczei vonalhoz fog irányoztatni, s Triest csak onnan kapand egy mellékvonalt. – S ekkor Fiume jövendője, s a magyar külkereskedés önállása bizonyos.
Azonban, bár a körülményeket, s viszonyokat ismerve, aggódva mondjuk: hogy a dolog állása nagyon megnehezült az által, hogy Wallan úr munkálatát nem Károlyváros és Fiume közt kezdette; – mindazáltal a csata még vesztve nincs, sőt nyerve lesz, ha Wallan úr ezen hazafiui aggodalomból eredeti észrevételeinket nem gáncsoskodásnak, hanem szives czélzatu figyelmeztetésnek veendi. – Isten ne adja tehát, hogy időből kiszorulva azon rémhírrel lepje meg az országot, hogy a Gyula-havasokon a vasút nem lehetséges. Triesthez a bécsi vasútvonalnak szintazon hegyláncon kell átvonulnia, s műértők után mondhatjuk, hogy ott a földtéri viszonyok egy mákszemnyivel sem könnyebbek mint, itt s ott mégis a vasút építése már el van határozva. – Napoleon egykor a Cadaster végrehajtását megparancsolá; egy minister, ki a dolog roppant nehézségeit ismeré, azt mondá neki: »Sire, a Cadaster lehetetlen.« – »Ha úgy van – felelé Napoleon – akarom, hogy meg legyen.« Büszke autocratori szó, hasonló ahhoz, mit ama német író Solimannal mondat: »Wass ist unmöglich, wenn der Grossherr will?« Ámde a hol nagy érdekek forognak fenn, a mint egyes hatalmasoknak, úgy egész nemzetnek is így illik gondolkozni; s Wallan úr hivatva van, nemzeti szempontokból intézett munkálata által a nemzetben oly lelkesedést ébreszteni, hogy akaratja ily erős legyen.
De menjünk tovább. A »Pilger« idézett jelentéséből látjuk azt is, hogy Wallan úr legczélszerübbnek találta a vasútvonalat Vukovárról, miután az eszéki mellékvonallal Diakováron alul Verpoljenél egyesült, Bródhoz a Száva partjára levinni; s onnan Sziszekig csaknem mindenütt a Száva völgyén, tehát az ország végső szélén végig a határőrezredeken vezetni. Nekünk úgylátszik, hogy itt ismét nemzeti szempontok tévesztettek el.
Bród (a mint tisztelt olvasóink tudják) katonai határőrhely; szemközt Török-Bróddal a bosnyák földön, melytől azt csak a Száva választja el. Egyébiránt Vukovártól is, de kivált Eszéktől véve egyenes vonalt Fiuméhoz, abból messze balra kiesik, úgy hogy azt gondolnók, midőn Brődon van az ember, aligha 3–4 mértfölddel közelebb van Fiuméhoz, mint ha Eszéken maradt volna; míg a lekanyarulás alkalmasint 12 m. földet teszen.
Emlékezni fog az olvasó közönség, miként azon roppant kanyarulatnak kikerülése végett, melyet a Duna Vukovártól le Belgrádig teszen, s onnan ismét a Száváni nehéz, hosszadalmas, költséges s Racsa táján nem is veszélytelen felvontatás megkimélésére, két csatorna van javaslatban, egyik Eszéktől, másik Vukovártól, mindkettő Bródig. Akár egyik, akár másik fogadtassék is el, s magán- vagy közerővel létesíttessék, roppant nagy nyereség. Nehány hét előtt alkalmunk volt az eszék–bródi csatornatársaság egyik vállalkozó tagjával összejönni; ki csudálkozását nem titkolható, hogy mig ezen közlekedési vonalra a nemzet ekkorig úgyszólván semmi figyelmet nem fordított, most egyszerre annyira túlhévre buzdult a tervezésben, hogy már épen párhuzamos két vonalat is czélba veszen. Hogyan? – kérdezénk – micsoda párhuzamot? Igen – mondá – »mert Wallan úr arra kötelezte magát Eszék városa hatóságának, hogy a vasutat onnan Bródig, a tervezett csatorna partján viendi azzal párhuzamosan«. Ez lehetetlen – felelénk – hiszen az minden nemzeti szempontokkal ellenkeznék!! S im a »Pilger«-ből látjuk, hogy mégis ugy van.
Csak igen röviden akarjuk érinteni az okokat, miknél fogva hisszük, hogy itt a nemzeti vezérszempontok ismét tévesztvék. Mi volt egyik főok arra, hogy sokan a vasútnak a Száva-hajózás előtt elsőbbséget adjunk? az, hogy mind politikai, mind státusgazdászati tekintetből veszélyesnek hittük hazánk egész kereskedését az adriai tenger felé egy határszéli folyamra vinni, mely mindenütt a határőrvidékeken foly, a polgári Magyarországot még csak távolról sem érinti, melynek egyik partja oly nép birtokában van, mely maga műveletlen, mondhatni félvad, s melynél bizonyos hatalom suprematiájától mindenesetre tartani lehet. Ily helyre vonni az ország alföldi egész kereskedését a legnagyobb könynyelmüség volna – gondolók – és pártolók a vasúteszmét, hogy ezen aggasztó körülmények kikerültessenek; s im most a vasút épen oda vitetik le. Mi – ha valaki – bizonyosan barátai vagyunk a fiumei vasútnak; de minden rokonszenvünk mellett is azt kell mondanunk: ha Dunánktól másfelé nem lehetne vonni a vasutat, mint a mindenesetre kevesebb költséggel hajózhatóvá tehető Száva partján; ha az említett fontos tekintetek kétes kelepczéjét csakugyan ki nem kerülhetnők: teljességgel nem látnók a vasútépítési költséget elegendőleg motiválva. Nem akarjuk az érintett kényes tekinteteket bővebben fejtegetni, hanem csak annyit említünk, hogy a legfontosabb nemzeti szempontot; tanácsolják az alduna-fiumei vasutat, a polgári Magyarországhoz lehetőleg közel hozni; mi egy általunk szemmel látott jeles terv szerint valósággal meg is történhetik. Itt tehát a nemzeti szempont ismét el van tévesztve.
És mi okozhatá ezen tévedést? kétségtelenül azon jóakaratu meggyőződés, hogy amarra Bród felé, a Száva partján, a földtéri viszonyok sokkal kedvezőbbek s a vasútnak arra vitele annyira könnyü, hogy gőzerővel is használtathatnék. Igen, de ez ismét a harmadik szemponttévesztés; mert itt nem személy-, hanem csak áruszállítás lévén számításban, a vasúttervezésnél korántsem azon szempontból kell indulni, hogy merre lehetend gőzerőt is alkalmazni; hanem abból, hogy a czélnak tökéletesen meglesz, sőt csak úgy lesz megfelelve, ha minden egyéb fenforgó nagy nemzeti tekintetek megóvatnak, s ily óvatosság mellett lóerőre számított vasutunk lesz. Legyen bár Eszéktől, a Dráva mentében, s onnan talán az Ilova völgyén valamivel nehezebb a földtéri viszony, csak lehetséges legyen lóerőre ott vasutat vinni: bizonyosan minden mélyebbre néző magyar inkább erre lesz hajlandó (az különben is rövidebb lévén), mint a broodi gőzerős könnyebb, de hosszabb vonalra, mely minden nemzeti tekinteteket compromittálhat, leggyöngébben szólva pedig legalább is fölösleges. Mi tehát azt, hogy Wallan úr Bród felé vasútvonalat tervezett – in abstracto – korántsem hibáztatjuk; de alkalmazottan csak azon föltétel alatt nem hibáztatjuk, ha más vonaltervet is készített, s a nemzetnek alkalmat nyujtott választani, valjon a földtéri könnyüségnek, vagy pedig a nemzeti tekintetek súlyának kíván-e adni túlnyomó elsőbbséget? He ez nem történt, úgy a vasútvonalnak a Szávához lekanyarításában, valamint a gőzerőre tervezés javaslatában is nem lehet vezérszemponttévesztést nem találnunk.
Ezeket elmondani kötelességünknek ismerők; tettük pedig azon meggyőződéssel, miszerint a tisztelt mérnök úr méltányolandja azon szerény figyelmeztetésünket, hogy annak, ki a duna–fiumei vasút tervén dolgozik, nemcsak egyedül technicai, hanem egyszersmind magyar szempontból is tanácsos a dolgokat tekinteni.
