Mivel az igazságnak tartozunk.
Ha az idegen küzügyeinkben s ezek iránti érzelmeinkbe betekint, lehetetlen hogy el ne foduljon ama végtelen ellenségeskedéstől, mellyet némellyek amott a másik oldalon az ujabb időkben üzni nem átallanak. A hazafinak pedig el kell szomorodnia, hogy is ásatik alá a nemzeti tekintélyemelés egyik tényezője, a vállalkozási szellem. – Uraim! hibánál, véteknél, bünnél több mit mámortokban elkövettek. Isten bocsássa meg. – Hogy a m. kereskedelmi társaság, mint egyik legfontosabb nemzeti vállalatunk szerencsétlenségbe esett, mi a világ minden egyesén és társaságán megtörténhetik, az minden magyarnak tetemesen fájdalmas, igen is; de valamint egy részről csüggedni gyávaság volna, ugy más részről az okokat egyedül gondatlanságban, könnyelmüségben, tulbizakodásban, vagy épen pártszellemben fürkészni a gyanusitások egész őrcsapatával, a legférfiatlanabb illoyalitás; sőt az okokat egyes, jó akaratáról és rendületlen tiszta jelleméről közönségesen ismert, és érette tisztelt férfiu ajánlásának tulajdonitani – nem, – e tulajdonitásnak nevét nem mondjuk ki. Szabót fényes és dicséretekkel halmozó bizonyitványok következtében nem annyira ajánlotta Kossuth a keletkező m. kereskedelmi társaságnak igazgatóul, mint Szabónak a programmban nyilvánitott saját ajánlkozását javasolta elfogadni.
És miért ne javasolta volna ezt? Emlékezzünk egy kissé vissza a multakra, hiszen nem özönviz előttiek ezek. Milly ellenséges elemekkel vala kénytelen a kereskedelmi társaság a legkétesébb harczot küzdeni már szülemlése korszakában! Kossuth, kinek lelkében mindenek felett a hazaszeretet lángol, inditványozá – s Hirlapjában megvitatá a kereskedelmi társaságot rendeltetésének egész fontosságában. Olvassa meg bár ki is a Hirlap 268, 282, 283 és 284 számait. És pártvállalatok szinén tul emelkedve a hazának különféle politikai hitvallásu fiai járulának az alapitáshoz. A nemzetek istene áldja meg őket érette: – Szabó igazgatónak ajánlkozott. Ő Pozsonyban köztetszést nyert, minthogy kereskedelmi tudományt, tapasztalatot, a társaságnak magasabb szempontbóli felfogását, s ennek mintegy kellékét a magyarságot ohajtották az illetők a választandó egyénben feltalálni.
1513A választás tehát a társaság első alapitóinak választása volt, mint természetes következése a személyes alkalmasvoltnak, és jeles bizonyitványoknak; valamint esztendő mulva a teljes felhatalmazottság ismét közös akarat nyilvánulása vala a legalább látszólag kiérdemlett bizodalomnak, és korán sem egy ember müve. Hogy pedig Szabó a politicai mezőn a mi oldalunkon állott – valjon félre kellett volna-e löknünk? valjon önök tették volna-e ezt. – Hogy megcsalódtunk, – hiszen ez sok becsületes ember osztályrésze, ugymondják önök maguk is. De bezzeg az érdemetlent nem legyezgettük. – Maga Kossuth lőn azonnal kérlelhetlen ostora, mihelyt az első, nem ugyan szándékos roszon, hanem csak titkolódzáson is rajta kapták. Nem vala a rajta kapottnak egy nyugalmas pillanata Kossuth komoly és minden viszonyt felejtető részrehajlatlan sürgetése előtt. Végre a legszigorubb eljárás nyomasztása elől, mellyet Kossuth a társaság érdekében a választmányban sürgetett, elillant. – És itt vagyunk a szomoru csalatkozás felleplezésénél. De mi következett? Kossuth, kinek önök – olly vétkes ráfogással teljes méltatlanul bűnül róják fel, hogy Szabót a társaságnak ajánlotta, nem volt könnyelmü tagja a választmánynak, nem hideg spectatora a vésznek, hanem mondhatni éjet nappallá téve a tevékenység egész erejével munkált, hogy a választmány a társaságnak vagyonát mennyire lehet megmentse. És sikerült. Minden részrehajlatlan becsületes ember csak hálát adhat neki. Hálát mint szigoru hivatalnoknak, hálát mint szilárd jellemü, és hálát mint a vész órájában éberfigyelmü és erős lelkü férfiunak. – Lesz még idő, midőn e crisisről szinte illy részrehajlatlan becsületességgel bővebben irunk.
Most még csak három rövidke megjegyzést azon urakhoz, kik olly nagyon vannak.
Először, nem dicséretes dolog ezen szomoritó eseményt a szabadelvü párt becsmérlésére kizsákmányolni, mert az illy ráfogásokban gazdag criminatióknál egyéb czél nincs, mint az amugy is megingatott hitelt lerontani, a magyar vállalatok iránti rokonszenvet meghűteni, magokban hazánkfiaiban is alaptalan gyanokodásokat kelteni, hogy legyen tovább is e hazában hiteltelenség.
Másodszor nagyon idétlen önöknek, zajgó urak, ama véleménye, miszerint kereskedelmi társaság igazgatásába csupán kereskedőknek kell befolyást engedni; mi nem az üzletet és állás veszszük fokmérőjeül annak, mennyire alkalmas valaki ez igazgatásban részt vehetni, hanem magasabb szempontbóli felfogását a társaság czéljának, tiszta jó akaratot, kereskedelmi tudományt, a magyar hazafias érzelmet, melly sajátságok kereskedőben és nem kereskedőben feltalálhatók.
Végre harmadszor, higyék el önök, hogy a m. kereskedelmi társaság valamint keletkezésért, ugy fenmaradásaért és megmentett vagyonaért Kossuthnak sokat sokat köszönhet.