3. KIK ÜLTEK A „SZÁMOZATLANON”?
3. KIK ÜLTEK A „SZÁMOZATLANON”?
Ámde Pávaszem-Schmetterling Cornélról lévén szó: nézzük más oldalról is a „számozatlant”.
Itt voltak az ünnepelt színművésznők, akik mindig a divattal tartanak, sohase maradnak ki az újságközleményekből, mert amelyekben nevük elő nem fordul, azokat az újsághasábokat ásítva szokás letenni a kézből. („Már megint milyen unalmasak a lapok” – mond a művésznő, aki valóban úgy hevert sezlonján, tarka papucsaiban, hódító pongyolájában, mint ezt a korabeli regények előírták.)
Az ünnepelt színművésznők ugyancsak a „számozatlanokat” vették igénybe, mert hiszen a divattal kellett tartani.
Az igen óvatosan hajtó Béla számozatlan kocsijával például Meszlényi Adrienne Nemzeti Színházbeli művésznő háza előtt várakozott a Rákóczi úton. Igaz, hogy közben kisebb utakra, vizitekre, lóversenytérre elvitte Szemere Miklóst (a gazdáját) is. De leginkább mégis a művésznő szolgálatára szeretett lenni. A művésznő beült a kipödrött Béla hintójába, végigvitette magát a Stefánia úton, a magasra nőtt lovak meglehetős jól mentek, a Víztoronynál megfordultak, és új iramban vették a Stefánia utat, mintha valahol, valamerre a legsürgősebb dolguk volna. Pedig csak úgynevezett sétakocsizást rendeztek a művésznővel, aki szőkén, bágyadtan – a színházi előadásoktól –, de szívélyesen nézdelt át a szomszédos kocsikba, amelyek fogatával versenyt futottak.
No de itt volt Pálmay Ilka is, akinek kedvéért gróf Cziráky Jancsi kocsis lett… A korabeli művésznők közül talán Pálmay volt az, aki legjobban tudta a módját, hogyan kell különböző kocsikban ülni.
Jóformán egész életét kocsin töltötte, fiatal korát a vándorszínészek szekerén, világhírű művésznő korát Londonban, rendszerint azokon a nagy vadászkocsikon, amilyeneken Londonban az idő tájt divat volt trombitaszóval hajtani, ahol nagyobb társaság foglalhatott helyet a díva körül. Pesten a művésznő Cziráky Jancsi gróf kocsiján járt. Az ifjú gróf néha fiákeresnek öltözött, ha a „számozatlant” kellett hajtani, máskor vidéki úrfit játszott, ha négy lóval és homokfutóval állt meg a népszínházi színészbejáró előtt; de jött egy lovas giggel, amilyenen a huszártisztek jártak az időben, talyigával és omnibusszal, mert az volt a célja, hogy mindennap más és más meglepetésben részesítse a primadonnát. Pálmay mindenféle közlekedési eszközhöz egyénien525 tudott öltözködni (még a léghajóhoz is, amelybe elsőnek szállott be a pesti hölgyek közül), tudott helyet foglalni a batárban, mint Kinsky grófnéhoz illett, de felugrott a bakra is, mint Serpolette. Tőle lehetett megtanulni, hogyan kell a kocsissal bánni, hogy az mindig jókedvűen hajtson.
Schmetterling-Pávaszem Cornél „számozatlanján” nem művésznőket vagy előkelő dámákat (mint például Freystädtler Flóra bárónő, aki a fiáker rajongói közé tartozott) fuvarozott, hanem aktatáskát. Abban az időben csak a minisztereknek voltak táskáik, amelyeket a titkárok cipeltek utánuk. Pávaszem „számozatlanon” vitte az irattáskát. Maga mellé ültette, kényeztette, néha felnyitotta, hogy kivegyen belőle valamely fontos ügyiratot, amelyet kocsijában is tanulmányozott.
Ennek a kocsin hordott irattáskának a régi Pesten legalábbis annyi bámulója volt, mint egy művésznőnek, ha a városon végighajtatott. Mi lehet a táskában, amelyhez kétfogatú kocsi kell? Mily nagyszerű iratok lehetnek azok, amelyeket Schmetterling-Pávaszem még útközben is tanulmányoz?
