A „számozatlan”-ban pedig egy bankalapítási terv készült, mint körülbelül minden kávéházban ez idő tájt Pesten.
Lehetőleg minden házban bankot akartak nyitni, hogy legyen helye a lakosságnak, hová a pénzét betehesse.
Pávaszem-Schmetterling Cornél azonban más szempontból akarta megalapítani bankját. Ő pénzt akart adni a lakosságnak, olcsó hitelt, könnyű kamatot… Terve szerint minden embert megilletett a fővárosban az a körülmény, hogy pénz csörögjön az erszényében, amelyet Schmetterling szétoszt.
Midőn a „számozatlan” terve kipattant (mert hiszen az emberek előbb-utóbb mindent megtudnak), Schmetterlinget, a kocsit, a lovakat megéljenezték az utcán, akár az Andrássy úton, akár a Nagykörúton. Népszerűség kísérte minden megjelenését. Megsimogatták a lovait, a kocsisnak pohár bort nyújtottak fel a bakra, mindig akadtak, akik a táskát vitték volna Schmetterling-Pávaszem után. De ő nem adta ki a kezéből…526
Később a rendőrségnek kellett tőle elvenni, miután több alapos feljelentés érkezett a bankalapító úriember ellen. Táska nélkül nem is ült többé „számozatlan”-ba. Különben is ez a régi közlekedési eszköz teljesen kiment a divatból.
(1932)527
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.