2
2
Húszesztendős korában (Rozina ekkor többnyire bálkirálynő volt éber állapotban) olyan álmai jöttek, hogy ébredése után negyedóráig nézegette a paplan gombjait, de eligazodni a dolgokon nem tudott.
Sohase álmodta magát vissza a bálba a frakkos, egyenruhás daliák közé, ellenben gyakran járt a Bakony erdőségeiben, és menekült tar bokrok között haramiaképű erdőőrök, fuvolázgató zsiványlegények, rőzseszedő gatyás emberek elől. Rőt tájakon, gonosz kökénybokrok400 között, félelmetes erdőségben folyt az üldözés, és Rozina hiába kiáltozott a hadnagyokért, akik a bálban annyira pörgették. Egyszer egy nagy bajuszú és fekete inges disznópásztor, akinél utálatosabb embert még életében nem látott, utolérte, kivette kését, derékon szúrta, hogy felébredt a fájdalomtól. A disznópásztorral való küzdelemben még az inge is elszakadt, mint nagy csodálkozással látta.
Holott, mint említettük, Rozina éber állapotban mindig finom urak között fordult meg, akik olyan merevek és mosolygósak voltak, mintha viaszból és cukorból lettek volna. A cukrásznál mindig édes vaníliaillat volt, a bálnak narancsüde hangulata volt, a bérkocsi parfőmmel telt meg.
Rozina álma után hónapokig rajtaérte magát, hogy a legjobb társaságban is, ahol a férfiak a legújabb operai előadásokról, a párizsi divatról, a tündöklő nagyvilágról csevegtek: néha lehunyta a szemét, és a bakonyi kondásra gondolt, mintha vágyott volna megismerni a félelmetest. Borzongás futott végig finom ajkán, kellemesen szédült:
– Nagyságos kisasszony, talán rosszul érzi magát? – aggódtak a szemfüles udvarlók.
– Csak egy bolond álom ötlött az eszembe – felelt bálias mosollyal az ünnepelt hölgy.
