3 Az agarászat hölgyei
3
Az agarászat hölgyei
Az agarászat hölgyei
A fuvarozási eszközöknek nagy becsületük lett az agarászat napján. A füstös őszi időből a lápokról, pusztákról, falvakból, tanyákból olyan tömeggel indultak meg a tengelyek, mint követválasztáskor sem. (Ugyan mi volt az egy agárversenyhez mérve?)
Az agglegények kétkerekű giggjei (talyigái) mellett jöttek a sárga homokfutók, a csézák, a hintók, batárok, de még a legöregebb „tyúkültetők” is megmozdultak erre a napra, hogy Nyíregyházán találkozzanak. Rendszerint az Európához címzett fogadónál, ahol néhányan kvártélyt is kaptak a tíz-tizenkét vendégszobában, de a legtöbben mégiscsak atyafiaknál, ismerősöknél szállásolták el magukat.
Itt volt „mindenki”, az tűnt fel, aki elmaradt az agarászat napjáról.
Tavaly óta nem látott asszonyságok nézegettek le kocsiülésekből, barna, Tisza menti szemükkel; kenyérdagasztón is megfehéredett kezű menyecskék integettek hajdan kikosarazott kérőiknek, akik185 kopaszodva, sárga kabátban, agglegényesen álldogáltak az utcákon; ha pedig a kocsik kisasszonyai is megszólaltak, hangjukat össze lehetett téveszteni a lovak csengőinek csilingelésével. Igaz, hogy a „modern” hervadt falevélszínű, gyöngyházgombos női felöltők mellett – amilyent a miskolci ruhakereskedők hoztak divatba ezen a tájon – lehetett látni a koronázás idejében viselt divatokat. Némelyek Tisza Kálmánné módjára viselték a kalapot: tudniillik a rendes kalapra még egy szalmakalapot is feltettek, és az egészet kendővel lekötötték; de voltak dámák, akik nem sajnálták elővenni kócsagtollas Rembrandt-kalapjaikat sem, amelyekben máskor legfőként színházba mentek. Sok agarászbálat megért asszonyságok mellett még nyári szeplős kisasszonykák mutatkoztak, akik most tartják első báljukat. Egy nóta járta akkor ezen a vidéken: „Esztendőre menyecske lesz ebből a lányból. Kerek kontyot köttetünk a hajából!” – ígérte a csípőriszáltató csárdás. Ugyan ki ne járta volna szívesen?
Ilyen publikummal voltak telítve a kerekes járművek, amelyek a verseny napjára jöttek a „világ mind a négy tája” felől, mint Dombrádról és Újfehértóról, Tiszalökről és Nyírbátorból, szatmári határról, ahol az igazi Nyírség kezdődik. Mintha egy múlt századbeli angol regény gentryjei, ladyjei (Thackeray beállításában) vonultak volna fel a versenyre itt az őszi napon, amikor már csak egy-egy ott felejtett napraforgó fordította megfeketedett fejét a gomolygó ködben a mezőn, de a nádtetős, füstölgő Nyíregyháza hangos lett erre a napra, az életunalom eltűnt a nedves akáclevelekkel teli Kállay utcáról, amelyen a fogatok a Sima-pusztára kivonultak.
Az urak persze lóháton mentek, még ha matuzsálemi életkorúak lettek volna is, nyeregbe szállott mindenki, aki valamit is akart számítani a vármegyében, vármegyén kívül. A sárga és lehajtott kérgű, angol szabású csizmák mellett jól megfértek a padlásról lehozott régi csizmák, amelyek odáig kísértet módjára lógtak a gerendán, hogy fejbe kólintsák a sötét padláson tévelygőket. Előjöttek a régi csendbiztoscsizmák. Lányi, az orosi jegyző sarkantyús csizmája, aki mindig csak „borval és pépával” élt, a félretaposott sarkú, viharvert, táncot, temetőt, vándorutat egyaránt járt csizmák, de még az úgynevezett „macskanadrágok” is, ezek a sárga vagy fekete bőrből készült lábszárfedők, amelyeknek nagy divatjuk volt valamikor az alföldi urak között. Öregurak jöttek elő fokosokkal a kezükben, fiatalok újfajta ostorokkal – Muzsik főhadnagynak volt a legszebb gyűjteménye186 belőlük, amelynek csodájára jártak. Darutollas fövegek mellett piros bársonysapkák, amilyeneket a rókavadászokon láthatni. Legalább száz esztendő divatja vonult fel itt az urak csoportjában, mert a férfiak legtöbbje ragaszkodik ahhoz, ami régi, nehezen szokja meg az újat. Dicső ősök kipróbált nyergei, szerszámjai, gyeplői, kengyelei jöttek le a faszegről, amelyen eddig tétlenül lógtak a kamarában. Nem voltak ritkaságok a betyáros ruházatok, amelyeket a 48-i forradalom után viseltek. Mintha egy kortörténelem is tartaná felvonulását az agarászok menetében, az elmúlt századon végig lehetett pillantani: milyenek is lehettek azok az urak, akik ötven-hatvan esztendő előtt itt lovagoltak, mikor még tágasabbak voltak a mezők az agaraknak.
