Pásztorkutyák.
Pásztorkutyák.
Lényegében kétféle feladatra alkalmas kutyák tartoznak ebbe a csoportba: a nyájőrző ebek és a terelőkutyák. A vadászat mellett a nyájőrzés volt a háziasított kutya egyik legrégibb és legfontosabb tevékenysége. A régi, zord időkben, amikor még az embert és háziállatait veszedelmes vadállatok és kegyetlen martalócok fenyegették, szüksége volt nagy testű, féktelenül bátor, erős, megvesztegethetetlen kutyákra. A nyájőrzés, majd a hajtás (nagy távolságokra, vásárokba, kisebb-nagyobb településeken át) később lassan elvesztette jelentőségét. Megszűntek a nomád vándorló nyájak, a téli legeltetések, egyre inkább zsugorodtak az összefüggő, nagy legelőterületek is. A földet, pontosabban az értékes vetést immár a jószágtól kellett megvédeni. Kialakították hát az erre alkalmas kisebb termetű, mozgékonyabb, tanulékonyabb és kezesebb terelőkutyákat.
A nyájőrző és terelőkutyákat tkp. nem kell tanítani az állatok őrzésére és terelésére. A » kiképzés csupán továbbfejleszti a velük született őrző-védő, ill. terelő-» ösztönöket. A fiatal ~nak mindössze az alapvető engedelmességi gyakorlatokat kell megtanulniuk, ugyanúgy, mint más fajtáknak. A szakemberek szerint a nyájőrző és -terelő kutyák 6-7 hónapos, napi 15 perces kiképzéssel mindenre megtaníthatók, s bár napjainkban alkalmazási területük rohamosan szűkül, világszerte még mindig számos olyan fajta található, amely változatlanul végzi ősi feladatát. Ilyen ebek: az » abruzzói juhászkutya, a francia briard (» Briei juhászkutya), az angol border collie, az ausztráliai kelpie (» Kelpie). Híres magyar ~: a » puli, a » pumi, a » mudi és az őrző-védő » komondor és » kuvasz.
