beköszöntő
beköszöntő melléknév és főnév
I. melléknév (választékos)
1. Olyan <személy>, aki beköszönt (1) vhová. Örömmel fogadta a hozzá beköszöntő vendégeket.
2. (átvitt értelemben) Olyan <jelenség, esemény>, amely beköszönt (2); beálló, (meg)kezdődő. A beköszöntő ínség, őszi esőzések, tél, gazdasági válság. A most beköszöntő új év sok jóval bíztat.
3. (átvitt értelemben) Vminek kezdetét jelentő, vmit megnyitó <beszéd, megnyilatkozás>; bevezető. Beköszöntő beszéd: a) megnyitó (beszéd); b) hivatalba lépéskor mondott beszéd, székfoglaló (beszéd); beköszöntő szavak, üdvözlés. Már a lépcsőn felhaladva, rákezdi a beköszöntő nótát: „Nekem olyan asszony kell … ” (Jókai Mór) Megválasztották szenesi papnak, s vasárnap tartja beköszöntő beszédét. (Tolnai Lajos)
II. főnév (főként egyes számban)
1. (népies, régies) Megérkezéskor szokásos, vkinek érkezését jelző (üdvözlő) szavak; köszöntés, üdvözlés. Felhangzott az udvaron a drótostót jellegzetes beköszöntője. Édesapám a beköszöntőt elvégezvén, … megmondá, miért jöttünk. (Vas Gereben)
2. (átvitt értelemben, régies) Megnyitó (beszéd); hivatalba, vmely tisztségbe lépéskor mondott beszéd; székfoglaló. A nyári szűnnapokat … Kőrös unalmai közt fogom tölteni. Akkorra biztatom magam, hogy elkészítem a beköszöntőt. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, sajtónyelvi) <Könyvben, újság, folyóirat első számában> bevezető cikk. A főszerkesztő írta a beköszöntőt.
