éktelen
éktelen [e-e] melléknév és határozószó
I. melléknév -ül, -ebb
1. (irodalmi nyelvben, régies) Feltűnően csúnya, visszataszító, kellemetlen hatást keltő <személy, dolog>. Éktelen nőszemély; éktelen seb; éktelen szabású ruha. Kicsi vala Czerkó, éktelen és görbe. (Arany János) A férfi szép volt, fiatal és szegény, a leány éktelen, idejemúlt és gazdag. (Jókai Mór) || a. (irodalmi nyelvben, régies) Vmivel elcsúfított <dolog>. Iszappal éktelen A szép hölgy kebele. (Vörösmarty Mihály)
2. (irodalmi nyelvben, régies) Ék [2], ékesség (2) nélkül való, dísztelen <tárgy>. Köntösöm vedd … Azt ne bándd, hogy éktelen, Sok csatán volt már jelen. (Kisfaludy Károly)
3. Fülsértően hangos és nyers <hangjelenség>. Éktelen lárma, ordítás, üvöltés, veszekedés, zaj; éktelenül kiabál. Arra ébredt fel, hogy valami éktelen nagy zuhogás, csattogás a világ. (Gárdonyi Géza) [A gyerek] éktelen, bömbölő sírásra tátotta a száját. (Kaffka Margit)
4. (bizalmas, túlzó) Nagymértékben felfokozott, túlfűtött érzelmi állapotra valló <érzelem, indulat, megnyilatkozás>. Éktelen düh; éktelen káromkodás; éktelen haragra gyulladt; éktelen tombolást vitt véghez. Te engem magadhoz hívatál | szikrát okádó vérem éktelen | dühében. (Katona József) Judit éktelen haragjában az urára fogta a puskáját. (Petelei István) Ben Jusszuf éktelen haragra gerjedve … már-már neki akart menni Caesarnak. (Karinthy Frigyes)
5. (bizalmas) Rettentően, ijesztően, borzalmasan nagy. Éktelenül csúnya, gazdag. Ilyen éktelen hideget még nem értem meg. Minden községnek negyedrésze … éktelen nyomorúságban él. (Jókai Mór)
II. határozószó (bizalmas) <Fokozószóként melléknév v. határozó mellett:> éktelenül, szerfelett, roppantul. Éktelen messze, sok. Éktelen csúnyán ír. Éktelen hosszú körme van. Éktelen nagy ember. Éktelen rossz, komisz gyerek. Szép Tündérországban éktelen sok a kincs. (Petőfi Sándor) Hat éktelen nagy bérházat örökölt. (Herczeg Ferenc)
éktelenség.
