felelget
felelget [e-e-e] ige -tem, -ett [e, ë], ..essen [e-ë]
1. tárgyatlan Többször egymás után, hosszabb v. rövidebb időközökben felel. Alig felelget a szavamra. Szerényen, de azért önérzetesen felelget. Bánk e jelenete Tiborccal nem rendes párbeszéd, melyben t. i. amaz ennek szavára felelgetne. (Arany János) Mindezen kérdezősködésekre eddigelé jónak találtam kitérőleg felelgetni. (Jókai Mór) || a. tárgyas Feleletként többször egymás után mond vmit. Igen, igen – felelgette, – majd megcsinálom. || b. tárgyatlan (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Állat> vmely hangra mintegy válaszul több ízben a hangját hallatja. Odabenn három tinónyi kuvasz felelgetett kopogtatásira. (Jókai Mór) A kakasoknak Bodri kezdett felelgetni a vakkantásaival. (Mikszáth Kálmán)
2. tárgyatlan Felelgetnek egymásnak: <rendsz. egymástól nagyobb távolságban levő személyek> nyelvi v. más jelekkel úgy adnak hírt egymásnak, hogy váltakozva hol az egyik, hol pedig a másik nyilatkozik meg. Jelekkel felelgetnek egymásnak az előretolt őrszemek. || a. tárgyatlan (átvitt értelemben) Felelgetnek egymásnak: <állatok v. dolgok> hosszabb időn át felváltva szólalnak meg. Felelgetnek egymásnak a kutyák. Ráért hallgatni, hogy felelgetnek egymásnak a csendes éjszakákban a tárogatók. (Jókai Mór) Tizenhetedikéig csak az ágyúk felelgettek egymásnak. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan (iskolai) <Tanuló> néha-néha v. keveset felel (2). Felelget, felelget, de nincs köszönet benne, alig tud valamit.
4. tárgyas (ritka, költői) Feleletül több ízben visszhangoz vmit. Fujja Lehel cifrás kürtét diadalmas ajakkal, | És az egész tájék reszketve felelgeti hangját. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: megfelelget; visszafelelget.
felelgetés; felelgető.
