fenség
fenség [ë v. e] főnév -et, -e [ë, e], (népies, régies) fönség
1. (választékos) Vkinek, vminek az a tulajdonsága, jellege, hogy bámulatot, tiszteletet kelt, nagyszerűnek, méltóságteljesnek, mások fölött állónak érezzük; magasztosság. Vmely gondolat fensége; fenség árad, sugárzik belőle. Úgy állt ott az aggastyán Bús hideg fönségben, Mint a jégnek oszlopa Éjszak tengerében. (Petőfi Sándor) Ha széttekintünk a tájon, classicus fönségben látjuk emelkedni az istenek földjét. (Jókai Mór) || a. (filozófia, művészettörténet) Az esztétikai szép(ség) legmagasabb formája, amely a képzeletre a nagyság, erő, hatalmas szenvedély v. méltóságteljes nyugalom rendkívüliségével lenyűgözőleg hat. Aeschylus mennydörgésével, … képzelme fönségével együttjár friss természetessége. (Péterfy Jenő)
2. (1945 előtt) <Uralkodó és fejedelmi családok tagjainak megszólítása.> || a. (régies) Felség (1–1a). Csak azon könyörgök mostan fenségednek: Vegyen be sergébe csupán köz embernek. (Arany János)
