gyönyörűség
gyönyörűség főnév -et, -e [ë, e]
1. Vmin érzett rendkívüli tetszés, élvezet; gyönyör (2). Csupa gyönyörűség; gyönyörűsége ® telik (vmiben); majd ® elolvad a gyönyörűségtől; majd kiugrik a szeme a gyönyörűségtől. Valósággal úszik a gyönyörűségben. A saját gyönyörűségére fest. Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége. (Petőfi Sándor) Sándorkának szóltam: … hagyja kinn nekem a könyveit. Furcsa gyönyörűség volt … belelopakodni néha ezekbe, portörülgetés helyett. (Kaffka Margit) Miután már régen élvezte az alvás gyönyörűségét, kedves ebéd utáni szendergésbe mélyedt. (Krúdy Gyula)
2. (ritka) Vminek a gyönyörű, pompás volta, szépsége. A táj gyönyörűsége. Így múlik el a világnak Minden gyönyörűsége! (Berzsenyi Dániel)
3. <Kedveskedő megszólítás, mellyel általában férfi szólít nőt v. felnőtt (hozzátartozó) gyermeket.> Gyönyörűségem! Beh szép vagy, öröm vagy, én gyönyörűségem! (Arany János) || a. <Gúnyos mellékízzel, a rosszallás kifejezésére.> No te gyönyörűség! Megjöttél?
