morcos
morcos melléknév -an, -abb (hangfestő)
1. Olyan <fiatalabb személy, főleg gyerek>, akinek komor tekintetéből és elutasító magatartásából látszik, hogy rosszkedvű v. neheztel vmiért. De morcos ma ez a gyerek! Mari … a sarokban üldögélő morcos kisfia érdekében szaporán pislog a befőttosztás felé. (Móricz Zsigmond) || a. Ilyen személyre jellemző, rá valló. Morcos ábrázat, viselkedés. Veronka visszafordult a pitvarból, morcos arcot vágott. (Mikszáth Kálmán) S csak ha … anyám szavát | hallottam, … | csak akkor hallgattam el, morcosan, | és egyre jobban szégyeltem magam. (Szabó Lőrinc)
2. (ritka) Olyan <személy>, aki alkatánál fogva állandóan rosszkedvű; mogorva. Az apja, egy morcos katonatiszt, spártai módon nevelte. (Gárdonyi Géza) || a. (ritka) Ilyen emberre jellemző. Kiválogatták [követeknek] … a legmorcosabb képű embereket. (Gárdonyi Géza)
3. (átvitt értelemben, ritka) Barátságtalanul felhős, komor <idő(járás)>. Az idő is morcos, kellemetlen, nagy esőcseppek hullnak alá. (Mikszáth Kálmán)
morcosság.
