rikító
rikító melléknév -n v. -an, -bb
1. Olyan, ami rikít (1). Rikító ruha, sál, szín, vörös. Tízen is megültek az árnyékvető tarka ponyva alatt, barnapiros arcú, rikító ruhájú asszonyok. (Herczeg Ferenc) Emlékszem gyémánt melltűjére, melyet rikító nyakkendőibe tűzött … (Kosztolányi Dezső)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Élénken tarka v. sokszínű. Itt rikító tavasz virít. (Mikszáth Kálmán) Mint kis cseléd a rikító körúton, Éhes diák a cifra úri zsúron, Magam is benned oly kopott vagyok! (Juhász Gyula)
