szédeleg
szédeleg [ë-ë] tárgyatlan ige ..lgek [ë], ..lgünk, -nek [e] v. ..lgenek [e]; -tem, ..lgett [e, ë]; -jen [ë]; -ni v. (ritka) ..lgeni [e], (régies, irodalmi nyelvben) szédelg [ë]
1. Szédül, huzamosan környékezi a szédülés. Szédeleg az éhségtől, a szomjúságtól. Szédeleg a feje. Tántorog a lába, szédeleg a feje. (Arany János) Mátyást bicskával fejbe szúrták…, de úgy ám, hogy még másnap délután is szédelegve ment aratni. (Móra Ferenc) Szédelegve botorkált ide-oda. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Völgyben űl a gyáva kor s határa Szűk köréből őse saslakára Szédeleg, ha néha felpillant. (Kölcsey Ferenc)
2. Szédülve, kábultan megy, jár. Az asztalhoz szédelgett. Ott szédeleg az utcán. A fal mellett szédeleg. Lustán szédeleg a többi után. (Vas Gereben)
3. (átvitt értelemben, költői) Rendsz. határozott irány v. cél nélkül kószál, csatangol, jár-kel vhol. Szédelg mindenüvé, éjszaknak, délnek egyenlőn; Ellene a napnak, s tévedez a nap után. (Vörösmarty Mihály) Búsan szédelgenek, mint pásztor nélkűli nyáj. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, ritka) <Beteg v. levert testi v. lelki állapotában> bágyadtan, nehezen, alig mozog, tompa öntudattal, ernyedt közömbösséggel él; lézeng, ténfereg, teng-leng. Már csak szédeleg; alig szédeleg. Mint a beteg légy már csak szédeleg. (Vörösmarty Mihály)
4. (átvitt értelemben, ritka) Szédelgést, szélhámosságot követ el. Hónapokig szédelgett,míg végre lefülelték. Igaz, divatszerübb lehetnék, Ha kissé én is „szédelegnék”. (Vajda János)
Igekötős igék: beszédeleg; kiszédeleg; visszaszédeleg.
