gondviselés
gondviselés: I. Az ÓSz-ben. Bár a héb.-ben nem volt szó a ~ fogalmának jelölésére (Jób 10,12: itt a pekuddah a. m. ’oltalom’; Bölcs 14,3; 17,2: e helyeken a gör. pronoia szerepel az eredetiben), a ~ben való hit kimutatható. A) Jahve nemcsak megteremtette az eget és a földet (Ter 1), hanem mindent irányít is a természetben, amely alá van rendelve törv.-einek (Ter 8,22; Jób 38,33; Zsolt 148,6; Jer 5,22–24; 31,35 kk.) és gondot visel teremtményeire (Jób 38; Zsolt 104). Esőt ad az embernek (Ter 27,28; Zsolt 65,7–14; Jer 5,24) v. visszatartja az esőt (1Kir 17,1; Ám 4,7). Életet (Jób 10,12; 12,10; 33,4; 34,14; Zsolt 104,29 kk.; Iz 42,5; 57,16 stb.) és termékenységet (Ter 1,22.28) ad embernek és állatnak, Ő alkotja az embert az anyaméhben (Jób 10,8–11; Zsolt 22,10; 139,13–16). Arra, amit Jahve a világban végbevisz, gyakran a bara, a. m. ’alkot’ utal (Kiv 34,10; Szám 16,30; Iz 45,7; 48,7; 54,16), úgyhogy a teremtés folytatásának tekinthető. – B) Isten ~ét Izr. fiai mindenekelőtt a tört.-ben ismerték fel, elsősorban Izr. tört.-ében: Jahve alkotta a népet (Zsolt 95,6; Iz 43,1.15) és kiválasztotta a többi nép közül (Ám 3,2). Az Egyiptomból való kivonulást, a pusztában Izr. vezetését, Kánaánnak, az ősatyáknak ígért országnak elfoglalását (Ter 15,7; 17,8), a Sínai-hegyen kötött szövetséget Izr. fiai nemegyszer Isten róluk való gondoskodása, ~e jeleiként értelmezték (pl. Józs 24; Neh 9; Zsolt 78; 105; 106; Jud 5). A próf.-k azt tanították, hogy Jahve nemcsak Izr. fiainak, hanem az idegen népeknek is gondját viseli (Ám 9,7) és felhasználja őket tervei megvalósítására (Iz 7,18; 10,5–14; 41,25; 43,14; Jer 25,9; 27,6; Ez 26,7 stb.), esetleg akaratuk ellenére is (Iz 29,15 kk.; 10,13 kk.); az idegen népeknek is megvan a szerepük Isten országa építésében (2,2–4; 10,12; 14,26; 18,7). Dániel (Dán 2,31–45; 7; 8) és a zsidó apokaliptikusok a világ korszakokra (® eón) oszlásának az ókori K-en elterjedt tanát összhangba hozták Izr. fiainak a ~be vetett hitével: az aranykor helyébe, amely a korszakokra oszló világ utolsó szakaszát képviselte, az Isten országát iktatták. A deuteronomikus tört.-írás Izr. egész tört.-ét a ~ben való hit fényénél szemléli; Isten népét jutalmazza v. bünteti a tört.-i eseményekben, folyamatokban, attól függően, hogy megtartja-e v. megszegi-e a vele kötött szövetséget és az ehhez kapcsolódó törv.-eket (MTörv 4,8; Bír 2,11–15; 3,7 kk., 12; 4,1 stb.; 1Sám 4–7; 1Kir 13,33 kk.; 14,22–24; 15,1–4 stb.). – C) Az ÓSz szerzői elsősorban azt állították Izr. fiai elé, amit Jahve a nép egészéért tett; ugyanakkor azonban azt sem tévesztették szem elől, amit népe tagjainak életében egyenként végbevitt gondoskodásában (pl. Ter 16,20: Ábrahám; 24: Izsák; 37; 39–50: József). De ez a szemlélet csak a próf.-k hatására teljesedett ki (pl. 1Mak 3,60; Zsolt 37,23; Péld 16,9; 20,24; Sir 10,5; 16,17; 33,13; 50,22; Bölcs 6,7; 12,2). – D) Arra, hogy a világban megtapasztalható rosszat hogyan kell a ~sel összeegyeztetni, az ÓSz-ben többféle magyarázat található. A dualisztikus v. monisztikus jellegű magyarázatot Izr. fiai monoteizmusukban mindig elutasították; Jahve a végső oka mindennek, még a rossznak is (Iz 45,7; Ám 3,6). – 1. A fizikai értelemben vett rosszra a legrégibb és legelterjedtebb magyarázatok azok, amelyek szerint a rossz a bűn megérdemelt büntetése (pl. Zsolt 1,4 kk.; 112,10; 2Mak 7,18; Jób barátainak beszédei; Sir 5,1–15; 10,12–17; 39,28–31). Egy másik magyarázat szerint a rossz (pl. ® szenvedés v. szerencsétlenség) nevel (Jób 34,31 kk.; 36,8–21) v. a tisztulást mozdítja elő (2Mak 6,16; 7,32 kk.; Jób 33,15–30; Bölcs 3,5; 11,9 kk.; 12,13–27). Egy harmadik felfogásban a jövő fogja a kérdést megoldani; az ® Úr napja és a messiási idő beköszöntésével véget érnek Izr. megpróbáltatásai (Salamon Zsolt 17; Hénoch 91,12); a feltámadással az igazak részesednek az üdvösség javaiból (Dán 12,2 kk.); a túlvilági jutalom lesz a kárpótlás azért, amit a földön el kellett szenvedniük (2Mak 7,9.14.23–29; Bölcs 3,1–9; 5,15 kk.). ® megfizetés. – 2. Az erkölcsi rosszat Izr. fiai következetesen összeegyeztethetetlennek tartották Isten szentségével; az ember szabad akaratára vezethető vissza; ezt az egész ÓSz hangsúlyozza (MTörv 11,26–28; 30,15–20; Jer 21,8; Sir 15,15–17). Sir 15,11–20 ezt a hitet egyértelműen megfogalmazza: „Ne mondd: a bűnöm az Úrtól származik, mert ő nem hoz létre semmit, amit gyűlöl… Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat.” Ugyanakkor azt is kiemelik az ÓSz szerzői, hogy Jahve ura az ember akaratának (Jer 18,6). „A király szíve vízfolyás az Úr kezében, ahova akarja, oda irányítja” (Péld 21,1; vö. Zsolt 33,15; Zak 12,1). Arra, hogy miként van az, hogy ugyanakkor nem szűnik meg az ember szabadsága és felelőssége, nem kapunk magyarázatot. De Jahve még az ember bűnét is jóra fordíthatja (Ter 50,20; vö. 45,5). Hogy azokat a kifejezéseket, amelyek Jahvét bűn okaként állítják elénk (2Sám 24,1; vö. 1Sám 26,19; 1Krón 21,1; Iz 6,9 kk.) helyesen értelmezzük, 2 dolgot nem szabad szem elől tévesztenünk: a) a bibliai szerzőket alig v. egyáltalán nem foglalkoztatta a másodlagos ok kérdése; rendszerint a teljes okozatsort Istenre, mint végső okra vezették vissza, akkor is, ha az emberi akaratnak része volt az okozatok létrejöttében; b) a Bibliában a szerzők nem tettek különbséget aközött, amit Jahve végbevitt v. megengedett és aközött, amit elrendelt v. parancsolt. – II. Az ÚSz-ben Jézus jobban kiemelte, hogy Isten mint Atya kivétel nélkül minden emberre gondot visel (Mt 5,45; Lk 6,35), és határozottabban inti tanítványait a ~re hagyatkozásra, az Isten iránti bizalomra (Mt 6,25–34; 10,29–31). Arra tanította őket, hogy azon az úton kell járniuk, amelyen ő járt (10,24.38 kk.; 16,24 kk.), és így kinyilatkoztatta nekik a szenvedés értelmét és helyét Isten ~ében (vö. Lk 24,26.46). Minthogy a Jézus által hirdetett és felajánlott üdvösség Isten üdvözítő terveinek a megvalósulását jelenti, a ~ gondolata az ÚSz-ben új tartalmat kap: Isten szeretetének és üdvözítő akaratának állandó kinyilatkoztatása, ill. megnyilvánulása. Ezen alapszik a keresztény remény, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28) és a Pál hangsúlyozta bizonyosság, hogy nincs földi hatalom, amely elválaszthatna Krisztus szeretetéről (8,35).
