istentagadás

Full text search

istentagadás: Az ÓSz-ben az Isten létének tényleges tagadása (a pozitív ateizmus az ® istentelenség) ismeretlen. Az ~ nem jelenti annak tagadását, hogy Isten létezik, hanem csak annak kétségbe vonását, hogy tevékenykedik. Olyan ember magatartása az ~, aki úgy viselkedik, mintha nem volna Isten, aki a bűnöst megbünteti (Zsolt 10,4; 14,1; 53,2). A magatartásnak ez a módja ellentéte a ® bölcsességnek, az ® istenismeretnek (Péld 1,7; 9,10; Iz 1,3; Oz 4,6), és ® esztelenségnek számít (pl. Zsolt 14,1). – Az ÚSz-ben Tit 1,16 az ósz-i fölfogást tükrözi: Istent tettekkel tagadni, azt mutatni, hogy nem ismerik, ill. nem ismerik el. Jézust megtagadni a. m. a magatartással nem mellé és törv.-ei mellé állni az emberek előtt (Mt 10,33) v. nem tekinteni Megváltónak (ApCsel 3,13; vö. 1Jn 2,22). Júd 4 szerint vannak, akik „Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják”, vagyis a megdicsőült Krisztust nem ismerik el föltétlen Úrnak, az Istentől kapott keresztény szabadsággal (vö. Róm 3,8; 6,1; Gal 5,13) visszaélve, kicsapongásaik védelmében arra hivatkozva (vö. Hénoch 67,8.10: az erkölcstelenség egyértelmű az istentelenséggel). Végül: 1Jn 2,22 kk. hazugnak és Antikrisztusnak mondja azt, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus, azaz a Fölkent, az Isten küldötte (vö. Jn 16,30; 17,7.21.26). Ez egyszersmind az Atya tagadását is jelenti, mert aki a Fiút tagadja, az az Atyát sem ismeri el; aki megvallja a Fiút, az az Atyát is elismeri (vö. 5,23; 8,19; 14,7.9; 15,23; 1Jn 4,15), mert az Atya és a Fiú egy (Jn 10,30), az Atya a Fiúban és a Fiú az Atyában van (10,38; 14,10 kk. 20). Így nem lehetséges a Fiút elismerni és ugyanakkor az Atyát tagadni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit