Rinaldo2 – teljes nevén Rinaldo d'Este, keresztes lovag Tasso A megszabadított Jeruzsálem c. eposzában. Jeruzsálem ostrománál párbajban megsebezte Argantét, majd utóbb, ugyancsak párbajban, megölte egy vezértársát, aki súlyosan megsértette, és ezért Goffredo száműzte a táborból. Idővel halála híre ért a keresztény sereghez, de ez álhírnek bizonyult, mert ő szabadította ki ötven lovagtársát, akik Armida fogságába estek. Ezután azonban ő került a szép varázslónő hatalmába, és egy bűvös sziget tündérkertjében szerelmi gyönyörök közt élt vele. Goffredo azonban álmában intést kapott, hogy ~ nélkül nem győzhet a keresztes had, ezért két lovagot küldött a nyomába, akiknek sikerült őt kiszakítaniuk Armida bűvöletéből. ~ visszatért, megtörte a varázst, amely az erdőt kötötte, ahonnan az ostromgépezetek anyagát kellett kivágnia a kereszteseknek, végül a vár bevételénél is az első sorokban harcolt. Az elhagyott Armida, aki addigra már őszintén beleszeretett a daliába, bosszút esküdött, de a vereség után megadta magát, és a szerelmesek végleg egymásra találtak. – ~ egyike a legkiválóbb keresztény lovagoknak; szerepe kissé Akhilleuszéra hasonlít, aki nélkül nem győzhet a serege; ugyanakkor benne térnek vissza a gáláns szerelmes lovag vonásai is, amelyek Boiardo és Ariosto hőseit (Orlando, Rinaldo1) jellemezték. Alakjában Tasso a pártfogóinak, az Este családnak legendás ősét magasztalta fel. – Sok irodalmi kézikönyv tekinti azonosnak a két Rinaldót, Ariosto ill. Tasso hősét, ez azonban képtelenség, hisz a frank-mór háború ill. az első keresztes hadjárat közt három évszázad az időkülönbség.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.