méznyerés: A hagyományos kasos →méhészetnél ősszel csak a méhcsalád megölésével juthattak mézhez. A →méhkasokba és a →köpűkbe beépített lépek ugyanis nem emelhetők ki. Ezért a népi méhészetekben télre állományuknak csak az egyharmadát hagyták meg, a többit lefojtották. Egy kis gödröt vájtak a földbe, ebben ként gyújtottak és ráállították a köpűt vagy a kast. Miután a méhek elpusztultak és a lépek közül lehullottak, a kasból egy edénybe kiütötték a lépesmézet. – A méznyerés másik módja volt a méhlakás alsó lépjeinek a kivágása (herélés). A lépesmézet értékesítették, vándor kereskedőknek, sonkolyosoknak adták el, ill. saját használatukra a mézet kiválasztották belőle. Ennek legegyszerűbb módja a kézzel való kinyomkodás. Vászonzacskóba, szűrőtálba, ritkább szövésű szitába, vagy akinek sok méhe volt, alól lyukas hordóba törte bele. A →méhsert készítő →mézeskalácsosok is hordóba törték bele a sonkolyt. Amikor a színméz kifolyt, vizet öntöttek rá, ebből készült ez az erjesztett ital. Fogyasztották a sonkolyos mézet is, sőt tésztát is sütöttek vele. – A kaptáros méhészkedésnél kiemelik a lépeket és →mézpergetővel kiválasztják a mézet. – Irod.ifj. Kós Károly: Méhészkedés a Mezőségen (Ethn., 1949); Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Szabadfalvi József: A magyar mézsörkészítés (Műveltség és Hagyomány, 1961); Szabadfalvi József: Népi méhészkedés a Zempléni hegyvidék középső részén (Ethn., 1967); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969).
Szabadfalvi József
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.