SZATMÁR-NÉMETI. Minthogy ez a’ Kir. Város két szomszéd Mezővárosokból, úgymint Szatmárból, és Németiből származott, lásd leírását az N. betűben, Németi név alatt. Hajdan sokféle viszontagságokat szenyvedtek Lakosai a’ hadi időkben, mert 1534-dikben a’ Tsászári Népek által feldúlattatott, ’s tűzzel, vassal való sanyargatást szenyvedett. 1562-dikben jelesen óltalmazák magokat. Zay Ferentz Tsászári hadi Vezérnek igazgatása alatt, az Ozmanok ellen. 1565-dikben 322ismét új veszély által rongáltatott, mert Zápolyi János felgyújtatta, és elhagyá; elfoglalván pedig Svendi Generális, újjabban megerőssíttetett. 1580-dikban Bátori István Lengyel Király kívánta vala magának, mint nemzetségi bírtokot, ’s helyette Nagy-Bányát nyerte-meg. Ostrom alá vette Botskai István 1605-dikben, és meg is hódította éhség által. 1660-dikban a’ Tsászárnak bírtokába jutott, és nagyon megerőssíttetett. Keményen ostromoltatott 1681-dikben, egész egy hónapig, és magokat vitézűl óltalmazák az Ozmanok ellen. Minthogy pedig e’ Századnak elején a’ Pártosok sok zsákmányozásokat tettek a’ Nagy, és Felsőbányai Kir. Bányákban, erőssége lerontattatott. Bővebb leírását lásd az N. betűben.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.