A második korszak

Full text search

A második korszak
Az osztályok ez emancipációjával kezdődik az akadémia életének második korszaka; de ez az emancipáció koránt sem volt teljes, mert az osztályok csak felolvasásokat tarthattak, bírálatokat teljesíthettek, de sem a tagválasztásokra a magok körében határozott befolyást nem nyertek, sem magokat illető ügyekben is határozati joggal nem vagy csak korlátolt joggal ruháztattak fel.
Mind a mellett kétségtelen, hogy ennyi változás is üdvös eredményeket szült volna az akadémia továbbfejlődésére, ha 1848, a fegyverek csörgése el nem némítja a múzsákat s az azt követő tizenkét esztendő a nemzeti élet gyökerére nem veti a fejszét s az életnek még halkabb lüktetését is elnyomni nem törekszik vala. Igaz ugyan, hogy a nemzet e gyászkorszaka – bár úgy tudományos mint szépirodalmunk legjelesbjei közül is számosakat megölt vagy örökre elnémított – mégis a nemzeti visszahatás erejével éppen a nemzeti irodalomnak nagy föllendülést adott s a kidőlt jelesek helyett új jeleseket teremtett és szólaltatott meg: de nyilvános testületek s köztök az akadémia (valamint a Kisfaludy-társaság) működését is megbénította vagy legalább nagy mértékben korlátozta. Az akadémia – e szomorú időben – együtt érzett és együtt hallgatott a nemzettel, jobb időkre várva. Tespedésnek s csüggedésnek nem adta ugyan át magát, de élénkebb és rendszeres munkásságot nem fejthetett ki. Új tagokkal megfogyott sorait ki nem egészíthette; nagygyűléseket nem tarthatott; pályakérdéseket ki nem tűzhetett, jutalmakat nem oszthatott. Összes ülései – nem intézkedhetvén – jóformán tárgytalanokká váltak; osztályüléseiben, gyér hallgatóság mellett, csendes felolvasások tartattak; de egyes megkezdett nagyobb munkálatok, jelesen a nagy szótár, szép csendesen készűltek s rólok időnként egy-egy jelentés adott életjelt arról, hogy az akadémiai munkásság nem szünetelt teljesen.
1858-ban először engedtetett meg, hogy az Akadémia ismét szervezkedjék s magának az elhúnyt Teleki József s a Döblingbe elzárkozott Széchenyi István helyett elnököket, meggyérűlt soraiba új tagokat választhasson; az elmúlt meddő években esedékessé vált nagy-jutalmakat a különböző szakok legjelesebb költői s tudományos termékeinek kiadhassa s új jutalmakat tűzhessen ki. Ez utóbbiak egyike volt a következő évben megtartandó százados Kazinczy-ünnepre irandó óda, s a Kazinczy élete megírására adott megbízás.
1859-ben Kazinczy születésének százados évfordulója, mely nemcsak irodalmi, hanem országos nemzeti ünneppé vált s 1860-ban a politikai újjászületést és az alkotmány visszaállítását – bár még tökéletlenül – inauguráló októberi diploma: új életet leheltek a nemzetbe s alvó önbizalmát ismét felköltötték és megszilárdították.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit