Baróti és Rájnis vitairatai
Baróti és Rájnis vitairatai
A nyilvános vitát Rájnis indította meg, midőn a Kalaúz némely jegyzeteiben, bár név említése nélkül, gúnyos célzásokat tett Szabó szórendi merészségeire. Baróti erre Ki nyertes az hangmérséklésben (1787) című röpiratában pontosabban kifejté elveit és a Kalaúz tételeit zavarosakul tűntette föl. Rájnist felháborítá az ellenmondás s a Magyar Virgiliushoz csatolt Sisakos, paízsos, kardos Mentőírásban kiméletlen személyeskedéssel cáfolgatja pontonkint Szabó tételeit, s meghurcolja Szabót mint költőt és embert is. Képzelhető, minő lett volna a Sértőírás, melylyel Barótit megfenyegette, ha felelni merne. Rájnis készűltsége és dialektikája annyira imponált, hogy a közönség inkább őt tekinté győztesnek, de modorát, mely még a Pázmányék korába illett volna, sokan elitélték. Szabó, hajolva barátai tanácsára, nem felelt többé, csak jóval később, 1800-ban mondta még el tárgyilagos Orthografia- és grammatikabéli észrevételeit. Egyelőre Bacsányi fogta védelmébe a Magyar Museumban, védve a saját műfordítási elveit is, melyeket szintén megtámadott Rájnis. Ez volt nálunk a műfordítás elveinek első fejtegetése. A kőszegi poéta erre egy, minden eddiginél szenvedélyesebb irattal, az Apuléjus tükrével készűlt egyenesen Bacsányinak rontani, de Bacsányit időközben elfogták s a máskor kiméletet nem ismerő Rájnist elhallgattatá a részvét. – Révai e polemiában Rájnis mellé állt, miután Szabó nem hallgatott ama tanácsára, hogy a magyar nyelvet ne forgassa össze-vissza, sőt némi éllel felelt, hogy a költői nyelvnek kiváltságai vannak. Még Rát Mátyással is volt Rájnisnak egy heves vitája 1781-ben, mikor az első magyar hirlap a Kalaúzt elég melegen, de nem túlságos magasztalásokkal mutatta be s némely észrevételeket is tett rá.
