Magyar írók Bécsben

Full text search

Magyar írók Bécsben
Ezek után a bécsi magyar testőrök, a hazai és bécsi első hírlapírók s ezekkel egy irányt követő hazafias és nemzet-szerető bécsi egyetemi tanulók, mind az új idők szellemének hódolók és szabad gondolkozásúak, tettek sokat a nyelv érdekében, igyekezvén azt bővíteni és szépíteni. Ezek közé az ismeretes Bessenyei-körön kivül számíthatjuk RÁT MÁTYÁSt, az első hirlapkiadót, DECSY SÁMUELt a Magyar Phoenix szerzőjét, SZACSVAY SÁNDORt az elmés és tevékeny szerkesztőt. Maga Barcafalvi is közéjök tartozott. Mindezeket újítókul tekintette, dicsérte vagy kárhoztatja a magyar közönség, melynek a hirlapírás neologizmusa kezdettől fogva szemébe tűnt.
Náluk azonban már az első években (1800 előtt) többet tett egy oly ember, ki mívelt ízlésű szépirodalmi művei által tudta meghatni s a nyelv és stil szép tulajdonaira eszméltetni azt az osztályt, mely a nemzet ügyeiben legtöbbet tehetett, a magyarsághoz öntudatosan csatlakozott, e mellett a külföldi német, francia irodalommal valamennyire ismerős volt: a vidéki nemességet. Ezeket kivánta szép magyar olvasmányok által a külföldi irodalmaktól és nyelvektől elvonni, a jó ízlésre és szép stílre figyelmeztetni, a hazai művek élvezésére ösztönözni s ehhez előkészíteni, velök a hazai nyelv és stíl szépségeit, az eszthetikai színű, művészi csinosságú, klasszikai becsű kifejezéseket megszerettetni, miután már efféléket más nyelvekben megismertek, megszerettek s eltanúltak. Arra is törekedett iratai által, hogy a nyelvet megszerettesse, hogy a hazafiak annak mívelésében, tehát a nyelvújításban, a nemzet érdekét lássák; a mint hogy oly idők jártak, hogy így gondolkozni természetes volt. Mert tapasztalásból meggyőződhettek, hogy a nemzeti nyelv veszélybe forog, továbbá hogy a nemzet nyelvében él, és ha a nyelvet a felsőbbek s értelmesebbek mellőzik, fokról-fokra mívelés által nem emelik, annyival inkább ha nem is beszélik, ez a nyelv előbb megszűnik, mert nem tud állani vagy nemzeti lenni s csak népnyelvvé lesz; így csak alantas életet él, utóbb idők folytában elenyészik, – mint némely kelta tájbeszéd Nagy-Britanniában és sok más. Már látható is volt a magyar nyelv ilyen jövője. Az idegen kormányzat kimondta, hogy tudományhoz, közigazgatáshoz nem alkalmas; és ennek a magyar előkelők nem mondtak ellene. A felsőbb képződés eszköze a német és francia lett, már régecskén, a tudományok tolmácsa a latin; a magyar csak az alsóbb körök érintkezéseinek volt közlönye. A legmagyarosabb úri családokban, Bécstől távol is, két nyelv divatozott: a német az úri nép, és a magyar a cselédség számára. A költés elnémúlt, vagy csak erőtlenül zengett, nem hatott erősen, nem csatolta a szíveket az ősökhöz, azok szelleméhez és nyelvéhez.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit