III.
III.
Békés 1576 január elején Kézsmárkon telepedik meg. Rueber élelmet és ellátást rendel számára. Ott nyomorognak a mások kegyelméből, ruhával is Rueber segíti őket. A többi erdélyi bujdosók is oda kerülnek. Békés követet küld a császárhoz, hogy Báthory ellen a támadást engedje meg. Miksa a helyett Morvába vagy Nyitra megyébe távozását rendeli el. Békés a rendelet visszavonásáért könyörög. Békés betegsége s elkeseredése. Panaszai a császár szigora ellen. Békés Gábor is panaszra fakad. A császár nem könyörül a betegnek sem, s Békést eltávolíttatja a lengyel határról. Báthory pedig akadálytalanúl bevonúl Krakkóba s 1576 május 1-én megkoronázzák.
Igy állott Békés dolga hónapokon át változatlanúl, reménytelenül. Az ide s tova bolyongás után végre január vége felé egy helyen telepedett meg, Kézsmárkon egy kis házban, hol Rueber élelmet és ellátást rendelt számára. Ott nyugodott meg sok hányódás után öcscsével és a Lengyelországból vele menekültekkel. De minő nyugalom volt az! Úgy éltek, mint az ég madarai, alig volt mit enniök, ruhájuk, a mivel Rueber segítgette őket, lefoszlott róluk; a hajdani drága köntös helyett jó volt most a más ruhája, ha még oly «foltos» is.* Mások kegyelméből fedezgették szűken napi szükségleteiket, ők maguk nem voltak, «isten látja, 10 forintnak urai».*
BÉKÉS Gábor Ruebernek márcz. 11. (bécsi állami levéltár, Turcica).
BÉKÉS Dudithnak jan. 30. (u. o. Polonica).
Az éhező rongyos hazátlanok csapatja jan. 26-án újabb jövevényekkel szaporodott. Bornemisza Boldizsár is oda juta «az több nyomorúlt atyjokfiaival egyetemben», megosztani a nyomorúságot és reménytelenséget. Ott tengődtek együtt napról napra, hónapról hónapra; elkövettek mindent, de nem jött sehonnan semmi reménysugár. Pedig szentül hitték, hogy «ha ott megnódítják vala az vajdát, nyilván az ű ott való (lengyelországi) pártja mást gondoltak volna». De engedély és segítség nélkül mit sem tehettek: a császár hallani sem akart róla, hogy «itt veszessék eszét a vajda dolgának». Békés «szinte elszáradt és elepedt a reménytelenség miatt». Reményei foszladoztak, hiába várta, «semmi módot nem látott, hogy valamit készülnének Kassa táján, hogy kivel az vajdát meglehetne ijeszteni; sőt a szolgáló nép menten ment az vajdához, mert ott (Kassa körül) csak éhel nem halt az szolgáló nép».*
BÉKÉS Dudithnak jan. 30. (a bécsi titkos levéltárból, Polonica. L. Báthory István lengyel királylyá választása cz. munkám okmánytárában).
Békés Gáspár a mint látta, hogy Rueber és Dudith hiába törekedik érte a császárnál, ő maga küldte hű emberét Kopácsi Ferenczet kérésével, könyörgéseivel ahoz, a kiért ő mindenét áldozta s a kiért most is kész volna még, a mije megmaradt, életét feláldozni. A császár nem maga felelt, mint régebben: titkos tanácsosa és udvarmestere Trautson által adatott választ, és pedig tagadó választ. Erdély megtámadását nem engedi – s ez nem elég, hanem azonkívül még meg is hagyja, hogy a Szepességből távozzék: költözzék Morvába, vagy Nyáry István várába, a nyitramegyei Berencsre.
Ez a válasz még jobban elkeseríté Békést nyomorúlt helyzetében. A mit érzett: a csalódás, az elkeseredés, és a dacz vegyülete. Nem nyugszik meg a császár rendeletében: szigorától, szívéhez felebbez. Kéri: vegye tekintetbe jó- és balszerencsében egyaránt tanúsított hűségét, tekintse annyi gyalázatát s elégelje meg eddigi nyomorát és szerencsétlenségét, a melybe őt nem más, mint iránta való tántoríthatatlan hűsége sodorta. Hisz most is oly szánandó nyomorban vergődik, hogy ha barátai nem segítenék és táplálnák, akár éhen veszhetne. Ha nem indítja meg a császárt saját tövekvéseinek örvendetes és szerencsés sikere, vagy az ő sokszoros szerencsétlensége és annyiszor tanúsított hűsége; ha vele született kegyessége sem birja könyörületre: ám oltassa ki inkább életét, mint hogy annyi hányódás, oly gyalázatos számkivetés után egyik helyről a másikra bolyongani kényszerítse, mert ő nem talál helyet a hol megnyugodhassék s nincs módja, hogy mindennapi kenyeréről s eledeléről gondoskodjék. Jusson inkább eszébe nyomoruk és segélje meg őket.*
BÉKÉS Gáspár a császárnak. Kézsmárk, 1576 márcz. 4. (Eredeti, bécsi titkos levéltár.)
De nem volt elég a nyomor, mely a szerencsétlen ember feje fölött összecsapott, nem volt elég az újabb üldözés, mely a kézsmárki kis házból is útat mutatott neki; hogy csordúltig teljék a keserűség pohara: a lelkiekhez a testi fájdalom, a betegség is beköszöntött. Régi betegsége, a podagra, mely miatt kezét lábát nem mozdíthatta, ágyba dönté. A halált várta, a mely megszabadítsa nyomorától, szenvedéseitől; – de a helyett a császár újabb parancsa érkezett Ruebertől, hogy Kézsmárkot el kell hagynia, mert a török úgy kivánja. Ha egy hitvány nemes ember szolgája lett volna – sóhajt fel elkeseredésében – az nem kergetné ki házából, de a császár nem tekinti sem a mindenható istent, sem az ő nyomorúlt helyzetét, szegénységét, keserveit, melyet bizony mind ő felségeért kell szenvednie. Hol van az a gyakorta igért kegy, hogy ennyire kivánja vesztét és ki akarja űzni birodalmából?! Bárcsak a világra se jött volna, bárcsak jönne a megváltó halál, készebb volna meghalni, minthogy naponként kínoztassék az ő legkegyelmesebb urától, a kit ő jobban szeretett, mint önmagát. Most már csak annyit kiván, hogy addig könyörüljenek rajta, míg betegsége annyira enyhűl, hogy útra kelhessen. Fájdalmai oly nagyok, hogy kocsira nem ülhet; ha jobban lesz, kocsira téteti magát s indúl Nyáry Istvánhoz, ha életébe kerül is. Jól tudja, hogy ott sem vár rá nyugalom, mert a császár elébb-utóbb onnan is elkergeti, vagy valami várba viteti rabúl: az lesz aztán igazán méltó jutalma hűséges szolgálatainak! Hű pártfogójától, a kassai kapitánytól sem kér már egyebet, csakhogy annyi élelemmel lássa el, hogy Berencsre juthasson, mert ő oly szegény, hogy útravalója sincs.*
BÉKÉS Gáspár Ruebernek 1576 márczius 11-én más által iratott levele, engedelmet kér a végén, hogy fájdalmait kezét nem mozdíthatván, alá sem írhatta saját kezével (bécsi állami levéltár, Turcica).
Végső panaszát, szíve fájdalmát, Békés Gábor is kiönti beteg testvére ágya mellett. «Tapasztalni fogja ő felsége, hogy nem lesz, a ki azt megtegye még valaha érte, a mit ők megkisérlettek. Hálás köszönetet mond Ruebernek, hogy elhagyatottságukban segítette, élelemmel s ruhával ellátta, mert hisz a ruhát is, a mely vállát fedi, ő adta neki, bár az is nagyon foltos már».*
«Welche aber auch seer geflickt sein» BÉKÉS Gábor Ruebernek 1576 márcz. 11. (bécsi állami levéltár, Turcica).
Meddig őrizte Békés Gáspár Kézsmárkon az ágyat? nem tudjuk. De még egy hónap múlva is ráfér, hogy jobb egészséget kívánjanak neki. – Az egészségre pedig szüksége volt, mert a császári parancs (a mely 1576 ápril 9-én megújíttatott) teljesítésre várt. A bécsi udvar nem könyörült a betegnek sem. Az újabb határozat is csak az lőn, hogy: ő felsége különféle tekintetekből, főkép többféle nemzetek gyanakodása kikerülése végett, tanácsosnak látja, hogy a végektől távolabb eső helyen tartózkodjék, a miért ismételten meghagyta, hogy mint régebben maga is óhajtotta, egy időre Nyáry Istvánhoz költözzék.*
TRAUTSON Békés Gáspárnak, küldvén vissza márcziusban Bécsbe küldött emberét, Kopácsy Ferenczet, 1576 ápr. 9 (bécsi állami levéltár, Turcica).
Békésnek tehát nem volt maradása; el kellett hagynia a lengyel határt. Báthory pedig, a most is szerencsés vetélytárs (a mint Békés megjósolta), megelőzé a császárt s Krakkóba akadálytalanúl bevonúlván: 1576 május 1-én az ő fejét díszítette a lengyel korona.
24. DUDITH ALÁIRÁSA.
KRAKKÓ VÁRA.
A Kurioses Staats und Kriegs Theatrumból.
