II.
II.
A varsói királyválasztó országgyűlés. Békést a császár mellett korteskedése miatt a krakkai vajda kiüldözi Lengyelországból. A Szepességre menekül s a Kárpátok alatt Bélán húzódik meg. Varsóban a senátorok Miksa császárt, a nemesség zöme Báthoryt választja királylyá. Mindketten elfogadják a királyságot. Békés ajánlatot tesz a császárnak Báthory feltartóztatására. Hranowniczán, majd Savnikon bujdokol s nagy nyomorban tengődik. A császár Békés újabb Erdélybe ütéséről hallani sem akar. Békés a török pártfogását keresi. Musztafa budai basa biztatásai. Rueber és Dudith Békés érdekében lépéseket tesznek a császárnál. Miksa meghagyja Ruebernek, hogy Békést a Szepességről távolítsa el.
Békés lengyelországi tartózkodásának napjai meg voltak számlálva. Varsóban megnyílt a királyválasztó országgyűlés. Császáriak és Báthory hivei, német és nemzeti (magyar) párt, mint ellenségek felfegyverkezve állottak egymással szemben. Megkezdődött a szavazás, a mi több napig tartott. A krakkai vajda serényen forgolódott Báthory érdekében, de nem akadályozhatta meg, hogy a senatusban ne a császár nyerjen szavazattöbbséget. Néhány szavazatra Békésnek is volt befolyása; bár ő Varsóban nem jelent meg személyesen s a választás eredményét Lubomirski házánál leste, várta.
Békés a császár érdekében való korteskedésével magára haragította a krakkai vajdát, a ki nem tudta megbocsátani neki, hogy többeket, a kikre számítottak, a császár pártjára térített. «Az krakkai vajda egy néhány embere rá izent főnemes népekre, mikor voxjokat ott Varsoviában kimondták – írja Békés – hogy jól érti; hogy én practikám az, hogy azok császárra ő felségére mondjanak voxot, de meglátom, hogy rövid napon megbánatja velem».* S a fenyegetést tett követte. A királyválasztó országgyűlés még véget sem ért, mikor Zborowski Péter Varsóból elindítá hadnagyát Spitek Jordánt nehány emberével, hogy Békést Lubomirskinál fogják el.
BÉKÉS levele Rueberhez, 1575 deczember 25. Béla. (Kiadta dr. KÁROLYI Árpád a Tört. Tár 1880, 123. l.)
Békést lengyelországi tartózkodása alatt most fenyegette a legkomolyabb veszedelem; szerencséje, hogy előre értesült felőle, s elmenekülhetett. «Csak az hatalmas isten szabadítá meg a gonosz embertül, az krakkai vajdátúl; – írja ő maga – ha az jámbor, az nemes ember Lubomerszky, az ki házánál voltunk, nem vigyázott volna, – ugyan ottan házánál tapasztaltak volna meg bennünket». De «minekelőtte reánk érkezett volna (Spitek Jordán): az jámbornak, Lubomerszky uramnak is postán érkezék embere, ki által baráti megadák érteni: mindjárást kiiktasson bennünket, mert elveszünk».*
BÉKÉS levele Rueberhez, 1575 decz. 25. Béla. (Kiadva a Tört. Tár 1880. évfolyam 123. l.)
Békéséknek most már igazán nem volt más választásuk, mint a menekvés. «Hogyha nyár leszen vala, hogy az erdőn búdoshattunk volna, semmiképen ki nem jüttünk volna – írja – hanem ott vártuk volna végét az dolognak» (t. i. a választásnak); de kemény tél volt, az erdőn bujdoklásra korántsem volt alkalmas az idő. Megpróbálták előbb már azt is: «az egész őszszel inkább mind az erdőn háltak», mert egynehányszor akkor is reájok akartak törni ellenségeik. Zborowski Sámuel Lengyelországba menetelekor maga is «reá felelt az erdélyi vajdának, hogy vagy megöli, vagy kezébe viszi» Békést.*
U. ott, m. f. Történelmi Tár, 1880. évfolyam, 124. l.
22. VARSÓ.
A lengyel föld tehát nem nyujthatott többé biztos menedéket a hontalan bujdosónak. Békés kénytelen volt újra vándorbotot venni kezébe, s deczember közepe táján megindult arra felé, a merre Dudith már előbb kijelölte a menekvés útját. Átlépte a Kárpátokat s a Tátra aljában «egy hitvány faluban Kézsmárk mellett» Bélán húzta meg magát, néhány bujdosó társával egyetemben.
Mialatt Békés a lengyel földről kibujdosott, a varsói mezőn megtörtént a királyválasztás. A senatorok – főpapok, vajdák, várnagyok és a köztársaság főméltóságainak többsége* – élükön a gnezdai érsekkel, a császárt kiálták ki királylyá decz. 12-én. Velük szemben a nemesség óriási többsége (közel tizezer ember), élükön a Zborowskiakkal és Zamojski Jánossal, Jagelló Anna kir. herczegnőnek s kijelölt férjének Báthory Istvánnak ajánlották fel a lengyel koronát (decz. 14-kén).
A császári követek jelentései a császárnak a senatus szavazatáról (bécsi állami levéltár, Polonica).
Lett volna hát immár választott királya a köztársaságnak, kettő is: Miksa és Báthory. Követeket indítottak úgy Bécsbe, mint Erdélybe a választási diplomával, s a mi ennél fontosabb volt, a választási feltételekkel (pacta conventa). Azonkívül a Báthory-párt 1576 február 12-ére a krakkai vajdasági Jendrzejowba tábori országgyűlést hirdetett, a hol Báthory választását megerősítették, a meg nem hódolókat hazaárúlóknak s felségsértőknek nyilvánították. A két párt mint halálos ellenfelek álottak egymással szemben, készültek kölcsönösen a harczra, melyet elkerűlhetetlennek tartottak.
A MEDGYESI NAGYTEMPLOM.
Báthory 1576 febr. 8-án a meggyesi országgyűlésen a lengyel követség kezéből elfogadta a királyságot s letette az esküt a választási föltételekre a meggyesi főtemplomban.
Miksa sokáig habozott elfogadni a pártos királyságot s a terhes föltételeket. Előbb a békés kiegyezést kísérlette meg s követet küldött Báthoryhoz, hogy lemondásra bírja; de hiába.* – Végre 1576 márcz. 23-án* ő is felesküdött Bécsben a lengyel királyságra. Most aztán igazán élére volt állítva a dolog; a ki erősebb, az a hatalmasabb, a ki gyorsabb, az a szerencsésebb: az leendett a lengyel király. Minden attól függött, ki megy be elébb Lengyelországba? azé leendett a Jagellók koronája.
A követ Teuffenbach Kristóf Szathmári kapitány volt, kinek jelentései megvannak a bécsi állami levéltárban Polonica és Hungarica.
Miksa diplomája a választási föltételek megerősítéséről, továbbá tudósítása a lengyel rendeknek és városoknak. (Bécsi állami levéltár, Polonica.)
Báthory gyorsan felkészült az útra. Az volt híre, hogy Felső-Magyarországon át veszi útját Krakkóba s e czélból a huszti útat készítették, szekérrel járhatóvá tették. Miksa habozott és késlekedett még most is, félt a töröktől, s nem bízott lengyel párthívei erejében. Nem arra törekedett, hogy Báthoryt megelőzze, de hogy bemenetelét megakadályozza. A kassai kapitány Felső-Magyarország felől állott résen, Moldova felől pedig a podoliai vajdára, s nehány főúrra támaszkodott.
S mit tett Békés? Ott vergődött a Kárpátok aljában, küzdve nyomorral, éhséggel s a császár haragjával, sovárogva Erdélyre s esengve a császár engedélye és segélye után, hogy Báthory ellen harczra kelhessen.
Béláról, a hol a bujdosók decz. végén sátorfájukat felüték, 1576 elejére Hranovniczára költöztek. Itt értesült Békés Dudith leveléből (jan. 2-án) «bizonynyal, hogy a lengyelek a császárt választották királylyá – s az mindenható úristennek nagy hálát adott ez örvendetes hírért». Reménye újra éledt. Azt hitte, a császár sietni fog Lengyelországba s Báthory feltartóztatását reá bízza, a mi neki legfőbb vágyát képez. «Engem ha reá bocsátana ő felsége – írja – nyilván gondot adnék az vajdának, hogy elfelejtené az királyságot… Senki inkább eszét nem veszthetné az vajda dolgának, mint én veszthetném, talám pedig az felséges isten Erdélyt is megadná és annyival az ő felsége dolga mind erősb volna: most kellene annak eleit venni».*
BÉKÉS Dudithnak, 1576 január 2-dikán Hranovnicza. (Történelmi Tár, 1881. 785. l.)
23. SAVNIK.
Igy építgeté reményei légvárait a bujdosó Békés. Rueberre és Dudithra támaszkodott, «mint egy erűs kűfalhoz». Remélte, hogy sikerülni fog kiengesztelniök a császárt s kieszközölni támogatását. Erre annálinkább szüksége leendett, mert a császár még azt sem tudta, hogy a Szepességen van. Az ő tudta és akarata nélkül bolyongtak ott – egyik helyről a másikra.
Január közepén ismét másutt, Savnikon bujdosik. Hogy milyen élet lehetett az, a nélkülözések mellett mennyi lelki kínt kellett kiállaniok? – Békés saját levelei élénken ecsetelik. «Ne hagyj uram az élő istenért – irja Dudithnak – mert nincs hova fordúlnunk és hova lennünk; félünk penig fogságtúl is, ha megérti ő felsége, hogy itt vagyunk, mert még nem érti. Te kegyelmed az élő istenért írjon ő felségének, ne kergessen bennünket. Nám nagy dolog, ilyen nagy fejedelem hogy annyira megrémült, hogy ilyen nyomorúlt hívei, kik ő felségeért nyomorodtunk meg, birodalmában nem maradhatunk.» Szolgálatát alig meri már ajánlani, pedig jól látja, hogy «kard nélkül nem megyen véghöz a dolog». Reményei mind alább alább szállanak, a nyomor és nélkülözés háttérbe szorítja a nagy terveket. Nyomorát nyíltan feltárja pártfogói előtt s hol egyiket, hol másikat kéri: «ne hagyjon kegyelmed költség nélkül, mert mindenbűl kifogytunk».
Ide jutott az egykor dúsgazdag és hatalmas ember, – egy ország kormányzója – most Dudithnak «szolgája és nyomorult szegín atyjafia».*
BÉKÉS Dudithnak 1576 január 13. Történelmi Tár, 1880. 127. l.
Békés megjósolta, hogy a Báthoryval való kiegyezés reménye hiú ábránd, mert Báthory sokkal tovább ment már s többet költött, hogy sem szép szerével visszalépne a lengyel királyságtól. Ő meg volt győződve, hogy csak a kard segíthet. «Országot szerencse kisértéssel szoktak megvenni.» «Bocsásson reá ő felsége, – kéri újra meg újra – eleit veszem minden dolgának, mert ha most reá nem bocsát ő felsége, minden kétség nélkül megbánja – és fohászkodással emlékezik meg ez mostani occasioról.»*
BÉKÉS Gábor Dudithnak, Kézsmárk 1576 jan. 26. Történelmi Tár 1881. 786. l.
Békés kettős czélt akart elérni az Erdélybe ütéssel, a mit a császárnál most már nemcsak pártfogói, de saját követe Kopácsi Ferencz által is szorgalmazott. Először, hogy Báthoryt Lengyelországba való menetelében feltartóztassa; – ez volt a császár érdeke – másodszor, hogy Erdélyt «megvegye», elfoglalja: – ez volt az ő érdeke. – E kettős érdek és bosszúja a vajdaságért, Fogarasért, Husztért, Szentpálért s annyi másért, sarkalta őt, hogy mindegyre harczra tüzelje s tettre serkentse a békülékeny s főkép késlekedő császárt.
Miksa az erdélyi vállalattól főkép azért idegenkedett, mert az török háborút vont volna maga után. Jól tudta ezt Békés s nem késett a töröknél is lépéseket tenni terve érdekében. Megújítá összeköttetését a budai basával, a ki ügyének a multkor is kedvezett és a ki Báthoryt gyülölte. A budai basa most is biztatgatá Békést titokban, sőt lépéseket tett érdekében a portán, mert nem jó dolognak vélte, hogy a Báthoryak úgy elhatalmasodjanak egyik lengyel király legyen, a másik (Kristóf) erdélyi vajda s a harmadik (Miklós) olyan hatalmas úr Magyarországon.* A budai basa tényleg bátorította is Békést, hogy gyűjtsön csak hadat, bármely nemzetet, magyart, németet, lengyelt, muszkát s próbáljon szerencsét Erdélyben; akkor lenne jó ideje, mikor Báthory Lengyelországba indúl.* Lovat is küldött neki ajándékba, újabb biztatásokkal, hogy csak rajta Báthory ellen, de úgy, hogy most erősebb legyen ám nála; ha kell, ő is talál módot megsegítésére, ne féljen a temesvári és lippai bégtől sem, azok is az ő részén vannak, s őt óhajtják az erdélyi vajdaságra emelni Báthory Kristóf helyébe.
UNGNÁD jelentései a portáról a császárnak 1576 jan. 16. 23. 26. stb. (bécsi állami levéltár, Turcica).
TROMBITÁS János és DEÁK István tudósítása febr. 4. (bécsi állami levéltár, Hungarica).
Igy fondorkodott Békés érdekében a budai basa, a kit ravaszsága és kétszinűsége miatt «róka-basá»-nak neveztek, de a ki amellett Báthorytól is készörömest elfogadta az ajándékokat: 12 nagy aranyozott serleget, kettőt aranynyal teli, s több drága ruhát, köztük egy nyuszt köpenyt, a mely épen Békésé volt. De viszont ez legkevésbbé sem feszélyezte őt, hogy Báthoryról így ne nyilatkozzék: «biznák csak rám, hogy én kisérjem Lengyelországba: kutya legyek, ha fejét nem vétetném, mielőtt a lengyel határt elérnők. Megöl a méreg, hogy a «kutyán» meg nem boszúlhatom magamat; ördöge van a kutyának, hogy mennél inkább el akarnám nyomni, annál inkább felemelkedik.»*
Névtelen tudósítás. (Bécsi állami levéltár, Hungarica, 1546. márcz. csomag.)
AMURATH SZULTÁN
De Bry Boystand Historia Chronologica-jában levő rajza után.
Békésről – a budai róka-basa biztatásai daczára is – a portán tudni sem akartak. Amurath az ifjú szultán s Mehemed nagyvezér ismételve figyelmeztetik a császárt, hogy Békést ne támogassa, ha csak a törökkel kötött békét megszegni nem akarja. A szultán és a vezérbasa óva inti a császárt a lengyel királyság elfogadásától is, mert Lengyelország az ő védszárnyuk alatt áll s annak Báthory lesz a királya.* És Miksa korántsem akar újjat húzni a törökkkel s biztosítja a szultánt: eszeágában sincs, hogy Erdély ellen valamit indítson, távol áll tőle, hogy Békést pártfogolja, vagy Erdély ellen küldje, sőt szigorúan megparancsolta, nehogy alattvalói közül valaki hozzá álljon s őt segítse.*
UNGNÁD portai jelentései, jan., febr., márcz. és Mehemed nagyvezér a császárnak 1576 jan. 30. (bécsi állami levéltár, Turcica).
MIKSA Mehemednek 1576 márcz. 9. és 22-éről (bécsi állami levéltár, Turcica és Polonica).
Békés így a portára legkevésbbé sem támaszkodhatott, s a császárnak is hiába izengette: hogy «az vajda dolgának innét vehetjük jól eleit, hogy mind pártjainak esze vész és mind ő magának, mihent meghallja, hogy reá indúltam»* Azt hitte, Báthorynak elég volna csak hallania, hogy ő Kassa táján tartózkodik, s nem merne Erdélyből kimozdúlni, «hogy ezt, az ki kezében vagyon, el nem hagyná az bizontalanért».*
BÉKÉS Dudithnak 1576 január 26. (Történelmi Tár, 1881, 786. l.)
BÉKÉS Ruebernek, 1575 decz. 25 (Történelmi Tár, 1881, 125. 1.)
Rueber és Dudith is elkövettek mindent, hogy a császárt Békés terveinek megnyerjék. Hisz a császárpárti lengyelek is egyre csak azt sürgették, hogy minélelőbb menjen be a császár, mert ha Báthory előbb érkezik, ügyök veszve van. De Miksát sem Békés, sem ők, sem lengyel választói nem bírták megindítani s tettre buzdítani. Ő, a ki annyit költött, annyit áldozott a lengyel királyságért, már másodízben: most mikor már csaknem kezében volt a korona, késedelmezésével, határozatlanságával kiejté kezéből.* Fegyveres fellépésről, főkép Békés ajánlatáról tudni sem akart; Békés egyszer már hinárba vitte, másodszor óvatos volt. Már 1576 elején, midőn még tudomása sem volt arról, hogy Békés a Szepességen lappang, inti Ruebert, hogy Békést ne biztassa Erdély megtámadására s a törökkel kötött béke megbontásától ő maga is óvakodjék. Ugyanakkor inti Dudithot is, hogy Békéssel szőtt veszélyes terveiről (Krakkó elfoglalása, Jagello Anna elfogatása és Erdélynek Békés által való elfoglaltatásáról) tegyen le s ne biztassa Békést Erdély ellen, sőt inkább szándékától térítse el s tartsa vissza».*
Három hónapig alkudozott a lengyel követséggel s nem akarta a föltételeket elfogadni; a mikor elfogadta – akkor már késő volt. (Lásd bővebben Báthory István lengyel királylyá választása czímű munkámban.)
MIKSA Rueberrek s ugyancsak Dudithnak Bécsből 1576 jan. 6. (bécsi állami levéltár, Polonica).
A császár még Lengyelországban hitte Békést, midőn ennyire óvja embereit tőle. Elképzelhetjük, mily kellemetlenül érinté a hír, hogy Békés ismét a magyar határon belül van, a honnan egyízben már kiüldözteté. Tüstént parancsot küldött a kassai kapitányhoz, hogy Békést távolítsa el, az ő földjét ne tapodja. Rueber mit tehetett egyebet: tudtára adta Békésnek a császár rendeletét, magát pedig mentegeti a császár előtt, hogy ő Dudith gyakori írására és tanácsára engedett csak Békéséknek Kézsmárk mellett egy faluban tartózkodást és rendelt ellátást, de immár megírta neki a császár rendeletére: hogy ő felsége birodalmát tüstént elhagyja és oda lábát többé be ne tegye.* E szigorú parancs végrehajtásával csordúltig telt volna a keserűség pohara a hontalan bujdosóra nézve. De enyhülést nyújtott, hogy Rueber nem vette szigorúan a császár parancsát, s szemet hunyt, hogy Békés továbbra is Kézsmárkon maradjon. Sőt amint aggasztó híreket kap Krakkóból a királyságról: újabban szót emel érte uránál.
RUEBER a császárnak. Kassa, 1576 jan, 11. (bécsi állami levéltár, Hungarica) «Sich gentzlich und ohne verzueg aus Ew. M. dition zubegeben und sich darinnen nicht betretten zulassen.»
Báthory úgy nyilatkozott – értesíti a császárt – hogy amiért őt felséged Bécsben fogságban tartotta, Békés dolgát az újjai között nézte s őt Erdélyből ki akarta űzni: meg fogja magát bosszúlni s koczkára teszi ezért országát, népeit, vérét és életét! «Valóban jó volna ily viszonyok között, hogy felséged elnézőbb legyen Békés iránt! Kevés segítséggel nagy hasznot tehetne; többet tudna most kivinni, mint utóbb Lengyelországban felséged ezrei».*
RUEBER a császárnak jan, 21. (bécsi állami levéltár, Hungarica).
Amint Báthory Lengyelországba menetelét emlegetni kezdik és pedig Huszt vagy Munkács, sőt Kassa felé (mert Báthory azzal fenyegetőzött: úgy fog Krakkóba menni, hogy szekere kereke Kassa kőfalát fogja horzsolni):* Rueber ismét csak Békéssel áll elő a császárnál. Nagyon jó volna, ha Békés, Bornemisza és az erdélyi menekültek (ir vertriebne gesellschaft) Husztot hirtelen bevennék, s az által Báthory útját elvágnák, mert így a lengyelek is megfélemlenének s a felső-magyarországi pártosok megfékeztetnének.*
RUEBER a császárnak febr. 13. (bécsi állami levéltár, Hungarica).
RUEBER a császárnak jan. 24. és 25. (u. o. Hungarica).
Mert Felső-Magyarországon Báthory lengyel királylyá választásával kezdett feléledni a hét év előtt elfojtott összeesküvés. Báthory Miklós és István, Forgách Simon, Dobó özvegye s fia, Mágócsy Gáspár, Péchy Gáspár, az urak s nemesség kevés kivétellel mind Báthoryhoz szítottak: összeesküvés készült javára – a császáriak ellenében.*
Lásd: Báthory István és egy magyarországi összeesküvés czímü értekezésemet a Századok 1886. évfolyam decz. füzetében.
A magyar elégületlenek terveit is ellensulyozni vélte tehát Rueber Békés által. De mit tehetett, midőn a császártól (a ki már olyan híreket is hallott, mintha Békés 400 lovassal és hadi felszereléssel indúló félben volna Kézsmárkról)* ismételve parancsot kapott (febr. 8), hogy semmikép se engedje, hogy Békés valamit kezdjen. – «Sajnálatra méltó (kiáltott fel), hogy ő felségét annyira félrevezetik és elvakítják!» Az írás és kérés nem használván, követet küld a császárhoz.* Megpróbálja befolyásos titkos tanácsosát Trautsont is megnyerni czéljuknak. Ajánlja, hogy Békésnek és a vele levő erdélyi menekülteknek szabad kezet engedjenek s hogy ne hagyják el őket, de sőt lássák el élelemmel és minden szükséglettel, mert földhöz ragadt szegények s kétségbe vannak esve; ő látta el eddig, (nagy megerőltetésébe került bár) étellel és itallal is őket; kedvökben kellene járni, nehogy mást gondoljanak.*
RUDOLF Miksának. Pozsony, 1576 jan. 23. (bécsi állami levéltár, Polonica).
RUEBER Dudithnak febr. 7. (Hungarica).
RUEBER Trautsonnak febr. II. (u. o. Hungarica).
A mit Rueber elért, mindössze annyi volt, hogy a császár megengedte (febr. 26), hogy Békést és az övéit pénzzel és élelemmel segítse; de támadni ne engedje.*
MIKSA Ruebernek febr. 26. (u. o. Polonica).
