II.
II.
Páriz latin költeményei. A «Carmen seculare.» A főúri temetések gyászpompája. Halotti emlékversezet. Az «Életnek könyve.» Gr. Teleki Sándor lakodalma. «Isák és Rebeka házassága.»
A fejedelmi udvarban forgolódása s a fejedelem családjához való ragaszkodás és tisztelet ihlette Páriz tollát több latin költemény írására.
75. PÁRIZ «CARMEN SECULARE» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.*
A «Disputation, «Vota solennia», «Carmen seculare» czímlapjai az Erdélyi Múzeum Egylet, a «Tristium levamina», a «Rudus redivivum» czímlapja a m. tud Akadémia, a «Pax aulae», «Pax sepulcri» s a «Dictionarium» szebeni kiadásának díszczímlapja a M. N. Múzeum, az «Igazság koronája» czímlapja nm. báró Radvánszky Béla úr, a többi nyomtatványok czímlapjai a budapesti egyetemi könyvtár példányairól reproducáltattak.
Elegiában siratta meg a fejedelemasszony elhunytát, majd a bánatát sokáig elviselni nem tudó fejedelmet, a ki felesége után elköltözött, mert «nem élhettek egymás nélkül»* és öröméneket zengett egy Carmen seculare czímet viselő s Horatius hasonló czímű költeményét versalak és tartalom tekintetében is utánzó költeményben II. Apafi Mihálynak, Erdély tizennegyedik «orthodox (= református) fejedelmének»;* s ugyancsak «ő nagyságának kíván boldog regnálást» abból az alkalomból, hogy a török szultántól hozott fejedelmi jelvények (1674.) ünnepélyesen átadattak neki.*
«Soliloquium emortuale» cz. költeményben.
Mind e költemények együtt «Tristium levamina impetrata a Musis suppetitias venientibus» (Kolozsvár 1694.) czímen jelentek meg. A «Carmen seculare» külön előbb is megjelent. Megjelenési idejét Szabó K. (Régi M. K. II. 1485. sz. a.) egy kézírati bejegyzés alapján 1681. évre teszi. Ugyanitt függelékül Páriznak több epigrammája is van XIV. Lajosról, Magyarország czímeréről, Páris városáról stb. latin sírverse van a Bod» Hungarus Tymbaules» cz. kiadványában.
Vass Gy. és L. Naplói 38–42. ll. Megjelent a «Plausus festivus» (Kol. 1684.) cz. kiadványban. A másik versíró Dési Márton. Ugyanitt Páriznak egy másik verse is van: «Az deák verseknek magyar summája» czímen.
Ez alkalmi jellegű latin verseknél sokkal becsesebbek magyar nyelven írott alkalmi művei: két halotti emlékversezete és egy lakodalmi költeménye.
76. PÁRIZ «TRISTIUM LEVAMINA» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
A protestáns főúri temetések nagy fényűzéssel mentek végbe. Nem hiába volt rendes elnevezésük «temetési pompa». Többnyire két gyászünnepélyt tartottak, egyet a koporsóba tételkor, másikat egy vagy két hónap mulva a temetéskor vagy sírbahelyezés alkalmával. A temetés fényűzése különösen az egyházi szónoklatokban ormolt. Két-három, sőt öt-hat vagy még több pap is tartott beszédet; volt magyar és latin szónoklat, képviselve volt mind a vers, mind a próza. A verses forma rendesen a búcsúztatónak volt fentartva, melyben a pap, vagy iskolarektor, vagy valamely deák a meghalt nevében elbúcsúzott a rokonoktól, barátoktól és ismerősöktől. Természetesen költői szempontból nincs ezeknek értékük, de érdekesek hangjuk közvetlensége és becses korrajzi adataik miatt és azon tulajdonságaiknál fogva, hogy sokszor sikerült jellemrajzot nyujtanak az elhunytról s hű képet környezetéről.
Pápai Páriznak «Igazság koronája» czímű versezete, melyet Bethlen Elek «fenmaradandó nagy emlékezetére» írt, noha nem a temetésen, hanem csak a nagy-enyedi tanárok és tanulóifjúság szűkebb körében mondták el vagy olvasták föl,* alakra és gondolatmenetre nézve követi a rendes schemát, de a szerző önálló gondolkozásának sokféle nyílvánulásaival. Itt is megvan az életrajz, az elhunyt érdemeinek méltatása, valamint a búcsúztatás is, de mindez a megszemélyesített «Isteni Dekretum»* szájába adva; szó van benne a kortársakról is, de nem a hízelgés, hanem a dorgálás hangján.
Maga a czím mondja ezt.
A m. végzés.
77. PÁRIZ «IGAZSÁG KORONÁJA» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
A jelen szemlélete hazafias aggodalommal és fájdalommal töltötte el a jobb lelkeket s kétségbeeséssel a jövő iránt. Szomorú látványt nyujtott ekkor az ország képe. Politikai önállóságának sírja szélén állott s a vezető férfiakban nem volt meg az erő és akarat, hogy visszarántsák a lejtőn lefelé gyorsan haladó nemzetet. Megvolt ugyan az önállóság és szabadságnak látszata: egyik országgyűlés a másikat követte, melyeken törvényt törvény után hoztak, a nélkül, hogy Bécsnek az alkotmány elkobzására irányzott öntudatos politikáját felismerték s erélyesen ellene állottak volna, vagy a nép inségét enyhíteni igyekeztek volna. Nagyon rájuk illett a jellemzés, melyet a Páriz «Mennyei Dekretoma» adott róluk:
Nincsen állandóság semmi-is rendedben,
Nincs semmi szeretet fö-fö emberidben.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Öszve-gyűltök; szolgál de kiki magának,
Közönséges haszna nincs benne hazának,
Törvényeket irtok, de melyek használnak
Egynéhánytok magok fel-tött szándékának.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Gyülés után gyülést, különösen tésztek,
Ott egymásra törtök, szakadoztok, vesztek.
Nincs semmi szeretet fö-fö emberidben.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Öszve-gyűltök; szolgál de kiki magának,
Közönséges haszna nincs benne hazának,
Törvényeket irtok, de melyek használnak
Egynéhánytok magok fel-tött szándékának.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Gyülés után gyülést, különösen tésztek,
Ott egymásra törtök, szakadoztok, vesztek.
A mit az egykorú írók* a főurak czímkórságáról s a «giz-gaz grófocskákról és a dirib-darab grófokról» beszélnek, a kik gomba módra szaporodtak Erdélyben, nem kerülte el Páriz figyelmét sem, a ki azt szintén nem hagyta szó nélkül:
Bethlen Miklós Cserei, Apor stb.
«Sok titulus csúsz-bé egyik mástól láttya,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A régi eleink ezt nem vásárolták,
Hanem kinek-kinek virtusaért adták,
Ember-fő s kopia-darabbal czifrázták,
Nem ülő helyekben s meleg házban várták.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A régi eleink ezt nem vásárolták,
Hanem kinek-kinek virtusaért adták,
Ember-fő s kopia-darabbal czifrázták,
Nem ülő helyekben s meleg házban várták.
De nemcsak a bűnről rántja le a leplet, hanem esengve kéri nemzetét a szívén rágódó betegségnek orvoslására is, míg nem késő. Erre nézve jó tanácsokkal szolgál s orvosságot is ajánl:
Tanulj példáidon Erdély s ébredgyél-fel,
Hoszszas szunnyadásból szemeidet nyisd-fel,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tanulj jobb nemzettöl, vedd rendbe magadat,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Kösd-öszve, hogy el-ne törjék, nyilaidat,
Melyet külön minden szegdelhet és ronthat.
Hoszszas szunnyadásból szemeidet nyisd-fel,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tanulj jobb nemzettöl, vedd rendbe magadat,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Kösd-öszve, hogy el-ne törjék, nyilaidat,
Melyet külön minden szegdelhet és ronthat.
E hazafias érzés, a haza jövőjéről való aggódás őszinte nyilvánulása fölibe emeli e művet a hasonló tárgyú irodalmi termékeknek, melyek nagy részt nem élték túl az alkalmat, a melyre készültek.
Mint Bethlen Eleket, 1702-ben elsiratta Páriz Misztótfalusi Kis Miklóst is; a kivel még nagy-enyedi deákkorában kötött barátságot, a kit ő buzdított a könyvnyomtatói pálya választására s a kinek élete fogytáig, – akkor is, midőn csaknem mindenki elfordult tőle, legbensőbb barátja maradt. Kevesen értették meg e kor jámbor enthusiastáját. Páriz e kevesek közé tartozott s a mint életében mindig becsülte, holta után is mindkettőjükhöz méltóan rótta le baráti tartozását.
Az emlékezetére írott verseknek «Életnek könyve» czímet adott, mely elnevezés már magában is elismerést fejez ki, mivel a biblia szerint az igaz emberek neve van egy ily czímű könyvbe beírva.
E versek, melyek nyomtatásban is megjelentek,* Páriz legérdekesebb munkája. Az írás történetével kezdi s azután vázlatosan megismertet a könyvnyomtatás külföldi és hazai történetével, röviden elmondva mindazt, a mit erről ekkor tudni lehetett. E bevezetés után, mely az egésznek több mint felerészét foglalja el, tér át Misztótfalusi Kis működésének ismertetésére és méltatására, melyre senki sem volt hívatottabb nála.
Bod említi, hogy «mind kéz-irásban, mind nyomtatásban kezemben akadván. E kiadás elveszett. Szabó Károlynál (R. M. K. I. 1653. sz.) hibásan áll ,Életnek képe’ ,Életnek könyve’ helyett. V. ö. 185. lap 5. jegyzet.
A tudomány mai állása szerint e bevezető szemle felületesnek látszik ugyan, a hazai könyvnyomtatásról szóló része pedig hiányos és tévedéstől sem ment,* de így is figyelemre méltó az, mint első úttörő kisérlet s mint Párizunk fogékony szellemének s művelődésünk minden számot tevő tényezője iránt való komoly érdeklődésének bizonysága.
Ezeknek egy részét már Bod is észrevette, a ki nagybecsű jegyzetekkel ellátva, újra kiadta. Pl. első magyarországi könyvnyomdának a pozsonyit mondja.
A következő évben írta lakodalmi költeményét a Teleki Sándor esküvőjére. A főúri lakodalmák fénye és pompája sokszor országra szóló volt. Az ország minden részének előkelősége, sőt olykor egyik-másik külföldi fejedelem is képviselve volt egy ilyen ünnepélyen, innen minden kigondolható pompa a gazdagság és hatalom szemléltetésére. A pompa teljességéhez megkívántatott a költő-ismerős verses gratulatiója. Az ifjú házaspárt mindenféle jó tanácsokkal ellátva kellett rábocsátani az élet útjára. E korban még, épen úgy mint korábban, midőn költészetünket a didaxis uralta, különben is rendkivül szívesen választották költőink énektárgyul a házasságot.
Elmélkedtek annak szentségéről, satyrikus képet rajzoltak a «gonosz asszonyemberekről», az uralomra vágyó feleségről s a gyáva férjről, ki eltűri, hogy «Simon-biró hajtsa a lovat». Ennél is szívesebben egy bibliai történetben mutatták be a jó és rossz házasságot, közbe-közbe kitérésül vagy pedig végül a történetből kivont tanulságul adva sokféle jó tanácsokat. Nem azért választották e czélra formául az elbeszélést, tárgyul pedig a bibliai történetet, mintha attól féltek volna, hogy a nélkül szárazak, vagy rövidek lettek volna, óh, ha tanítani vagy leczkéztetni kellett, mindig bőbeszédű volt e kor költőinek ajka, hanem mivel nem szabadult még föl költészetünk a biblia nyüge alól és mert így a példa visszautasíthatatlan volt akkor is, ha a költő feldolgozása fogyatékos volt, vagy az elbeszélt történet lélektani valószínűsége nem volt szembeöltő.
A példaszerű házasságot különösen Tóbiás és Izsák patriarcha történetébe szerették feltüntetni. Az elsőről három történet is maradt fent: Dézsi Andrástól, Székely Balázstól és Munkácsi Jánostól.*
A két első művét kiadta SZILÁDY ÁRON: Régi m. költők tára, II. 325–333. ll. és v. 58–70. ll.
A másodikat már Batizi András megénekelte.* Nyomdokaiba lépett Pápai Páriz Ferencz.
SZILÁDY id. m. II. 113–124. ll.
78. PÁRIZ «ISÁK ÉS REBEKA HÁZASSÁGA» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
Gróf Teleki Sándor 1703 márcz. 6-án tartotta lakodalmát Bethlen Juliával, Bethlen Miklós leányával. Mindkettőnek, apósnak és vőnek nagy érdemei voltak a református egyházzal és iskolával szemben, mindkettő tevékeny gondnoka volt a nagy-enyedi collegiumnak, hogy maradhattak volna el tehát jó kívánataikkal a tanárok. Gyula-Fehérvár* és Nagy-Enyed versenyezve siettek üdvözlő verseikkel a lakodalomra. Nagy-Enyed hívatalos költője ekkortájt Páriz volt, a gyors tollú iró, a kinek talentuma volt a versírásra s verselt magyarul, latinul, sőt görögül is.*
A gyula-fehérvári iskola «Corona nuptialis»-a megjelent Kol. 1703. L. SZABÓ K. R. M. K. I. 1669. sz. a.
Justissima adorea. 1717 8. számozatlan lap. Egy görög versét l. a «Plausus festivus (Basel 1674.)» cz. alkalmi kiadványban.
Miként Batizi, ő is a Mózes első könyvében foglalt elbeszélést választotta költői tárgyul s úgy alkalmazta a «méltóságos grófurfira és grófkisasszonyra». Csakhogy ő egészen másképen fogta föl feladatát, mint Batizi.
Az említett bibliai fejezet leírja, hogy Ábrahám elküldte szolgáját Eliézert, hogy menjen el s messzeföldön visszamaradt rokonai közül válasszon feleséget nagykorú fiának. Eliézer minden keresés nélkül reá talál egy kútnál Rebekára, kire e feltétel illett; menten nőül is kérte «úrfija» számára. A szülők pedig mit tehettek volna mást, minden vonakodás nélkül, sőt örömmel útnak indították leányukat. Ez röviden az idyllikus történet, a mint a biblia vagy Batizi elbeszéli. A háztűznéző útnak nincs semmi akadálya, nem fordul elő semmi nevezetes esemény, a mi változatosságot, bonyodalmat okozna s ez által az érdeklődést fokozná.
Páriz érezte, hogy így nagyon száraz lenne tárgya, azért egészen szabadon bánt el vele. Kibővítette az elbeszélést s új alakokat is léptetett föl benne: Eliézer és Lábán – a Rebeka testvére – mellé egy-egy inast: Dumát és Dirsát, Rebekához egy cselédet: Paradaliskát adott s hosszú párbeszédeket és moralis elmélkedéseket tartat velük.
Az elbeszélés tárgya tizenöt beszélgetésben és egy karénekben van kimerítve. Az elsőben Eliézer, a mindenes szolga, mielőtt útra kelne, gazdájával megvitatja, hogy milyen a példaszerű férj és feleség, mik a boldog házasság kellékei? Egy másik – úgy mondjuk – jelenetben ugyanezt a themát Izsákkal hányja-veti meg Ábrahám s közben egy monologban Ábrahám a jó szolga tulajdonságait sorolja föl.
Nem mondhatnók, hogy szerző híven eltalálta volna a bibliai kor gondolatvilágát. Miként egyik-másik régi festői iskola az egyház szentjeit a korabeli németalföldi vagy olasz nemzeti viseletben ábrázolta, úgy e bibliai alakok is hús és vér szerint tősgyökeres erdélyi emberek, idegen földön járnak, idegen a nevük is, de erdélyi fővel gondolkoznak. Ilyen észjárás nyilvánul az öreg Ábrahám, ilyen bizalmas szolgája és a többiek beszédeiben. Mindjárt ott, a hol Eliézer megrója a «mezítelen szájú, éretlen» férjet:
Dolgot is nem talál az illy ifjú gazda,
Rá járnak baráti, a’ bort a’dig iszsza,
El-köszvényesedik, gyengül keze, lába,
Bénaságra fordúl régi friss ugrása.
Rá járnak baráti, a’ bort a’dig iszsza,
El-köszvényesedik, gyengül keze, lába,
Bénaságra fordúl régi friss ugrása.
és túlfiatal asszonyt, ki tizennégy esztendős gyenge leánykorban megy férjhez:
Más felöll az asszonyt vén szülék kisérik
Öltöztetik, féltik, termetét dicsérik,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csak elcsenevéznek idő előtt ezek,
Gondját sem viselik, ha leszsz gyermekeknek,
Magok is gyermekek lévén s éretlenek.
Öltöztetik, féltik, termetét dicsérik,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csak elcsenevéznek idő előtt ezek,
Gondját sem viselik, ha leszsz gyermekeknek,
Magok is gyermekek lévén s éretlenek.
Szintén csak az erdélyi főúri nevelési rendszerre illenek Ábrahám e szavai:
Nagy urak gyermekit látom mint nevelik,
Agár, kantár, pohár csak a mihez szokik.
Tudós ember nállok vagyon utálatban,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Papot látánk, még azt mondják csúfságokban,
Nem lészen szerencsénk ma a vadászatban.
Boldog Isten! hát ha ördögöt látnának…
Agár, kantár, pohár csak a mihez szokik.
Tudós ember nállok vagyon utálatban,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Papot látánk, még azt mondják csúfságokban,
Nem lészen szerencsénk ma a vadászatban.
Boldog Isten! hát ha ördögöt látnának…
Hogy a rossz szolgáról adott leírását Ábrahámnak ne is említsük, a kinek
Ki nem esik soha kezéből a pipa,
Mint a győri kapu olly füstös a szája.
Mint a győri kapu olly füstös a szája.
A következő jelenetben Eliézer maga beszéli el útját, egész addig, míg este felé elérkezett Káránba, a Rebeka szülőföldére. Itt változik a nézőtér s a másik jelenet már Béthuel házában kezdődik. A konyhában szorgos munkába sürögve-forogva találunk egy «fejér, piros arczú, szép termetű leányt, a mint épen a vacsorát készíti, hogy azután vizet meríteni menjen. De előbb ellátja cselédjét, Paradaliskát mindenféle jó tanácscsal, hogyan süsse a borjúczimert s hogyan főzze a parét, a répát s a kövér berbécset s hogy meg ne szárassza a pogácsát. Rebeka szerepének folytatása, – mert ő volt az a jó gazdasszony – a kútnál játszódik le, midőn megitatja Eliézer tevéit, a mi által legelőször is annak rest szolgája, Duma csudálatát és dicséretét érdemeli ki. De Eliézer is el van ragadtatva. Eszébe jutnak szülőfölde leányai s nagy különbséget vesz észre közöttük. Azok korántsem ilyenek:
Kik kicsinységektől kényeztetve nőnek,
Kenődnek, fenődnek és tejben ferednek,
Minden gondjok csak, hogy bőrökkel tessenek.
Tánczosok, kártyások; de nem kell a gu’saly,
Minden fonásokból nem telnék egy ing-aly.
Kenődnek, fenődnek és tejben ferednek,
Minden gondjok csak, hogy bőrökkel tessenek.
Tánczosok, kártyások; de nem kell a gu’saly,
Minden fonásokból nem telnék egy ing-aly.
Az elbeszélés többi része egy erdélyi leánykérést juttat eszünkbe. Rebeka természetesen tisztességtudóan szülei házához vezeti az idegeneket, a hol testvére: Lábán fogadja őket, egyszersmind lelkére kötve hugának, hogy jó vacsorát készítsen. Lábán utasítását legelőször Eliézer szolgája hallja meg, a ki jóelőre örül a pusztai száraz füge és sajt után a káráni konyhának, méginkább pedig a bornak. Ez alatt a leány szülei is megtudják, hogy vendégek érkeztek s találgatják, hogy mi okon jöhettek ily messze? Míg egymással erről tanakodnak, a vacsora is elkészül s ez időre hagyják kíváncsiságuk kielégítését. Lábán bemutatja Eliézert szüleinek; az apa átveszi a házi gazda szerepét s rendkivül szívesen fogadja vendégét:
Mosdjál kedves vendég és ülj ide mellém;
Lelkedet lelkembe, ha lehetne venném,
Magad viselését én úgy meg-szeretém,
Mihelyt leg-először szemem reád vetém.
Lelkedet lelkembe, ha lehetne venném,
Magad viselését én úgy meg-szeretém,
Mihelyt leg-először szemem reád vetém.
Eliézer, kinek lelkére mázsás teher gyanánt nehezedett a hazulról hozott megbízás, enni sem tud addig, míg meg nem szabadúl tőle, s mindenekelőtt elmondja, mi járatban van. A szülők természetesen nagy örömmel hallgatják végig s azonnal hívatják leányukat s a forma kedvéért őt is megkérdezik. Ellenmondásról, nem tetszésről szó se lehet: tehát ez is örül a váratlan szerencsének. Menten megtörténik az eljegyzés s megtartják a kézfogói vendégséget. A leánykérő ül első helyen, a menyasszony ül mellette. Vidám beszélgetés és kölcsönös bókok között foly a lakoma, midőn a szomszéd asztaltól élénk vitatkozás zaja üti meg fülöket. Mindnyájan elcsendesednek s meghallgatják a két szolga – Duma és Dirsa – párbeszédét a házasságról és a válási okokról. Eliézer mindenre figyelmes s a mint ezt észreveszi, megköszöni a vendégszeretetet s felkel az asztaltól, a mi a két szolgának sehogy sem tetszik. Reggel már korán költögeti Eliézer mámoros szolgáit, kiknek a felkelés s az útra készülődés nagyon nehezükre esik. Eliézer gondolatban már Izsáknál és Ábrahámnál van s hasztalan akarják marasztani. Felkészítik tehát Rebekát is az útra, tevékre rakják hozományát, megáldják s elbúcsúzva tőle, útnak eresztik. Eliézer nem ok nélkül siettette az indulást, Ábrahám és különösen Izsák már nagyon türelmetlenűl várták menyasszonyt, a ki végre mindnyájuk örömére és megelégedésére megérkezik.
Végül a chorus az elbeszélés erkölcsi vonatkozásait alkalmazza az új házaspárra: gr. Teleki Sándorra és Bethlen Juliára.
Ilyen e kedves, idyllikus költemény, melyet leírásainak elénksége, az elbeszélés derült tréfás hangja, s könnyed verselése oly kedveltté tettek, hogy később is, midőn alkalmi jellege megszűnt, mint olvasmányt újra kiadták.*
Maros-Vásárhelyen, 1794. E kiadás maros-vásárhelyi példányát KONCZ JÓZSEF collegiumi könyvtáros szivességéből használtuk. Első kiadásából, mely az írás évében (1703) jelenhetett meg, egy példány sem ismeretes.
