Gyürü.
Gyürü.
A gyürü egészben véve olyan volt, minő a honfoglaláskori leletekben szokott előfordulni. Voltak egyszerü bronz vagy ezüst karikagyürük, keskeny lemezből vagy vastagabb sodronyból, a horgosi, aradmegyei földvári, bihar-udvari, félegyházi sat. leletekben megtaláljuk a sodronyszálakból font, az alpári leletben a rovátkos gyürüt; egyszerü sodronygyürük tartoznak a tokaji lelethez is, csakhogy ezek aranyból vannak. Gyakoriak a lapos korongos fejjel ellátott gyürük is, ezek már többnyire nemesebb érczből, ezüstből vagy aranyból készültek s a gyürüfej vésett diszítéssel, virággal, liliommal, griffel, czimerféle jelvénynyel sat. van ellátva, mint a balotai, hajdu-szoboszlói, szabadbattyáni sat. gyürük (v. ö. 24. t. 10., 17.); a besenszögi aranygyürübe (24. t. 30.) Janus ispánnak nem csak neve, hanem mellképe is be van vésve. Ezek nyilván pecsétgyürük voltak. Igen díszesek a III. Béla és neje sirjában talált arany gyürük, mindegyikbe keleti gránát van foglalva s Béláéba kufikus irás (Abdalah ben Mohamed fölirattal), nejéébe lantoló szirén van vésve; a gömbalakra csiszolt gránát félgömbalaku rekeszbe van erősítve. Az ékköves gyürük nem voltak ritkák az Árpádok korában, egy «balax» kővel (rubinnal vagy keleti gránáttal) ékített gyürüt Bors ispán neje is említ 1231-ki végrendeletében.*
V. ö. 127. jegyzet. – Henszlmann id. m. 206–207. l. Lásd. még u. o. 224. l. – «I annulum cum lapide balaxo paratum.» Mon. Eccl. Strigon. I. 280. – Balaxius a. m. perzsa: balacs, kun: llal az az ruber, rubinus. Cod. Cum. 108. l.
