Ezen gondolkoztam egy, a mérnöki pályán eltöltött életem végén. A gyermek kíváncsisága, mindent megérteni akarásából fejlődő tudásvágya a megfelelő tanítás folyamán az ismeretek gyarapodásával mindinkább csak növekedik. Az általános ismeretek elsajátítása után a jó szakmai tanítás eredménye önbizalom. A tanuló – bár tudásvágya megmarad – egy idő múlva úgy érzi, hogy amit tanult, az őt képessé teszi minden, szakmájába vágó feladat megoldására, túlbecsüli tudását. De a gyakorlat, amely szaporítja a tapasztatokat, mindinkább rámutat tudásának korlátozott voltára. Nagyon kevesen tudják azonban elérni azt, hogy saját tudásuk határait élesen meg tudják szabni. A gyengébben képzettek általában bátrabban fognak feladataik megoldásához, és több hibát követnek el, mintha tisztában volnának avval, hogy mit nem tudnak. Evvel szemben az önkritika, amely óvatosságra int, gyakran megijeszti a sokat tanult lelkiismeretes szakembereket, és nagy körültekintéssel fognak feladataikhoz. A mérnöki gyakorlatban legtöbbször nemcsak jól, hanem gyorsan, egy adott időpontig kell megtalálni a helyes megoldást. A kutató tudósnak módjában van határidőkkel nem törődve addig követni egy témát, amíg azt szerinte megnyugtatóan megoldotta. Ezeknek a lehetőségeknek és következményeknek kell befolyásolniok a munkakör megválasztását. Jól képzett és kellő önkritikával rendelkező emberek közül mérnöki pályára olyanoknak kellene menniök, akik gyorsan átlátják a feladatot, és a gyakorlatban elfogadható megközelítéssel megtalálják a legjobb megoldást. Aki nem tud megnyugodni ilyen megoldásokban, aki nem elég gyorsan látja a feladat megoldását, az inkább kutatómunkára alkalmas.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.