Babits Mihály: Az örök folyosó
Babits Mihály: Az örök folyosó
A véghetetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.
Mi haszna széttekinteni?
A síma égnek semmi ránca
s szemed a földet nem leli.
A síma égnek semmi ránca
s szemed a földet nem leli.
S tán e nagy ívek néma lánca
a végtelenbe fűzve nyúl:
holt oszlopoknak méla tánca
a végtelenbe fűzve nyúl:
holt oszlopoknak méla tánca
huzódva, mozdulatlanúl
légtengelyén az üres ürnek,
s a külső sötétig vonúl,
légtengelyén az üres ürnek,
s a külső sötétig vonúl,
hol a Pokol lakói sülnek.
Mindegy! ásít az út elém!
Ó boldogok, kik nyugton ülnek,
Mindegy! ásít az út elém!
Ó boldogok, kik nyugton ülnek,
De engem űztön űz a Rém,
kire nincs szem, mely visszanézzen,
s előre, bármi les felém,
kire nincs szem, mely visszanézzen,
s előre, bármi les felém,
futok gyáván, futok merészen,
habár előre jól tudom,
nem érhetem végét egészen
habár előre jól tudom,
nem érhetem végét egészen
s bárhol bukom, felén bukom
s e súlyos álmok összezuznak
s maradok majd a féluton,
s e súlyos álmok összezuznak
s maradok majd a féluton,
Mig a végetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.
(S megint előlről.)
