Lányi Sarolta: Két szem halvány emléke
Lányi Sarolta: Két szem halvány emléke
Ó kedvesem, (kit igy sosem neveztem
s ki régen messze vagy már életemtől,
mert mára már csak szó vagy, vagy talán
két régi szem halvány emléke csak, –)
ó kedvesem, vajh merre jársz ez esten?
s ki régen messze vagy már életemtől,
mert mára már csak szó vagy, vagy talán
két régi szem halvány emléke csak, –)
ó kedvesem, vajh merre jársz ez esten?
Mostan, hogy ujra ősz van és hideg már,
kinek nyomába jársz a nyirkos utcán,
amely ma is oly drága még nekem,
mert léptem ottan lépteid kisérte?
(Ma végig árva út, mert senki sem vár …)
kinek nyomába jársz a nyirkos utcán,
amely ma is oly drága még nekem,
mert léptem ottan lépteid kisérte?
(Ma végig árva út, mert senki sem vár …)
S hogy ködruhában pillog már a gázláng,
mely látta régen sok bus bucsuzásunk,
fényét szemem beissza könyesen
s elgondolom, ha ujra itt lehetnél …
Talán örülnénk egymásnak, de fáznánk,
mely látta régen sok bus bucsuzásunk,
fényét szemem beissza könyesen
s elgondolom, ha ujra itt lehetnél …
Talán örülnénk egymásnak, de fáznánk,
hisz oly hideg van s oly hiába lestem
az ismert drága főt ezernyi fej közt.
… Elégiát fütyül a szél felettem …
Tudom, hogy messze van már életemtől
a kedvesem. (Vajh merre jár ez esten?)
az ismert drága főt ezernyi fej közt.
… Elégiát fütyül a szél felettem …
Tudom, hogy messze van már életemtől
a kedvesem. (Vajh merre jár ez esten?)
